Sokaknak lett elegük abból, hogy nemhogy Helmut Kohl az egykori NDK polgárainak az újraegyesítéskor tett ígérete nem vált valóra, és nem lettek tartományaik „virágzó tájak”, de évtizedek után is az ismét egységessé vált ország leszakadó vesztesei maradtak.
A berlini fal leomlásának közelgő, 35. évfordulója nem lesz felhőtlen ünnep. Ez az érzés már az 1990-es évektől jól követhető, de felerősödött a Merkel-korszakban, amikor a keletnémetek azt látták, hogy a bevándorlók lettek a politikai elit – eurókkal is jól kistafírozott – kedvencei. Most pedig egészen elképesztő méreteket ölt az elégedetlenség, ami talán a türingiai felmérésekből a legszembetűnőbb. A berlini kormány katasztrofális politikája nyomán a három koalíciós párt (szociáldemokraták, Zöldek, liberálisok) támogatottsága ott összesen 12 százalék (!), a két kisebb várhatóan be sem jut az erfurti tartományi gyűlésbe.
A kereszténydemokratákra 21 százalék készül voksolni, ami azonban a legizgalmasabb, hogy a türingiaiak nem kevesebb mint 64 százaléka, azaz csaknem kétharmada valamelyik gyökeresen rendszerkritikus párttal, az AfD-vel, a BSW-vel, vagy az eddig hagyományosan erős másik szélsőbaloldali erővel, a Die Linkével szimpatizál.
Türingia miniszterelnökét most is a szélsőbal adja, noha a Die Linkét kiszorítja immár Sahra Wagenknecht pártja. A polgároknak – ahogy a német mondja – tele van az orruk; magyarul más testrészt emlegetünk ezen érzés kifejezésére...
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!