Brüsszel posztkommunista helytartói

Amióta a Tisza Párt bekebelezte a balliberális ellenzék szinte valamennyi szavazóját, egy kvázi kétpártrendszert hozva létre, érdemes újragondolni annak a törésvonalnak a mibenlétét, amely mentén kettészakadt a magyar társadalom. Bogár László megfogalmazása szerint

a Fidesz–KDNP pártszövetség tulajdonképpen egy nemzeti nagykoalíciót teremtett, amely egy politikai közösségbe terelte mindazokat, akiknek gondolkodásában a haza, a nemzet sorsa áll minden előtt. Ezzel szemben igyekszik nagykoalíciót létrehozni a zsebmessiás, és azt próbálja elhitetni, hogy a Tisza az igazi nemzeti nagykoalíció.

Ám mivel haza csak egy van, és a nemzet egysége mindannyiunk számára kívánatos cél, nem lehet egyszerre két nemzeti nagykoalíció. Felmerül tehát a kérdés, kicsodák a tiszás szervezkedők, honnan jöttek, ki küldte őket. Nézzünk bele néhányuk pedigréjébe, a teljesség igénye nélkül.

Az egyik jelenleg a Tisza mezőgazdasági szakpolitikusa. A párt tanácsadói az agrárium sikerembereként próbálják eladni. No de honnan e sikeresség? Édesapja a hetvenes évek végétől téeszelnök, 1985-től képviselő a szocializmus álparlamentjében.

Családja mindent az állampárt iránti lojalitásának köszönhet, a kommunista rendszer haszonélvezői voltak. A rendszerváltás során gond nélkül átmentették gazdasági hatalmukat. A papa igazgatósági tag lett a téeszből kreált új szövetkezetnek, majd zrt.-nek. Hatalmát fokozatosan átjátszotta a fiának, aki most igazgatósági elnök az örökölt birodalomban.

Úgy hívják: Bóna Szabolcs.

Említhetjük

a párt újdonsült alelnökét is, akinek családja szintén a Kádár-rendszer kegyeltje volt. A balatonfüredi hajógyár vezetőségében és a szállodaiparban viselhettek tisztségeket. Mint azt az Ellenpont.hu munkatársai feltárták, a privatizáció során a papa ügyesen lavírozott, előbb az igazgatósága alatt csődbe jutott hajógyár vagyonának kiárusítását bonyolította le, később pedig megszerezte családjának a Talaj-erőgazdálkodási Kft.-t. A leányzó most sikeres üzletasszony, szállodatulajdonos.

Azon még vita folyik, jó épületet fotóztak-e le a kollégák, vagy a mellette lévő, több száz milliós ingatlan van-e inkább a nevén, és benne lakik-e vagy sem, de abból a szempontból mindez lényegtelen, hogy belássuk, nem megy rosszul a soruk a posztkommunistáknak harmincöt évvel a rendszerváltás után sem. Forsthoffer Ágnesről beszélünk.

De ne felejtkezzünk el magáról a pártelnökről sem. A nagyapja, dr. Erőss Pál a Legfelsőbb Bíróság bírája volt a létező szocializmus idején, majd a Magyar Televízió Jogi esetek című műsorának szakértőjeként tevékenykedett. Bíróként sem kerülhetett volna ilyen magasra, ha nem élvezte volna a Magyar Szocialista Munkáspárt politikai bizottságának bizalmát. De hogy a televízióba be sem tehette volna a lábát, az biztos.

(Ráadásul egy olyan műsorba, amit a kutatások szerint két volt ávós szerkesztett.) Ilyen környezetből nősült be a Fideszbe, és ennek a történetnek a borzalmas végkifejletét már jól ismerjük.

Ha idevesszük a magyar emberek sorsának minél rosszabbra fordulásán örömködő Kollár Kinga mesés meggazdagodását, a mára Magyar Péter fontos támogatójává vált magamutogató milliárdos, a benzinkirály Egri Péter felfoghatatlan gazdagságát (és folytathatnánk a sort napestig), arra kell rádöbbennünk, hogy valamit nagyon elnéztünk a rendszerváltás idején. A Gyurcsány–Dobrev házaspár rémmesébe illő hatalom- és vagyonátmentésének az Apró-villához köthető története csak a jéghegy csúcsa volt.

A poshadt, lábszagú kádári rendszer haszonélvezői a háttérben kialakították a maguk kis Kánaánját az új rend keretei között is. Mi pedig annyira örültünk a ránk szakadt szabadságnak, hogy észre sem vettük, ismét kifosztanak bennünket.

Azt sem tudtuk megakadályozni, hogy négy év után ne jöjjenek vissza a hatalomba a kommunisták a pufajkással az élen, akik keblükre ölelték az addig rendíthetetlen antikommunizmust a képünkbe hazudó szabad demokrata okoskodókat. És Gyurcsány még csak ezután jött föl, mint a talajvíz.

Mindezeket figyelembe véve válik érthetővé, miért gondoljuk sokan azt, hogy a sokszor tévútra kanyarodott, felemás rendszerváltozás folyamata igazából 2010-ben teljesedett ki. Van viszont egy súlyos probléma.

A posztkommunisták és libernyákok összeborulására alapozott hatalmi bázis egyáltalán nem tűnt el Gyurcsánnyal, csak új vezért és új szimbólumot keres.

Nem tűrhetik, hogy Orbán Viktor nélkülük teremtett nemzeti nagykoalíciót, és erre alapozva nélkülük működteti sikeresen immár tizenöt éve az országot. Pártfunkcionáriusok, téeszelnökök, a nómenklatúra tagjai, ávósok és tartótisztek, impexesek és egyéb kegyeltek fogtak most össze, hogy azt hazudják, övék az igazi nemzeti gondolat. Ne vigasztaljon senkit, hogy az általam soroltak jó része már nem is él. A zabrált vagyon, az elorzott hatalom örökösei semmivel nem különbek apáiknál, nagyapáiknál. Sőt ha lehet, még rosszabbak, hiszen nekik ölükbe hullott a jólét, semmiért nem kellett megküzdeniük. Ezért olyan agresszívak, ezért vennék a vérünket, mert azt hiszik, meg akarjuk fosztani őket az előjogaiktól.

Pedig ha egy percig is komolyan gondolnák nemzeti érzéseiket, tennének valami hasznosat a haza felemelkedéséért, és akkor a kutya nem foglalkozna azzal, honnan vannak a milliárdjaik. De abból is látszik, hazudnak, hogy csak velünk szemben tudják értelmezni hazafiságukat, miközben szeretetországról, az árkok betemetéséről, nagy nemzeti összeborulásról hadoválnak. Ám teljesen egyértelmű, hogy

a brüsszeli birodalmi törekvések kiagyalói és végrehajtói bennük találták meg a helytartói tisztségekbe kesztyűbábként beültethető klienseiket. Ezért pénzelik őket, ezért látják el őket politikai munícióval, ezért támogatják szándékaikat a nemzeti kormány megbuktatására.

Ezért kell a leghatározottabb módon ellenállni nekik.