Régóta ez a nyugati befektetői csoportok álma. Már Gorbacsov, majd Jelcin idején megjelentek Moszkvában, akik hatalmas üzleti lehetőséget láttak ebben a tervben. Nem meglepő módon itt is élen járt Soros György, persze csak a demokrácia és a jogállamiság nagyobb üdvére. Ez a számukra szépen alakuló folyamat megszakadt, amikor az ezredfordulón Vlagyimir Putyin lett az orosz elnök. Azóta is folyamatosak a próbálkozások, hogy destabilizálják az országot, és ezáltal megszerezzék a teljes befolyást. Ennek a folyamatnak a részeként lehet értelmezni mindazt, ami tíz esztendeje zajlik Ukrajnában. Így válik érthetővé az orosz–ukrán háborúban tanúsított nyugati, kiemelten az amerikai alapállás.

Ennek fényében érdemes megvizsgálni azt, hogy mi is történne a világ legnagyobb területű országával, ha sikerre vezetne ez művelet. Azt elöljáróban le kell szögezni, hogy ez semmiképpen sem menne végbe békés körülmények között. Az Orosz Föderációnak jelenleg nyolcvanöt egyenlő jogokkal rendelkező része van. Köztársaságok, önálló területek, autonóm körzetek, szövetségi városok. Ezt a hatalmas országot a közös nyelv és kultúra mellett az egységes közigazgatási rendszer és a hadsereg tartja egyben. És a birodalmi tudat, amely még a cári időkből és a szovjet érából fakad. Ezért aztán a politikusok, oligarchák, tábornokok és az egyszerű orosz emberek sem tűrnék el, hogy feldarabolják az országukat.

Ahogy a hadsereg jövője, az egyes egységek reakciója, a modern és nagy tömegű fegyverek sorsa is. Kiemelten a rakétacsapatok, az atom ütőerő, a tengeralattjáró flotta. A közel kétmilliós hadsereg mozgása is kiszámíthatatlan lenne. Főleg az ukrán háborúban résztvevő, komoly harci tapasztalatokat szerzett egységek esetében. Az európai hadseregek aligha lennének képesek még békefenntartó műveletek végrehajtására sem orosz területen.

Aztán vegyük ide az iszlám radikalizmus kérdését. A Kaukázusban ez máig égető probléma az oroszoknak. Csecsen szélsőségesek a napokban is támadást intéztek az orosz Nemzeti Gárda járőrei ellen. Egy szélsőséges iszlamista államalakulat létrejötte Európa közelében szintén súlyos következményekkel járna.

Hiába gondoljuk azt, hogy majd az amerikai tőke és a fegyveres erői képesek lesznek ezeket az új bábállamokat befolyásuk alatt tartani. Ugyanis az ázsiai térség szomszédos államai sokkal nagyobb eséllyel indulnának ebben a versenyben. Már csak a földrajzi közelség miatt is. Az elmúlt években már megindult az orosz nyersanyag és energia ebbe az irányba, az ellenséges Európa helyett. Ezeken túl még hosszan lehetne sorolni azokat a területeket, ahol a Nyugat csak veszítene egy széteső Oroszország kincseiért folytatott küzdelemben.

Cserében viszont semmit sem nyernének. Egy káoszba zuhanó birodalom hosszú évekre destabilizálná Európát és ­Ázsiát is. Az utódállamok pedig sokáig nem lennének képesek megfelelő életszínvonallal, közbiztonsággal megtartani a lakosságukat. Ez pedig hatalmas migrációs áradatot generálna. Az ásványkincsek kitermelése leállna vagy kiszámíthatatlan lenne. Csakúgy, mint az orosz gabonatermelés, amely jelenleg a világ vezető búzaexportőre. Növényiolaj-exportban pedig a második legnagyobb. Csak ezek kiesése drámai élelmiszer-drágulást és éhínséget is okozhatna a fejlődő világban. Aminek következményeit már fel sem tudjuk mérni.

Egy szó, mint száz, Zelenszkij pólójának felirata bolygónk egészének a stabilitását tenné kockára. Meggyőződésem, hogy a nyugati politikai, gazdasági és katonai szakértők egyöntetű véleménye az, hogy Oroszország esetleges szétesése ma sokkal több kárt okozna, mint amennyi előnnyel járna. Nem véletlen, hogy az ukrán háború lezárásának kérdésében fordul a nyugati széljárás. 

A fő kérdés pedig az lesz, hogy Oroszországot végleg a Nyugat ellenségévé tesszük, vagy megtaláljuk a kiutat ebből a zsákutcából és új alapokra helyezzük az együttműködést az orosz medvével. Ami, mint tudjuk, nem játék.

A szerző biztonságpolitikai szakértő