Az európai politikai térkép alapvonalait a második világháború után három nagy ideológia határozta meg, a liberalizmus, a konzervativizmus és a szociáldemokrácia. Ezek mindegyike válságtüneteket mutat az utóbbi években.
A magukat liberálisként beazonosítók, miután alkotmányjogi szinten rögzítették legfőbb célkitűzéseiket, s így érdemi mondanivaló nélkül maradtak, előbb különféle áldozati csoportokat keresve a devianciakultuszba menekültek, majd behódoltak az e kultuszt csúcsra járató, emberellenes, normalitástipró woke-őrületnek, s ma már a globalista tudatipar első számú szövetségeseinek számítanak.
Mindeközben sikeresen szembefordultak eredeti programjukkal, ma már köztük kereshetjük a gondolat-, szólás-, lelkiismereti és sajtószabadság első számú ellenségeit. Mi tagadhatja határozottabban és egyértelműbben mindezeket az értékeket, mint a „cancel culture”, a „safe place” és a kommentelőkre vadászó gondolatrendőrség világa?
A szociáldemokraták és szocialisták, a globális kapitalizmus szekértolói teljesen elszakadtak eredeti eszméiktől, ideológiai pillérzetük – a nemzetellenes kozmopolita internacionalizmus, egyház- és vallásellenesség, valamint az urbánus gyökértelenség – meztelenül mered a magasba, miután az építmény, amit tartottak, összeomlott. Nem véletlen a magukat liberálisnak, illetve szocdemnek mondók egymásra találása, hiszen a felvilágosodásnak hazudott elhomályosulásig visszavezethető, imént vázolt eszmei gyökérzet közös. E két eszmerendszer jelentősen különbözik a gazdasági és társadalmi program tekintetében, de összeköti őket baloldali ihletésű világ- és emberkép, a mélységes hagyományellenesség, a társadalommérnökség és a múltat végképp eltörölni igyekvő forradalmi hevület. Az a törekvés, hogy boldoggá tegyék a társadalmat, akár a polgárok akaratának ellenére is, amiben a demokrácia eszköz lehet, de csak addig, amíg a többség akarata találkozik az „élcsapat” akaratával.
A konzervativizmus háza táján sincs minden rendben, pedig, ha van eszmerendszer, amely kiutat mutathatna a jelenlegi európai válságból, akkor az éppen az antropológiai realizmus talaján álló, a rendre tömeggyilkosságba torkolló, világmegváltó ideológiákkal szemben szkeptikus, szerves társadalomképpel rendelkező konzervativizmus. Sajnálatos módon képviselőinek nagy része behódolt a baloldali fősodornak, elég megnézni, hogy miként tiporja meg a jogállami elvek sorát az új lengyel álkonzervatív vezetés, s hogy miként falaz neki az európai álkonzervatív mainstream, karöltve persze a baloldallal.
A tájékozatlan és gondolkodni rest választók megtévesztésére építő, globalista zsoldban működő, a woke-kultúrát felkaroló zöldpártok koherens eszmerendszert sosem hirdettek. A globalista erők törekvései mögött felsejlő, a Big Pharma, a Big Data s a Great Reset jelenségkörrel szorosan összefonódó új zsarnokság lényegében ideológiamentes, nem veszik maguknak a fáradságot egy komplex eszmei konstrukció felállítására, egyszerűen csak egyfajta újkommunizmust, a nincstelenség boldogságát ígérik az épülő mátrix lakóinak.