Magyarország kerítést épített, nem engedi, hogy szociális turisták ellenőrizetlenül bejussanak Európába. Magyarország megvédi Németországot és Ausztriát a további káosztól. Erre fel mit tesz Brüsszelben az elmebeteg törvényszegők konglomerátuma? Bírság megfizetésére kötelezi Magyarországot. Ezeket a mondatokat Gerald Grosz osztrák politikus és publicista fogalmazta meg egy nyilatkozatában, de annyira tömören és pontosan írja le az illegális bevándorlás problémájának uniós félrekezelését, hogy bármelyik józan gondolkodású patrióta is mondhatta volna. Mint ahogy mondjuk visszatérően ezeken a hasábokon is évek óta. Mára annyival lett jobb a helyzet, hogy egyre többen merik vállalni a nyilvánosság előtt is egyetértő viszonyulásukat a magyar állásponttal szerte Európában.
Nyilván nem véletlen, hogy vasárnap történelmi győzelmet aratott az osztrák Szabadságpárt azon a választáson, amelynek központi témája volt az illegális migráció. Szomszédunknál elviselhetetlen állapotok alakultak ki a nagyvárosokban, a bécsi iskolák tanulóinak például több mint a fele nem tud németül. Akárki is alakít majd kormányt, gyökeresen változtatnia kell az eddigi migránspolitikán, különben súlyos társadalmi konfliktusok törhetnek ki, amelyeknek következményei beláthatatlanok.
Hasonló a helyzet több uniós tagállamban. Csehországban Andrej Babis pártja, az ANO fölényesen megnyerte a szenátusi választást. Megerősödésük ugyan nem hoz azonnali változást a cseh migránspolitikában, mégis nagyon fontos tény. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor azzal zárta gratulációját, Brüsszelben reszkethetnek, jönnek a Patrióták. Németországban az AFD előretörése a tartományi választásokon azt eredményezte, hogy ijedtében a kormány lezárta a határokat. A sokak által látszatintézkedésnek tartott döntés inkább arra volt jó, hogy tönkretegye a schengeni rendszert, amely az egyike volt azon vívmányoknak, amelyek még őriztek valamit abból az unióból, amihez annak idején csatlakoztunk.
További Vélemény híreink
Mára ez sem működik, de a Németországot elözönlő illegális bevándorlók száma ettől nem csökkent, ahogy az általuk okozott problémahalmaz sem lett kisebb. Az elmúlt hétvégén kilencen meghaltak, csaknem ötvenen eltűntek a Kanári-szigetektől nem messze, amikor felborult egy illegális migránsokat szállító hajó. A spanyol belügyminisztérium adatai szerint kétszázezren érkeztek az elmúlt évtizedekben így Európába, egy emberjogi szervezet szerint pedig csaknem ötezren fulladtak már vízbe ezen az útvonalon. Így aztán még a baloldali miniszterelnök is kénytelen volt intézkedéseket hozni az áradat megfékezése érdekében. Hollandia adta a legbátrabb választ a migrációs kihívásra, amikor a hosszas huzavona után végre megalakult jobboldali kormány azonnal kérte felmentését a migrációs paktum hatálya alól. Igaz, hogy az Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottság azonnal visszautasította ezt a kérelmet, de az eset így is rávilágít arra, hogy a paktum semmire nem jó, teljesen mindegy ugyanis, milyen álnevet találnak ki a kvóta szerinti elosztásra, az lényegét tekintve ugyanaz marad. Viszont még azok problémáját sem oldja meg, akik már belül vannak az unión, és semmiképpen nem áll útjába a mostanában útra kelőknek.
Mindenesetre a holland példát követve Magyarország is kérni fogja felmentését a paktum hatálya alól, mint ahogy a horribilis büntetést sem fizetjük ki, amit azért akasztottak a nyakunkba, mert mi teljesítjük kötelességünket, és megvédjük a déli határt, ami egyben az Európai Unió külső határa is. Ezek a példák mind azt bizonyítják, hogy lassan, de egyre biztosabban nyílik föl az európai polgárok szeme, ami forradalmi változásokat hozhat a jövőben a migránspolitikában. Nem árt tehát fölkészülnünk ezekre a változásokra, mert nem hagyhatjuk, hogy globalista idióták még egyszer elrontsák.
