Ennyi. Lehet szégyenkezni, tanulni, tovább hörögni, képességek és mentális állapot szerint.
Más. Olvasom, hogy Roger Ekirch amerikai történész elmélete szerint a középkortól egészen a XVIII. századig nem hét-nyolc órát aludtak egyszerre, ahogyan azt mostanság ajánlják, hanem először úgy négyet-ötöt, aztán egy kis időt ébren töltöttek, és utána még néhányat. És hogy ez a szokás akkor maradt abba, amikor feltalálták a mesterséges világítást, és az éjszaka fogalma új jelentést kapott. Addig az alvásszünetekben olvasgattak, imádkoztak, beszélgettek és akár a szomszédhoz is átnéztek.
Nos, néha magam is megidézem az ősök szellemét, és a bipoláris alvásom alatt előfordul, hogy bekapcsolom a tévét. És mivel semmi nem történik véletlenül, gyakran kincsekre bukkanok.
A minap hajnalban például Mészáros Márta Anyám levelei Sztálin elvtárshoz című 2015-ös dokumentumfilmjére. A rendező édesapjának történetét ismerjük a Naplóból, de ezúttal édesanyja, Kovács Vilma nyomába ered, Kirgíziába. Aki férje letartóztatása után magára maradt három kicsi gyerekkel és sorra írta a leveleket Sztálinnak, annak holléte iránt érdeklődve. Mit sem tudva arról, hogy a férfit a hatóságok már régen megölték. Szívbe markoló film hűségről, szerelemről és arról, hogyan működött egy valódi diktatúra a harmincas évek Szovjetuniójában és utána még évtizedekig, majd az egész megszállt keleti blokkban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!