Az emberi természet mégis ilyen. Valamiért még a teljesen nyilvánvaló, kedvezőtlen végkimenetel tudtában is hozunk egyértelműen rossz döntéseket. Talán azért, mert bízunk abban, hogy velünk majd másképp lesz, nekünk sikerülni fog az, ami másnak nem, és végül elkerül minket a baj. Azt hiszem, valami ilyesmi történhetett Budapesten is, a néhány hete lezajlott főpolgármester-választáson, aminek úgy tűnik, a legfrissebb alkotmánybírósági döntés értelmében még mindig nincs vége. 

Azt hiszem, aki lapáttal menne neki ellenfelének – még ha képletesen is – és magánbeszélgetéseiben autistának nevezi, mintegy dehonesztáló jelzőként ellenfelét, nem egészséges ember. Legalábbis nem olyan, mint amilyennek mutatja magát. Egyetlen mondat erejéig pedig muszáj kitérnem utóbbi gesztusára: az autizmus olyannyira gyakori idegrendszeri eltérés, hogy jóformán az ötödik személyiségtípusnak is nevezhetnénk. Sokan, sokféleképpen, időt és energiát nem kímélve küzdenek azért a magyar társadalomban, sőt szerte a világon, hogy az autizmusban érintett emberek ne stigmatizálva vagy épp bujkálva éljenek, hanem teljes értékű emberként. Ez viszont cseppet sem könnyű, legfőképpen átlagos társaik tudatlansága és kirekesztő attitűdje miatt, illetve azért, mert eltérő fejlődésük legnagyobb rákfenéje éppen a szociális beilleszkedési (szinte) képtelenség. 

Visszatérve arra a néhány napra a főpolgármeser-választást követően, Karácsony Gergely először attól félt, hogy le fogják győzni. Majd a gyanúsan sok érvénytelen szavazat újraszámlálása alatt úgy fogalmazott: „most csalja el a választást a Fidesz”, mert attól félt, alulmarad. Azzal fenyegetőzött, hogy kérelmet nyújt be új választás kiírása végett, és ha azt elutasítják, akár le is mond címéről, hogy mindenképpen ismételjék meg a szavazást. 

Aztán megint fordult egyet benne a világ, mert amint a Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését, vagyis megerősítette, hogy Karácsony Gergely marad a főpolgármester, hirtelen az oly sokat szidalmazott igazságszolgáltatási rendszer, amely nem sokkal korábban még el akarta csalni a választást, máris „független magyar bíróság” lett, aminek drága városvezetőnk „természetesen elfogadta a döntését”. Ezek után pedig saját ígéretét cáfolandó, nem mondott le főpolgármesteri címéről. Valahol egyébként megértem az ambivalenciáját, negyvenegy szavazat ugyanis igen kevés. A Fővárosi Közgyűlésben alig van, akivel össze tudna fogni, néhány támogató képviselője lézeng csupán a patkóban, a Magyar Péter megálmodta Tisza Párt pedig úgy hiszem – sőt nem hiszem, maga az alelnök mondta – mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy gáncsolja a munkát. 

Így vezetni egy várost nem könnyű feladat, a főpolgármestert pedig olyannak ismerhettük meg, aki még a könnyebb bukkanók elől is elugrik. Nem ég a munka a keze alatt, mondhatni. 

Nem beszélve arról, hogy az elmúlt öt évben azon kívül, hogy fákat ölelgetett, állatokat simogatott és virágmagot osztogatott, túl sokat nem tett hozzá a város fejlődéséhez – félreértés ne essék, hasznos dolgok ezek, csak lenne néhány ennél előbbre sorolandó teendő a prioritási listán. Így érkezünk el a már említett alkotmánybírósági döntéshez, amely megsemmisítette a Kúria korábbi helybenhagyó ítéletét: azaz nagy eséllyel az érvényes szavazatokat is újraszámlálja a független magyar bíróság. Ez már persze Karácsony Gergelynek nem tetszik, belenyugodott abba, hogy további öt éve van fákat ölelgetni. 

Nem tudom, hogy azok, akik rá szavaztak, milyen logika mentén gondolkodtak az x behúzásakor. Talán hasonlóan, mint Miska bácsi: most majd minden másként lesz, 

Legalábbis eldönti végre, hogy a magyar bíróságot függetlennek tartja-e vagy sem. 

Nos, erre kevés esély van, gyakorlatilag semmi. Ahogy a medve sem enne háztartási kekszet a tenyerünkből, úgy Karácsony Gergelyből sem lesz önálló, felelős vezető, akinek Budapest érdeke az első. Még akkor sem, ha ezt most negyvenegy bánatos szavazattal megússza.