Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, mindig készen kell állnia a kitörésre. Egyetlen futballista se lehet hatékony, ha csak ácsorog a pályán (természetesen a Császárt kivéve), minden izmának feszültségben kell lennie, hogy azonnal robbanhasson a kapu felé. A sport kiválóan megmutatja, amit a politikában is érdemes megszívlelni, mégse teszi mindenki.
Orbán Viktor szerint az Európai Parlamentben a liberálisok, a zöldek, a szocialisták meg a néppártiak azt akarják folytatni, amit eddig csináltak.
Pedig az új helyzet az, hogy csodák csodájára újra beköltözött a demokrácia az Európai Parlamentbe, létezik a Patrióták Európáért nevű frakció, vagyis az az ellenzéki pártszövetség, amely másképp képzeli el a tömörülés jövőjét, mint a liberális elit.
Az említett elit szinte vallásos áhítattal gondol magára, mint az egyetlen üdvözítő út ismerőjére. Az évtizedek alatt a nyugat-európai jóléti államok irányítói valóban elhitték magukról, hogy nincs más, aki jobban ismerné a világot náluk, így valóban tévedhetetlenek. A később az unióhoz csatlakozó tíz ország képviselőinek természetesen nem osztottak lapot, hacsak nem tett hitet ezerszer a régi tizenötök Európája mellett, s nem bizonyította csorbíthatatlan hűségét. Így lehet Kaja Kallas észt politikus a következő kül- és biztonságpolitikai főképviselő vagy korábban a lengyel Donald Tusk az Európai Tanács elnöke.
Ez a felfuvalkodottságig gőgös álláspont két okból is katasztrófához vezet. Egyrészt a hiba lehetőségét teljesen kizárja, minden ellenvéleményt személyes sértésként kezel és annak megfelelően reagál. A másik probléma pedig az, hogy az esetleges változásokra az adott vezető képtelen válaszolni, mivel csak a mezeket küldte ki a pályára.
Az európai elitet csak az európai emberek tudják legyőzni, mondjuk azzal, hogy olyan pártokra szavaznak az EP-voksoláson, amelyek nem a gőgös régi elitbe tartoznak. Nem érdemes persze azt képzelni, hogy az Európai Parlament mindenestül maga alá tudja gyűrni az Európai Unió egészét. Az EP csak addig fontos, amíg lengetni lehet demokratikus fegyverként, vagyis amíg a testület a régi elit nótáját fújja. A bizottság ettől még kijelölt tagokból áll, a tanács pedig állami vezetőkből, vagyis az EU egyáltalán nem a demokráciáról szól, hanem egy meghatározó régi és megcsontosodott gárda hatalomkoncentrációjáról.
