Nyomtatott lapnál nagy úr a leadási határidő, nincs tekintettel arra, hogy a választás másnapján még nem hivatalosak az eredmények, a főpolgármesteri voksokat pedig nagy valószínűséggel újra kell számolni. De balga lenne a publicista, ha emiatt más témát választana. Lássuk tehát, másnap reggel hogyan látom én június 9. jelentőségét.
Először is mondjuk ki bátran, hogy győztünk. Irgalmatlan acsarkodás veszi kezdetét ezekben a percekben, hogy bebizonyítsák ennek ellenkezőjét, hogy elvegyék az örömünket, megakadályozzák az ünneplést. Egyébként is hajlamosak vagyunk a kormányt támogató nemzeti érzelmű politikai közösségben arra, hogy a negyedik kétharmad után sem a győztes magabiztosságával nézzünk a jövőbe, hanem azt kérdezgessük magunkban, hogy jó-jó, de nem lesz ebből baj, mit ír majd az ellenséges sajtó. Tudjuk jól, mit ír, ezért most egyáltalán ne foglalkozzunk vele. Megismertük, honnan érkezik hozzájuk a pénz, és vele együtt a megrendelés, nem tudnak már újat mutatni. Később persze, amikor az új feladatainkat tervezzük,
érdemes lesz elgondolkodni azon, mivel tudtak ilyen sok honfitársunkban ilyen mérhetetlen gyűlöletet szítani ellenünk, miért hat ilyen intenzíven lejárató propagandájuk százezrekre, de most az öröm és az ünneplés ideje van. Hiszen ennek ellenére, ha nem is olyan mértékben, mint szerettük volna, ha nem is mindenütt, ahol nagyon kellett volna, de mégis győztünk mindkét választáson.
Büszkén vágjuk minden károgó, demokráciát sirató és jogállamot féltő idióta libernyák képébe azt is, hogy elég volt! Milyen diktatúráról, milyen autokráciáról hadoválnak ezek? Számtalan ellenzéki polgármester, képviselő győzelme ordítja a Magyarországot ezzel lejáratók hangját végképp elnyomva, hogy a választásokon az győz, aki több szavazatot kap. És mit gondol a baloldal újsütetű hamis prófétája, egy diktatúrában hogyan sikerült volna megrogyasztania az összes posztkommunista globalista ellenzéki pártot, hogy elmondhassa magáról, ő az egyetlen potenciális kihívója a nemzeti kormány miniszterelnökének? Igen, bevallom, magunkban, magánemberként fel szoktunk sóhajtani, bárcsak diktatúra lenne, akkor nem kellene elviselnünk, hogy ez a piperkőc gigerli naponta ötször telekürtöli az agymenéseivel a teljes magyar nyilvánosságot. Ám ez csak a morgás jogának megélése.