Miután tanúja volt annak, hogy a baloldal és a Never Trump Right mit tett Trump elnökségének szabotálásáért, és tanúja volt a woke egyre gyorsuló őrületének a Trump-évek alatt, Vance is csatlakozott a Make America Great Again, azaz a MAGA-mozgalomhoz. Egyesek cinikusnak nevezik a megtérését. Nem az. Személyesen ismerem J. D. Vance-t, mióta egy 2016-os interjú, amit vele készítettem, nagy port kavart, és elindította elképesztő karrierjét. Részben azért kötődtünk össze, mert hasonló körülmények között nőttünk fel. Bár az én vidéki munkáscsaládom sokkal stabilabb volt, mint Vance-é, mindketten tapasztalatból tudtuk, milyen érzés kívülállónak lenni, és bejutni a belső körökbe.

Minden kétségem elpárolgott, amikor a merénylő golyójától ideiglenesen elgyengült Donald Trump felállt a pennsylvaniai színpadról, és vérrel az arcán felegyenesedett, öklét a levegőbe nyújtotta, és azt kiáltotta: „Harcolj! Harcolj! Harcolj!”

Trumppal az a helyzet, hogy ő az ösztönök embere, nem az ideológiáké. Ez nem feltétlenül gyengeség. Ugyanis csak egy olyan ember tudta volna lerombolni a republikánus establishmentet, aki olyan megállíthatatlanul bízik saját világfelfogásában, mint Trump. Azzal pedig, hogy Vance-t választotta jelöltjének, Trump olyan alelnök társat szerzett, aki nemcsak igaz hívő, de intellektuális tartalmat is tud adni a trumpizmusnak, és aki valóban meg is testesíti azt.

A magyarok szeretik Orbán Viktort Donald Trumphoz hasonlítani, de ez csak részben igaz. Orbán osztozik Trump bulldoghité­ben, de Trumppal ellentétben Orbánnak átgondolt politikai víziója van. Ebben az értelemben Orbán inkább hasonlít J. D. Vance-re.

Kongresszusi beszédében Vance azt mondta: „Amerika uralkodóosztálya írta a csekkeket, de az olyan közösségek, mint az enyém, fizették meg az árát.” Mint fogalmazott: „Végeztünk, hölgyeim és uraim, a Wall Street kiszolgálásával.” Hozzátette: „Elkötelezzük magunkat a dolgozó ember mellett.”

Vance megkérdőjelezte azt a globalista elképzelést is, hogy a nemzetek koncepciója immár a múlté. Miután elmesélt egy történetet arról, hogy családjának hét generációja van eltemetve egy kentuckyi hegy oldalában, ­Vance azt mondta: „Ez a haza. Ez a mi hazánk. Az emberek nem elvont dolgokért fognak harcolni, hanem az otthonukért.”

Ennek visszhangra kell találnia a magyarok körében, akik támogatják Orbán miniszterelnök harcát, hogy megvédje a magyar szuverenitást és kultúrát a brüsszeli és davosi internacionalistáktól. Vance fiatalabb korában amerikai tengerészgyalogosként Irakba ment, hogy harcoljon egy olyan háborúban, amelyet szerinte soha nem kellett volna megvívni, és amelyről George W. Bush elnök azt mondta, hogy a liberális demokráciát hivatott elhozni Irakba – egy olyan országba, amelynek nem volt múltja és nem volt kulturális képessége, hogy azt fenntartsa. 

Amikor utoljára láttam J. D. Vance-t, sört ittunk egy kocsmában, nem messze a Hotel Bayerischer Hoftól, ahol az éves müncheni biztonsági konferencia zajlott. A háborús veterán Vance levert volt, mert megpróbálta elmagyarázni a transzatlanti okostojásoknak, hogy az ukrajnai háború ostobaság, és a béke az egyetlen épeszű lehetőség, ami maradt. Senki sem akarta meghallgatni.

Orbán Viktor ismeri ezt az érzést. De a történelem mozgásban van. Ha J. D. Vance és Donald Trump bejut a Fehér Házba, a magyar vezetőnek két erős szövetségese lesz, akik nemcsak kedvelik, de hisznek is nemzeti-konzervatív víziójában és realista nézeteik szerint alakíthatják a jövőt.

J. D. Vance most már tudja, mi a különbség a chardonnay és a sauvignon blanc között, de ami még fontosabb, tudja, mi a különbség Middletown és Davos között. Az amerikai uralkodóosztály termeiben és ebédlőiben szerzett gyakorlata és tapasztalata megtanította neki azokat a készségeket, amelyekre szüksége van ahhoz, hogy legyőzze őket. A republikánus konvención mondott beszéde végén Vance azt mondta: „Olyan alelnök leszek, aki soha nem felejti el, honnan jött”. Middletown éljenzett. Felcsútnak is kellene.

A szerző amerikai író, újságíró, 
a Danube Institute vendégkutatója