A legjobb visszalépni a kályhához, és elvégezni azt, amit akkor elmulasztott minden döntéshozó. Különbséget kell tenni menekültek, legális gazdasági bevándorlók és határsértő bűnözők között. A szomszédunkban dúló háború megmutatta számunkra, kik az igazi menekültek. A harcok elől kis motyójukkal útnak induló, sok esetben földönfutóvá vált szerencsétlenek megsegítése olyan természetes az első biztonságos országban, mint a levegővétel. Még akkor is, ha eleinte néhány ukrán rendszámú luxusterepjáró csomagtartója eurómilliókkal volt kibélelve. Még akkor is, ha legtöbbjük nem áll meg itt, hanem azonnal megy tovább magasabb életszínvonalú tájak felé. De akinek minimális sejtése van a háború borzalmairól, az nem válogat, nem kételkedik, hanem segít úgy, ahogy tud, azzal, amije van.
Ezzel éltek vissza azok a határsértők is, akik az invázió kezdetén egytől egyig szírnek vallották magukat, mert akkoriban Szíriában még harcok dúltak, és így tudta eladni magát menekültnek egy bangladesi vagy tunéziai csavargó is.
Ezért is javasolták nekik az embercsempészek és velük egy szintre süllyedt jogvédők, hogy dobálják el útközben papírjaikat, mert azonosíthatatlanná válva mindig azt hazudhatják majd életkorukról és származási országukról a hatóságoknak, ami éppen a legkifizetődőbb. Mondjuk ki bátran, aki így érkezik, az nem menekült, hanem határsértő bűnöző.
Természetesen van a migrációnak egy olyan változata, ami előnyös a bevándorlónak és a befogadó országnak egyaránt. Aki nem boldogul a hazájában, és szeretne valahol máshol új életet kezdeni, az papírokkal érkezik a hivatalos beléptetőhelyekre. A megfelelő hivatalban közli szándékát, munkát vállal, megtanulja a befogadó ország hivatalos nyelvét, elfogadja a befogadók kultúrájának elsőrendűségét, betartja a törvényeket és a szabályokat. A jobb körülményekért, a több lehetőségért cserébe gazdagítja a befogadó országot. Ez egy kölcsönösen előnyös ügylet.
Fontos itt is megjegyezni, hogy mindig a befogadó dönti el, kit enged be országába, milyen bevándorlólétszámot tart kezelhetőnek és milyen feltételeket szab a közös élet, az integráció hatékonysága érdekében.
Egyértelmű, hogy az álneveken több helyről segélyeket fölvevő, nyelvet nem beszélő, dolgozni nem akaró, a saría törvényei szerint élő, kalifátusért ordítozó tömegek egyik tagja sem mondható ilyen értelemben gazdasági bevándorlónak. Határsértő bűnözőként érkeztek, jelenleg élősködők, de az sem kizárt, hogy egyszer gyakorlattá válik az az összeesküvés-elmélet, miszerint egy inváziós hadsereg előőrsei érkeztek Európába ily módon.
Széplelkűsködő értelmiségiek, tudósok felhívták már többször is a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás, az afrikai népességrobbanás embermilliókat kényszeríthet a közeljövőben szülőföldjük elhagyására, új, élhetőbb lakhely keresésére. Erre a kihívásra született válaszként a határok nélküli világ elképzelése, ahol alapvető emberi joga mindenkinek oda költöznie, ahová csak akar. Ezt a mesterséges világot akarják ránk erőltetni a magánpénz-birodalom kőgazdagjai, akiket a profitmaximalizáláson kívül semmi nem érdekel. Ne feledjük, hogy az illegális bevándorlók a nekik juttatott segélyekből az ő termékeiket vásárolják, az ő szolgáltatásaikat veszik igénybe. A tönkretett nemzetállamok az ő bankjaikból veszik fel a hitelt, ha erős tartományai akarnak majd lenni az Európai Egyesült Államoknak. Ki van ez találva rendesen.
