A két tábor közötti ellentétek részben taktikai megfontolásokból, részben értékrendi különbségekből adódtak és adódnak. A radikálisokat mindeddig nem fenyegette az a veszély, hogy kormányra kerülnek, így könnyen félreseperhették a kormányzat reálpolitikai érveit és megalkuvásként prezentálhatták annak kényszerű lépéseit – friss példa erre az Ukrajnának küldendő EU-s anyagi segítség megszavazása. 

Másrészt kétségkívül tetszetősebb perspektíva a kisgazdaságokra alapozó mezőgazdaság, mint az akkumulátor-nagyhatalmi státus, s a honi munkaerőre való alapozás a vendégmunkások helyett. Nagy kérdés, hogy mennyire reá­lis mindez abban a nemzetközi erőtérben, amiben ez a Kárpátok ölelte nemzet megmaradni igyekszik. A miniszterelnök mindeddig helytállt az orkánerejű ellenszélben is, a legfontosabb kérdésekben – a vendégmunkás-problémával nem keverendő illegális migráció, az LMBTQXYZ-propaganda, a családpolitika – nem engedett. Nemzetközi összevetésben, hozzávéve a pozíciómegtartást is, ez egyedülálló teljesítmény. Magyarország világpolitikai tényezővé vált.

Visszatérve az eredeti kérdésre, tanulságos végigkísérni, miként változott az idők során a „mérsékeltek” és a „radikálisok” viszonyrendszere.

Ezzel ellentétben a 2010-es választások előtt a Jobbik össztüzet kapott a Fidesztől, amit viszonozni igyekezett, a két párt között a viszony soha nem volt felhőtlen. Az ellentétek 2016-ban élesedtek ki a végletekig, amikor a Jobbik Simicska Lajos személyes bosszúhadjáratának eszközévé silányodott.

A Mi Hazánk és a Fidesz viszonya aszimmetrikusnak tűnik: előbbi vehemensen támadja a kormányt – ha kell, ha nem –, míg a nagyobbik kormánypárt médiájának nehéztüzérsége mindeddig nem fordult rá a radikális pártra. Mindez rendben is lenne, ezt diktálja a politika logikája. De meg kellene maradni a sportszerűség határain belül. 

Mert azt minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy ilyen arcátlan, igazságtalan, demagóg támadássorozat nem ért még egyetlen kabinetet sem. Ebben a kérdésben a kormány álláspontja mindig is világos volt és egyértelmű, 

 A baloldal talált egy ügyet, amiben a teljes magyar társadalom egyetért egy parányi, beteg kisebbséget leszámítva, s ebben az ügyben csúcsra járatják a rágalmazást és a hitelrontást a közösségi médiától a sajtón át a parlamentig. Mint a nemrégiben lezajlott „influenszertüntetés” is mutatja, nem eredménytelenül.

Egyik képviselőjük, Apáti István Facebook-oldalán ma is látható egy botrányos, Novák Katalint lepedofilozó mém, amihez hasonlókat a legelvetemültebb balos feketepropaganda-portálok osztogatnak. Ez erkölcsileg menthetetlen.

Nem csoda, hogy a pártok irányában nem elkötelezett, korábban a Mi Hazánkkal és a Fidesszel egyaránt rokonszenvező értelmiségiektől az eset után olyan kijelentéseket lehetett hallani, hogy a radikális párt kiírta magát a nemzeti oldalról, hogy elindult a jobbikosodás útján. Az indulat érthető, de sok jóra nem visz. 

A Jobbik 2010 és 2018 között fokozatosan eljutott „az Orbán sem jobb Gyurcsánynál” hazugságától a „Gyurcsány is jobb Orbánnál” állítás totális képtelenségéig. A Mi Hazánk vélhetően ebben nem fogja követni – Toroczkai László említett beszédének elején rendesen kiosztotta a baloldalt is –, az egész párt ideológiája és kommunikációja a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség céljai és eszméi ellen irányul.

S ha ez nem lenne elég, 

A Mi Hazánk a rágalmazást, a hecckampányban való részvételt választotta az elvszerűség helyett a kegyelmi ügyben. Ez szomorú, de nem változtat az alapképleten, azon, hogy a magyarországi nemzeti oldal mérsékeltjei és radikálisai egyaránt a legfőbb törésvonal azonos oldalán állnak továbbra is: az anti­globalista, szuverenista oldalon.

Borítókép: Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője pártjának a pedofil-bűncselekményt és bűnpártolást elítélő fáklyás felvonulásán Bicskén, 2024. február 13-án (Forrás: Facebook)