Mondjad, Péter, nyugodtan. De még ez sem elég neki, indokolatlan és érthetetlen sikerességét máris arra használja, hogy botcsinálta szerkesztőként beerőltesse magát olyan médiumokba, ahol szerinte nem foglalkoznak vele kellőképpen. Csak halkan jegyzem meg, ez a viselkedés kifejezetten a diktatórikus hajlamú önjelölt népvezérekre jellemző. 

De győztesként ezt is elviseljük méltósággal, mert nem esik persze jól, de tudomásul vettük, hogy milliós mára azok tábora, akik a legsötétebb alakra is leadják szavazatukat, ha az nem fideszes. Nem értjük őket, nem értünk velük egyet, de tiszteletben tartjuk döntésüket, és nagyon örülünk, hogy hamisítatlan demokratikus körülmények között ki tudták fejezni akaratukat a választásokon.

Általában viszolyog attól a magamfajta ember, hogy mások sikertelenségén gúnyolódjon, de a hazaárulóknak azt a cinikus tobzódását, ahogyan például Donáth Annáék Gyurcsánynéval azzal kérkedtek, hogy ők intézték el, ne kapják meg a magyarok a nekik járó uniós forrásokat, olyan példátlan aljasságnak tartom, ami felülírja neveltetésemből fakadó gátlásaimat, és azt mondom, megérdemelték az irgalmatlan pofont, amit a választóktól kaptak. Sajnos nem várhatunk sokkal tisztességesebb magatartást a hét Tisza-párti küldöttől sem, de várjuk meg első lépéseiket, ráérünk majd akkor leleplezni őket. Ízlelgessük ezt a mondatot: A DK vezetői szerint már csak ők képviselik Magyarországon a baloldali centrumpolitikát és az Európai Egyesült Államok eszméjét. Ez milyen jó!

Az egyetlen hely, ahol fájdalommal vegyes az öröm, az Budapest. Nagyon komolyan kérem a társadalomtudományok kuta­tóit, fejtsék meg, honnan van Budapesten háromszázhetvenezer ember, akinek ez a semmiért felelősséget soha nem vállaló, semmit megoldani nem tudó, semmivel érdemben nem foglalkozó semmirekellő megfelel főpolgármesternek. Kik ezek? Mit akarnak? Miben bíznak, miben reménykednek? Jó demokrataként persze tudomásul vesszük az ő döntésüket is, amennyiben az újraszámolás után is így marad a helyzet, de vasárnap ez volt a legérthetetlenebb jelenség a szombathelyi és alföldi tornádókat nem számítva.

De vegyük észre a nemzet fővárosában is az örömre okot adó történéseket. 

 De köszöntsük nagy-nagy örömmel Salgótarján, Eger, Miskolc, Baja választópolgárait, akik bebizonyították, hogy a kitartó, szorgalmas munka eredményre vezet ellenséges közegben is, és gratuláljunk a hatalmas sikerhez, amivel visszavezették településeiket a fejlődés útjára. És fáj persze Győr, Szolnok, Dunaújváros, Pécs és még néhány elveszített település, de összességében a térkép narancsszínű, ami egyáltalán nem ciki, és még véletlenül sem arra utal, hogy a fideszes kihalófélben lévő állatfajta lenne.

Ami viszont a legfontosabb a háború sújtotta Európában, hogy a választópolgárok uniószerte megüzenték, elég a háborús uszításból, elég az eddigi önsorsrontó és önfeladó politikából. A legdrámaibb azonnali következménye Franciaországban és Belgiumban lett a választásoknak. Macron feloszlatta a nemzetgyűlést, a belga miniszterelnök pedig lemondott. 

 Azoknak, akik ezt is próbálják vereségként beállítani, felhívnám a figyelmét, hogy több mint kétmillióan szavaztak a Fidesz–KDNP-listára, soha ennyi egy irányba mutató szavazatot nem kapott a győztes. Úgyhogy szeretne ilyen vereséget szenvedni minden pártocska az ó- és újellenzék oldalán.

Az is kiolvasható az eredményekből, Magyar Péter ámokfutásának az lett az eredménye, hogy a Gyurcsányék óhajtotta ellenzéki összefogást úgy valósította meg, hogy egybeterelte az összes frusztrált, gyűlölködő Orbán-fóbiást, oly mértékben elcsábítva a szavazókat, ami több párt megszűnéséhez vezethet a globalista oldalon. Kimondható, hogy

 Úgyhogy örüljünk a győzelemnek, aztán munkára fel, szegezzük cselekvő szeretetünket a bennünket fenyegető gyűlölettel szembe.