De tudnunk kell, hogy az említett kihívásra más válasz is létezik. Amit például a magyar kormány úgy fogalmazott meg, hogy nem a problémát kell idehozni, hanem a megoldást kell oda vinni, ahol a baj keletkezett. El kell érni, hogy el se induljanak a jobb élet reményében a tömegek, hiszen ott is lehet őket segíteni annak érdekében, hogy mindent meg tudjanak tenni életkörülményeik javításáért. Az első lépés ehhez Európa külső határainak megvédése kell hogy legyen. Határok nélkül nem létezik szuverén állam. Szuverenitás nélkül nincs önálló politika. Önrendelkezés nélkül nincs semmilyen közösség. Csak orránál fogva vezetett fogyasztó tömeg van. Így lett az illegális migráció a legkegyetlenebb fegyver a nemzetállamokat felszámolni akaró globalisták kezében. És így lett a szuverenitását őrző Magyarország az ellenük küzdő patrióták élharcosa. És nem vagyunk már egyedül.
További Vélemény híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDemokráciát Európába!
Magyarország nem felejtette el, mennyire fontos a szabadság.
Alkalmatlan bolondok
Hát bekövetkezett, amitől féltünk. Amitől minden karácsonykor, minden húsvétkor, de minden hétköznapon is félnünk kell: terrortámadás történt, most éppen és megint Németországban.
A patrióták kora elkezdődött
Új jobboldali pártcsalád Európában, Trump-győzelem Amerikában.
Milyen példát mutat az iszlám?
ÉN CSAK LEÍRTAM… – Szükség van a nagy katedrálisokra és az ég felé mutató, magas templomtornyokra.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezAngyalszárnyak ágyúdörgésben
A romániai forradalom magyar hőse
Kétszeres árulók közöttünk
Sírni akarva, akaratlanul
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezBékeköltségvetés
Ha minden jól alakul, akkor újra felpöröghet a belső fogyasztás, az embereknek végre nem a legrosszabbakra kell készülniük, hanem mindenki ismét léphet előre egyet.
Maffia-önkormányzás
Magyar Péter, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc egyaránt elhiszi magáról, hogy képes lenne hazánkat a mai irgalmatlan nehéz körülmények között elvezetni egy boldogabb jövő felé.
Magyar Péter az agresszor
Izzadságszagú, hogy a dollármédia az önjelölt zsebmessiást próbálja áldozatnak beállítani.
Bezárt pénzmosoda
Minimum egy fél ország bízik most abban, hogy a nyomozás olyan eredményt hoz végre, ami elér az egész aljasságot kitervelők legfelső köréig.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt vannak Orbán Viktor legújabb bejelentései - élőben a rádióinterjú
Dárdai Pál fián állhat bosszút a terrorizmussal kapcsolatba hozott futballista
3 tökéletes és nagyon finom bejglitöltelék
Most van baj Romániában: januártól befagyaszthatják a nyugdíjakat és a béreket
Meghan Markle odaszúrt Katalinéknak
Tölgyessy kimondta: Magyar Péter azért nem indul az időközi választásokon, mert óriási a kockázata annak, hogy kikap
Feltehetőleg ezekre már nem lesz igény
Máris eldőlt? Ő lehet a Red Bull új F1-pilótája 2026-ban
Brutális terrortámadás egy német karácsonyi vásáron + videó
Háborús állapotok Németországban a terrortámadás után
Megszólalt a terrortámadás helyszínén szolgáló tűzoltó
Orbán Viktor ismerteti az év eredményeit + videó – kövesse nálunk élőben!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezDemokráciát Európába!
Magyarország nem felejtette el, mennyire fontos a szabadság.
Alkalmatlan bolondok
Hát bekövetkezett, amitől féltünk. Amitől minden karácsonykor, minden húsvétkor, de minden hétköznapon is félnünk kell: terrortámadás történt, most éppen és megint Németországban.
A patrióták kora elkezdődött
Új jobboldali pártcsalád Európában, Trump-győzelem Amerikában.
Milyen példát mutat az iszlám?
ÉN CSAK LEÍRTAM… – Szükség van a nagy katedrálisokra és az ég felé mutató, magas templomtornyokra.