A korábbi játékvezető, Ken Aston, aki az 1966-os világbajnokságon – kapaszkodjanak meg! – társadalmi munkában látta el a játékvezetői bizottság elnöki tisztségével járó feladatokat, éppen az Anglia–Argentína meccs után töprengett el azon, hogy a bíróknak egységes, mindenki számára érthető formában kellene fegyelmezniük a játékosokat. Állítólag autóban ülve ugrott be neki a megoldás: sárga és piros lap.

A kiállítás mint büntetés már korábban is létezett, csak éppen a bíró karmozdulatokkal és szóval igyekezett a vétkes játékos tudomására hozni, hagyja el a pályát, ami – lásd Rattín példája – nyelvi nehézségek esetén komikus jeleneteket is szült. 

Mindkettőt először az 1970-es világbajnokságon alkalmazták, ám a jelenben használatos fegyelmezőerejüket csak idővel nyerték el. Érdekesség, hogy a mexikói vb-n egyetlen játékos sem jutott a kiállítás sorsára, így 1974-ből a chilei Carlos Caszely a világbajnokságok történetének első játékosa, aki piros lapot kapott az NSZK–Chile nyitómeccsen, s a már 1970-ben érvényes regula értelmében a következő találkozón nem léphetett pályára. Akkoriban a kiállításért egyönte­tűen mindig egymeccses eltiltás járt, az utólagos fegyelmi döntést csak később vezették be.

A sárga lap következménye is változott. 

Még érdekesebb, hogy egyazon tornán különböző mérkőzéseken beszedett két vagy több sárga lapért sokáig nem járt retorzió. Gerd Müller pél­dául az 1970-es mexikói világbajnokságon az NSZK–Anglia negyeddöntőben (3-2, hosszabbításban) és az Olaszország–NSZK (4-3, hosszabbításban) meccsen is kapott sárga lapot, mégis játszhatott a bronzmérkőzésen (NSZK–Uruguay, 1-0). Hozzá hasonlóan Johnny Rep és Wim Suurbier is két sárga lappal lépett pályára az 1974-es NSZK–Hollandia döntőben (2-1).

Idővel ez is finomodott. Andranik Eskandarian a világbajnokságok történetének első labdarúgója, akit két sárga lap miatt eltiltottak egy mérkőzésre, az iráni játékos rögtön az első két csoportmeccsen begyűjtött egy-egy sárgát az 1978-as vb-n. Ennél persze akadtak fájdalmasabb esetek is: sárga lapok miatt 1982-ben Claudio Gentile és Zbigniew Boniek sem játszhatott az olasz–lengyel elődöntőben, Claudio Caniggia az 1990-es, Michael Ballack pedig a 2002-es vb-döntőről maradt le. A legemlékezetesebb talán mégis egy csupán „majdnem” eltiltás: 1990-ben Paul Gascoigne sírva fakadt az NSZK–Anglia elődöntő hosszabbításában, amikor a 98. percben sárga lapot kapott, hiszen beugrott neki, hogy emiatt nem játszhat a döntőben. Aligha jelentett vigaszt, hogy ennek végül nem lett jelentősége, hiszen az 1-1-re végződött hosszabbítás után az angolok elvesztették a tizenegyespárbajt.

A törlesztésért kiosztott piros lapoknak is hosszú a lajstroma. Maradonának 1982-ben a brazil–argentin meccsen szakadt el a cérna, igaz, addigra már megpecsételődött az argentinok sorsa. A szigor erősödéséről árulkodott, hogy a brazil Leonardót négy meccsre tiltották el, amiért 1994-ben könyökkel odasózott az amerikai Ramosnak, még a döntőben sem játszhatott. 1998-ban Laurent Blanc azért maradt le a fináléról, mert az elődöntőben ugrott a horvát Bilic provokációjára. Zinedine Zidane a 2006-os vb-döntőben vesztette el a fejét (helyesebben használta túlzottan célirányosan), talán ez is közrejátszott a franciák vereségében.

Nekünk, magyaroknak is van fájdalmas emlékünk. 

Baróti Lajos, a válogatott akkori szövetségi kapitánya a sorsolás után (Argentína mellett Olaszország és Franciaország volt a másik két ellenfelünk) így értékelt: „Ebből a csoportból tovább kell jutnunk.” Mai fejjel szinte felfoghatatlan optimizmus, a két meccsre eltiltott Törőcsik és Nyilasi nélkül azonban erre esély sem volt.

Történelmi lecke, ha nem is apáktól fiúknak, de elődöktől utódoknak. Miként korábban utaltunk rá, Varga Barnabást Portugália ellen sokadszor büntették meg sárga lappal reklamálás, illetve kakaskodás miatt. Nyilván többen felhívták már erre a figyelmét. Talán minden intésnél hatásosabb lenne – lett volna –, ha lejátsszák neki az 1978-as argentin–magyar meccs végét, pláne, ha személyesen Nyilasi Tibor meséli el neki a fájdalmas emléket (Törőcsik András sajnos ezt már nem teheti meg).

A piros és a sárga lapot a játékvezetők a mai labdarúgásban sokkal konzekvensebben használják, mint a régi időkben, sőt ma már nemcsak a bíró, de a VAR is figyel. Dumának és törlesztésnek helye nincs.