A demográfiai válságról, őszintén

A magyar nagystratégia egyik legfőbb elemének a demográfiai hanyatlás megállítását nevezte Orbán Viktor bő egy hónappal ezelőtti bálványosi előadásában. Úgy fogalmazott:

Jól indultunk, de most elakadtunk. Új lendületet kell venni. 2035-re demográfiai értelemben Magyarországnak önfenntartó állapotba kell kerülnie.

Mivel szerinte nem lehet szó migrációval pótolt népességről, a demográfiai önfenntartást egyértelműen a hazai gyermekvállalási kedv növelésével kell elérni. Ezt a célkitűzést ellenzéki politikusok és publicisták irreálisnak tartják, de demográfus szakemberek is vitatják. Miként korábban azt a miniszterelnök által 2017 májusában, a II. Budapesti Demográfiai Fórumon bejelentett kormányzati célt is, hogy – az akkori 1,5-ről – 2030-ra 2,1-re emelkedjen a születési ráta.

Mint közismert, a népesség természetes (biológiai) fenntartásához általában szükséges 2,1-es teljes termékenységi arányszám azt jelenti, hogy adott országban a nők életük folyamán átlagosan legalább két gyermeket hozzanak világra és neveljenek fel. Ezt a bűvös számot jó ideje azonban egyetlen európai ország sem éri el. Mi sem.

Olyannyira nem, hogy az idei első félévben ez a szám a KSH szerint mindössze 1,36 volt.

Mielőtt továbbmennénk, érdemes felidéznünk azt a 2021 szeptemberében a Magyar Nemzetnek adott interjút, amelyben Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke elmondta, szerinte az Orbán Viktor által 2017-ben megfogalmazott célkitűzés nem irreális. Ugyanis

a 2010-es kormányváltás után, 2011 és 2021 között demográfiai szempontból egy nagyon sikeres évtizedről beszélhetünk, uniós sereghajtóból felkerültünk a felső harmadba. Európában nálunk növekedett a legnagyobb mértékben a gyermekszületések és a házasságkötések száma is! A teljes termékenységi arányszám a 2011. évi 1,23-ról 2021-ben 1,59-re emelkedett,

s mivel hazánkban a felmérések szerint a kívánt vagy tervezett gyermekszám hosszú ideje kettő körül stabilizálódott, a szándékok megvalósulása esetén reális esély van a hazai népesség természetes reprodukciójához szükséges 2,1-es ráta elérésére (vagy megközelítésére) 2030 körül.

Valóban reális esély volt – 2021-ben. Az utolsó békeévben. Ma már azonban ismét demográfiai hanyatlásról. sőt válságról indokolt beszélnünk. (Persze nem csupán hazánkban, gyakorlatilag egész Európában.) A számok nyelvén:

Magyarországon 2024 első félévében (a 2021-es évhez viszonyítva) mintegy tizenöt százalékkal csökkent a termékenységi ráta és majdnem húsz százalékkal a születések száma.

És a negatív trend folytatódik: az idén hónapról hónapra kevesebb gyermek született – januárban még 6650, júniusban már csak 6040, Ha ez folytatódik a második félévben, akkor idén az összes születésszám valahol 75 ezer körül lehet majd, ami mintegy tízezerrel (!) alulmúlná az eddigi, 2023-as negatív rekordot. És jelenleg senki nem tudja, mikor és hol érjük el a mélypontot.

A demográfiai válság tényéről tehát – mert a számok nem hazudnak – nemigen, annak okairól és kezelésének módszereiről, eszközeiről viszont annál inkább megoszlik a kormánypárti és az ellenzéki politikusok és publicisták, de még a független szakértők véleménye is. A magam részéről két fontos tényt szeretnék rögzíteni:

2021-ig kétségkívül javuló trend volt tapasztalható a születések számát és még inkább a születési rátát (gyermekvállalási kedv) tekintve. 2022-ben a javuló trend először megtört, majd tavaly óta, különösen az idén gyorsul a demográfiai hanyatlás. Vagyis a trendforduló időpontja és így a fő oka is elég jól meghatározható.

Mi történt 2022-ben? Mindenki tudja: február végén Oroszország megtámadta Ukrajnát, a háború már két és fél éve tart – sőt egyre inkább eszkalálódik –, és még egyáltalán nem látszik a vége. A két felet sújtó iszonyú emberi, anyagi, pénzügyi veszteségeken túl az EU országait – főként az oroszellenes szankciók, embargók és a növekvő háborús pszichózis következtében – tartós gazdasági válság sújtja. Hazánk a világ egyik legnyitottabb és legsebezhetőbb gazdasága, ezért 2022 második felétől kezdődően bennünket sem került el az energiaválság, a száguldó infláció, a gazdasági visszaesés, a lakossági reáljövedelmek csökkenése. A gazdasági helyzet romlása, a növekvő létbizonytalanság, a kiszámíthatatlan jövő mint általában, így most is kedvezőtlen hatással volt és van a családalapításra, gyermekvállalásra.

