Augusztus vége

A nemzetközi politikában az események úgy összesűrűsödtek, mint főszezonban is ritkán, és nem nyáron, az úgynevezett uborkaszezonban. Trump elnök két hetet adott az oroszoknak és az ukránoknak, hogy végre üljenek le egymással és kezdődjenek el a várva várt tárgyalások.

Trump elrendelte az USA-ban élő 120 ezer ukrán kitoloncolását, mivel Biden elnök idején kétéves tartózkodási engedélyt kaptak, ami lejárt. Egyben az elnök elrendelte, hogy az Amerikában tartózkodó 55 millió külföldinek kezdjék meg az ellenőrzését, és szükség esetén a kitoloncolását.

Az amerikai–dél-koreai elnöki találkozón az elnök felvetette, hogy mivel Dél-Koreában évtizedek óta amerikai csapatok állomásoznak, célszerű lenne, ha ezeket a területeket a jövőben az USA nem bérelné, hanem a saját tulajdona lehetne.

Az elnök három afrikai ország esetében (Mali, Niger és Burkina Faso) azt javasolta, hogy ezek az államok a jövőben akkor kaphassanak támogatást a terrorellenes harcukhoz, ha a területükön lévő stratégiai nyersanyagokat, aranyat, uránt, lítiumot átengedik az USA-nak.

Nagy-Britanniában egy év alatt 111 ezer menekültkérelmet nyújtottak be. A lakosság egyre nagyobb része tiltakozik a tömeges befogadások ellen. Németországban a kormányon levő bajor CSU követeli, hogy szűnjön meg azon ukrán menekültek ingyenes orvosi ellátása és anyagi támogatása azoknak, akik nem vállalnak munkát.

Kínában néhány nap múlva lesznek a második világháború végének évfordulója alkalmából kezdődő ünnepségek, ahol Putyin mellett számos állam- és kormányfő is részt fog venni. A nagy kérdés természetesen, hogy milyen megállapodások lesznek kínai–orosz relációban és ezeknek milyen jelentősége lesz a világ számára.

A Közel-Keleten semmi sincs rendben.

Izrael kitűzött céljait, a Hamász megsemmisítését és az izraeli túszok kiszabadítását huszonkét hónap alatt sem érte el. A Hamászt sikerült meggyengíteni, de a halottak helyére fiatal, lelkes, alapvetően képzetlen palesztinok léptek. Az elrabolt túszok közül nyolc személyt sikerült élve kiszabadítani.

Izrael aktív térségi politikába kezdett. Beavatkozott a szíriai polgárháborúba, itt ütköztek az érdekeik a térségben meghatározó befolyással rendelkező törökökkel. Az izraeli–szír tárgyalások amerikai védőernyő alatt folynak.

Libanonban az iráni politika ellenére nyugati és izraeli nyomásra elkezdődött a síita Hezbollah szervezet lefegyverzése és beolvasztása a libanoni hadseregbe. Libanon déli részén ma is jelen van az izraeli hadsereg.

A gázai harcok elhúzódtak. A palesztin halottak száma meghaladta a 60 ezer főt, és ezek egyharmada gyerek. Izrael új célja, a lakosság áttelepítése eddig nem járt sikerrel. Újabb és újabb országok jöttek szóba, eredmény nélkül.

A háború hatására egyre több nyugati ország ismerte el és fogja szeptemberben, az ENSZ éves közgyűlésén elismerni Palesztinát. Ennek döntően szimbolikus jelentősége van. A közel-keleti belső gyűrű kérdése, Izrael és a szomszédállamok viszonya, valamint a palesztinkérdés 1948, Izrael létrejötte óta nincs megoldva.

Gyors megoldás most sem várható. A kétállami javaslatnak számos előnye és számos, ma kivitelezhetetlennek tűnő hátránya van. Izrael új palesztin vezetést akar Gázában, de hogy kiket, akik függetlenek a Hamásztól és a Fatahtól, az rejtély. Mivel két kis párt kilépett az izraeli koalícióból, így a kormány parlamenti többsége veszélybe került, Beni Ganz korábbi védelmi miniszter, a Nemzeti Egység Pártja vezetője felkínálta részvételét a kormányban.

Izrael újabb zsidó telepeket hozott létre az 1967-ben megszállt Ciszjordániában. Huszonegy, döntően nyugati állam elítélte az izraeli lépést, az arab államok pedig, amelyek hajlandók lennének egy béke- vagy kétállami megállapodás után kiegyezni Izraellel, kivárnak.

Irán a tizenkét napos háború óta először haditengerészeti hadgyakorlatot hajtott végre. Kiszivárgott, kiszivárogtatott adatok azt mutatják, hogy Irán mintegy 400 kilogramm súlyú dúsított uránja túlélte az amerikai–izraeli légicsapásokat, így az ország képessége atomcsapásra megmaradt.

Ukrajnában a függetlenség kikiáltásának 34. évfordulóján a nemzeti ünnep programját több dolog is befolyásolta. Kijevben nők tüntettek, mivel 70 ezer fő a hadseregből eltűnt. Jelentős részük meghalt, de ezt több ok miatt sem akarja a kormány elismerni.

Az USA nem hajlandó több ingyenes pénzügyi támogatást és fegyvert adni Kijevnek, az ukrán kormány most ezt Európától várja el. Eddig havi hárommilliárd eurót kértek a működésük biztosítására, plusz havi egymilliárd dollárért fegyvereket. Most ezt az összeget háromról ötmilliárdra növelték. Kérdés, hogy Európa meddig bírja és akarja nyújtani ezt a támogatást.

Az igazi botrány a Szerhij Kuznyecov-ügy. Olaszországban, Rimini mellett elfogták az Északi Áramlat felrobbantásával vádolt hat ukrán egyik vezetőjét. Olyan biztos volt abban, hogy nem lehet baja, hogy saját nevére szóló útlevéllel utazott. A német elfogatóparancs alapján elvileg szeptemberben történik meg a kiadatása.

Az ukrán vezetés azonnal reagált. Most először elismerték, hogy ők robbantottak. Az egyes számú csavar, hogy egyeztettek az amerikai elnökkel, Joe Bidennel, aki nem hagyta jóvá az akciót. Ezek után az ukrán elnök leállította, de a hadsereg parancsnoka, Valerij Zaluzsnij végrehajtatta. A csavar, hogy a volt főparancsnok most nagy-britanniai nagykövet, népszerűbb, mint az államfő. Le kell járatni, főleg ha indulni akarna az elnöki pozícióért.

A németek bejelentették, hogy támogatják Ukrajnát, de az igazságot ki akarják deríteni. A háború kezdete óta ötvenmilliárd euróval támogatták Kijevet, és ez most is évi több mint kilencmilliárd euró. A német alkancellár, pénzügyminiszter, az SPD társelnöke a napokban jelentette be ezt Kijevben.

Angela Merkel akkori német kancellár tíz évvel ezelőtt nyitotta meg a határokat és fogadtak be ezalatt több mint hatmillió menekültet. Az évforduló alkalmából Merkel kiállt saját korábbi politikája mellett, a német közszolgálati tévé pedig az integráció sikereit mutatta be.

Nem véletlen, hogy Friedrich Merz kancellár a korábbi CDU-s csapatból senkit sem vett át a kormányába.

Legutóbbi beszédeiben bejelentette, hogy nincs pénz a jóléti kiadások növelésére, és Németország már nem az európai gazdaság motorja. Az elmúlt negyedévben a német GDP 0,3 százalékkal csökkent.