idezojelek

Tort ülnek a halottgyalázók, a digitális nekrofílek

HETI AGYRÉMEK – A szél által sokfelől összefújt söpredék most igazán kitett magáért.

Hegyi Zoltán avatarja
Hegyi Zoltán
Cikk kép: undefined
Fotó: PATRICK T. FALLON

Ha eddig szemernyi kétségünk támadt volna azzal kapcsolatban, hogy kikkel és mivel állunk szemben, az a Charlie Kirk halála utáni Facebook-bejegyzések után végképp szertefoszlott. Mert hogy torra gyűltek össze a halottgyalázók. Némelyik írás láttán eddig is a hányinger kerülgette a jobb sorsra érdemes olvasót, de a szél által sokfelől összefújt söpredék most igazán kitett magáért.

A legenyhébb még az a szerencsétlen féleszű volt, aki odabiggyesztette Kirk fotója alá, hogy fasiszta.

 Nem Mussolini képe alá, aki még helyeslően bólogatott is volna a megállapításra, hanem egy halott ember portréja alá, aki életében egyetlenegy percig sem volt fasiszta. Ezzel a fogalomzavarral nagyjából a 65-ös IQ-val rendelkezők élnek együtt, de ő legalább elégedetten megpihent ezen a ponton. A digitális nekrofilek és egyéb perverzek azonban nem bírtak leállni, és csak áradt és áradt a mocsok, nincs kedvem idézni.

Egy komplett idiótát azért kiragadnék a menetoszlopból, mert ő egyenesen a Hitler elleni merénylethez hasonlította a gyilkosságot. 

Egy bejegyzést azonban idéznék szó szerint egy bátor hölgytől (istenem, idáig süllyedtünk, hogy a normalitáshoz bátorság kell), akinek a posztjához valószínűleg számolatlanul érkeznek majd a röhögő fejek szeretetország zsoldosaitól. Mert az a helyzet állt elő a virtuális valóságban, hogy már nem feltétlenül szükséges politikai állásfoglalást tenned, elég, ha hozzáírsz valamit egy recepthez, egy lemezhez vagy egy fotográfiához, és a súlyosan frusztráltak serege máris előbújik a lyukakból. Na de jöjjön akkor egy tiszta hang.

„Ahonnan én nézem, vele most a párbeszéd halhatott volna meg. Nem influenszer volt, mert nem az online tér volt a fő terepe. Aktivista volt, erős jelenléttel az online térben is. Járta az egyetemeket, ahol nyitott kérdéseket tett fel, testtartása, gesztusai, reakciói mind azt bizonyították, hogy meg akarja érteni azt a generációt és annak a generációnak a jellemző hitrendszerét. Felesleges az esetét összehasonlítani bármivel. Helytelen rendőri intézkedés áldozatával, iskolai tömegmészárlásban meghaltakkal, diktatúrában kiiktatott ellenzéki politikusokkal, a világ bármely pontján háború áldozataival. Vele a párbeszéd halhatott volna meg. Amikor kedvenc válóperes ügyvédem, James J. Sexton magából kikelve könyörög a magukat progresszívnek mondó liberálisoknak, aminek egyébként ő is tartja magát, hogy hagyják abba azt a viselkedést, amit Charlie Kirk halálával kapcsolatban tanúsítanak, az egy felkiáltójel. Az pedig, hogy van meleg influenszer a TikTokon, aki most egy külön hetet szentel neki és videókat oszt meg róla, majd reagál azokra, akár úgy, hogy kifejezi ellenvéleményét intelligens módon, azt mutatja, hogy a párbeszédet nem lehet megölni. Csak akkor lehet megölni, ha hagyjuk. De nem hagyhatjuk. Legyünk liberálisak vagy konzervatívak. Nem hagyhatjuk.”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ennyi. Lehet szégyenkezni, tanulni, tovább hörögni, képességek és mentális állapot szerint.

Más. Olvasom, hogy Roger Ekirch amerikai történész elmélete szerint a középkortól egészen a XVIII. századig nem hét-nyolc órát aludtak egyszerre, ahogyan azt mostanság ajánlják, hanem először úgy négyet-ötöt, aztán egy kis időt ébren töltöttek, és utána még néhányat. És hogy ez a szokás akkor maradt abba, amikor feltalálták a mesterséges világítást, és az éjszaka fogalma új jelentést kapott. Addig az alvásszünetekben olvasgattak, imádkoztak, beszélgettek és akár a szomszédhoz is átnéztek.

Nos, néha magam is megidézem az ősök szellemét, és a bipoláris alvásom alatt előfordul, hogy bekapcsolom a tévét. És mivel semmi nem történik véletlenül, gyakran kincsekre bukkanok. 

A minap hajnalban például Mészáros Márta Anyám levelei Sztálin elvtárshoz című 2015-ös dokumentumfilmjére. A rendező édesapjának történetét ismerjük a Naplóból, de ezúttal édesanyja, Kovács Vilma nyomába ered, Kirgíziá­ba. Aki férje letartóztatása után magára maradt három kicsi gyerekkel és sorra írta a leveleket Sztálinnak, annak holléte iránt érdeklődve. Mit sem tudva arról, hogy a férfit a hatóságok már régen megölték. Szívbe markoló film hűségről, szerelemről és arról, hogyan működött egy valódi diktatúra a harmincas évek Szovjetuniójában és utána még évtizedekig, majd az egész megszállt keleti blokkban.

Ha rajtam múlna, levetíteném az összes gimnáziumban, hátha enyhülne kissé az a fogalomzavar is, ami mostanság a fejek némelyikében a diktatúrával kapcsolatban tetten érhető.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.