Hogy ez mennyire így van, itt most csak két hazai példát említek. Az 1990-es évek közepén a gazdasági válság és az azt félrekezelő Bokros–Surányi-féle megszorító csomag együttes hatására 1994–1997 között több mint tizenötezerrel, 2008–2011 között pedig – szintén a gazdasági válság és a Gyurcsány–Bajnai-féle megszorítások miatt – tizenegyezerrel esett vissza a születések száma. Bár

most nincsenek lakossági megszorítások, ellenkezőleg: az Orbán-kormány a gazdasági nehézségek közepette is fenntartja, sőt bővíteni kívánja a családtámogatási rendszert, a háborús válság okozta bizonytalanság, kiszámíthatatlanság nálunk is láthatóan kedvezőtlenül hat a fiatal párok gyermekvállalási kedvére, terveire.

Nagyrészt ezzel magyarázható, hogy 2022–2024 között valószínűsíthetően 12-13 ezerrel csökken a születésszám.

Vannak azonban a romló trendnek más okai is. Például az, hogy

évről évre csökken – tíz év alatt ötödével esett vissza! – hazánkban a gyermekvállalási korban levő nők száma. Az utolsó nagy létszámú korosztályba tartozó „Ratkó-unokák” ma már negyvenöt-ötven évesek, így tőlük nem várható a népesedési helyzet javulása.

(Egyébként tény, hogy a negyven év feletti gyermektelen nők száma az elmúlt évtizedben jelentősen emelkedett.) Hozzájuk képest az Y generáció tagjai – a mai harminc–negyvennégy éves nők és férfiak – évi átlagban ötven-hatvanezerrel kevesebben vannak, a Z generáció tagjai pedig – a tizenöt–huszonkilenc évesek – már megközelítően százezres mínuszban. Vagyis egyre kevesebb a szülőképes korú nő, és nekik kellene átlagosan a mostaninál több – legalább két, de inkább három – gyermeket vállalniuk ahhoz, hogy a születésszám országos szinten ne csökkenjen tovább.

Az anyagi és egzisztenciális nehézségek, valamint a „létszámhiány” mellett van még egy komoly probléma is. Erre világít rá a KINCS idei kutatása is, amely a gyermektelenség hátterében álló okokat és döntéseket próbálta azonosítani. A kutatásból kiderült,

a magyar emberek szerint a gyermektelenségnél döntő fontosságú: a stabil párkapcsolat hiánya, a karrierépítés és az anyagi helyzet. Elgondolkodtató, hogy a harminc év alatti fiatalok az idősebbekhez képest jóval erőteljesebb befolyásoló tényezőnek tartják a gyermektelenség szempontjából azt a mentalitást, hogy valaki nem szeretne szülővé válni, illetve gyermek nélkül is teljesnek gondolja az életét.

Ezzel összefügg Makay Zsuzsanna, a KSH Népességtudományi Kutatóintézete tudományos főmunkatársának véleménye, amely a Magyar Nemzet augusztus 24-i Lugas rovatában megjelent cikkben (Gátló tényezők) olvasható. Szerinte társadalmi probléma, hogy

a harminc év alatti fiatalok egyre nagyobb részének nincs párkapcsolata, aminek fő oka az elköteleződés hiánya.

Hal Melinda, az MCC klinikai szakpszichológusa pedig kiemelte, hogy a Z generációs fiatalok (a tizenöt–huszonkilenc évesek) többsége nem tud tervezni, a mának él, és individualista, mindenki egyedül próbál boldogulni. Ráadásul:

A médiából folyamatosan negatív, bizonytalanságot okozó üzeneteket hallunk, nőként viszont a biztonságot keressük, és addig nem merünk családot alapítani, amíg ez nincs meg.

Vagyis az anyagi okok, illetve feltételek mellett mentális és életmódbeli tényezők is jelentősen befolyásolják a gyermekvállalási kedv alakulását. Ezeket is érdemes figyelembe venni a családpolitikai döntések, intézkedések során ahhoz, hogy megállítsuk a demográfiai hanyatlást. De ceterum censeo:

a legelső lépés az ukrajnai háború leállításának, a béke és biztonság helyreállításának kell lennie, mert ennél most nincs hatékonyabb családpolitika.

Legyen béke már! – Nem véletlenül ez lesz a mottója a jövő szombati, hagyományos kötcsei pikniknek is, ahol Orbán Viktor mond fontos beszédet.