A izraeli Bibasz család történetéről most nem írok. Átmenetileg kifogyott a szókészletem. De ha feltölteném, a szerkesztők úgyis kihúznának belőle mindent, nagyjából a névelők kivételével. Okkal és joggal tennék, mert belepirulna a nyomdafesték. Viszont egy pillanatra azt hittem, hogy Fekete Pákó játssza majd el a Megváltó szerepét a Jézus Krisztus szupersztár című musical legújabb feldolgozásában. De nem. Közelebb hajolva a hírt kísérő fotográfiához, már tisztán láttam, hogy Cynthia Erivo a várományos. Az idén Oscar-díjra jelölt, nigériai származású brit színésznő egy korábbi verzióban Mária Magdolnát alakította (abban az előadásban kizárólag nők szerepeltek), most meg ő lesz Jézus. 

Most, hogy már túl vagyunk szinte mindenen, nem lepődünk meg semmin, polgár nem pukkad. A mű filmes verzió­jában (Norman Jewison rendezése) is volt minden, mint a búcsúban, hippik, drogok, de ott az analógiára való hajlamot tisztán lehetett érteni, akárcsak Pasolini Máté evangéliumában a munkásgyászindulót; és Júdást egy fekete bőrű színész-énekes, Carl Anderson alakította, ami mondjuk szintén érdekes gesztusnak tűnt. De 1973-at írtunk.

Most elsőre nehéz másra gondolni, mint hogy miután Donald Trump berúgta a pajtaajtót, Elon Musk pedig megjelent a küszöbön egy láncfűrésszel a kezében és különös mosollyal a szája szegletében, miközben vállalati vezetők tucatjaiból szakadt fel a megkönnyebbült sóhaj, mert a továbbiakban nem kell eszement hülyeségekhez alkalmazkodniuk, ez valamiféle lázadás lenne. Lázadás a fellázadtak ellen, vagy mi. 

Itt van mindjárt például egy másik híres színész(nő), Hunter Schafer esete. Az utóbbi években Hollywood egyik legismertebb transznemű művészévé avanzsált Schafer új útlevelet kapott. Ez szinte bárkivel előfordulhat Amerikában is. Igen ám, de míg az előző okmányban női jelöléssel szerepelt, a friss dokumentumban már férfiként, ahogyan egyébként annak idején megszületett. Köszönhetően Trump egyik rendeletének, amelyben az elnök leszögezte, hogy az Amerikai Egyesült Államok két nemet ismer el, a nőt és a férfit, és úgy, ahogyan a világra jöttek. Na most ebből azért lesz egy kis kavar, amikor határátlépéskor a művésznő miniszoknyában odalibben a vámosok elé, ők meg hosszasan nézegetik az M betűt (male, azaz férfi) a dokumentben. A zűrzavar ugyanakkor vajmi kevéssé tudható be az elnöki rendeletnek, az már előbb elkezdődött.

Az átmeneti állapot egy másik szép példája, hogy egy holland emberi jogi intézet véleménye szerint a Facebook diszkriminál, méghozzá nemi alapon, mivel a platform dönti el, hogy milyen álláshirdetéseket dob fel nőknek és milyeneket férfiaknak. A transzneműekről nem esik szó. Viszont a hagyományosan női munkakörökkel nőket bombáz az a gyalázatos algoritmus, a férfiakat meg férfias elfoglaltságok lehetőségével traktálja. Ez pedig szerintük közvetett diszkrimináció­nak minősül, és elősegítheti a sztereotípiák megerősödését.

Holott a holland nők valószínűleg egymást taposnák az állásért, már azok, akik az információ elhallgatása miatt nem állhattak azonnal szénbányásznak, esetleg vasöntőnek. Még kész szerencse, hogy a férfiak legalább szülhetnek. Röhögünk kínunkban, ugyanakkor szégyenkezhetnénk is. Helyettük, már megint.

Az Euronews munkatársai ugyanis a minap Ukrajnában jártak, ahol megállapították, hogy akkora már a háború miatti emberhiány, hogy a nyugat-donbászi szénbányákban egyre több nő dolgozik a férfiak helyén. Ez ugyan már vagy két éve így megy, de ha az Euronews is ezt mondja, akkor biztosan így is van, és jobb későn, mint soha. Félreértés ne essék, az ukrán hölgyek nem súlyosan diszkriminált irodisták, hanem a föld alatt melóznak, mivel ha nincs szén, nincs áram, van viszont akkora sötétség, mint a holland emberi jógik fejé­ben. Egyébként a háború előtt a nők nem dolgozhattak a föld alatt, ezt egy olyan törvény szabályozta, amit még a szovjet időkben hoztak meg. Na ez a baj. Lenne miért kiállni a baromságok helyett. Elsőre talán a békéért, aztán majd meglátjuk.