idezojelek

Tort ülnek a halottgyalázók, a digitális nekrofílek

HETI AGYRÉMEK – A szél által sokfelől összefújt söpredék most igazán kitett magáért.

Hegyi Zoltán avatarja
Hegyi Zoltán
Cikk kép: undefined
Fotó: PATRICK T. FALLON
0
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha eddig szemernyi kétségünk támadt volna azzal kapcsolatban, hogy kikkel és mivel állunk szemben, az a Charlie Kirk halála utáni Facebook-bejegyzések után végképp szertefoszlott. Mert hogy torra gyűltek össze a halottgyalázók. Némelyik írás láttán eddig is a hányinger kerülgette a jobb sorsra érdemes olvasót, de a szél által sokfelől összefújt söpredék most igazán kitett magáért.

A legenyhébb még az a szerencsétlen féleszű volt, aki odabiggyesztette Kirk fotója alá, hogy fasiszta.

 Nem Mussolini képe alá, aki még helyeslően bólogatott is volna a megállapításra, hanem egy halott ember portréja alá, aki életében egyetlenegy percig sem volt fasiszta. Ezzel a fogalomzavarral nagyjából a 65-ös IQ-val rendelkezők élnek együtt, de ő legalább elégedetten megpihent ezen a ponton. A digitális nekrofilek és egyéb perverzek azonban nem bírtak leállni, és csak áradt és áradt a mocsok, nincs kedvem idézni.

Egy komplett idiótát azért kiragadnék a menetoszlopból, mert ő egyenesen a Hitler elleni merénylethez hasonlította a gyilkosságot. 

Egy bejegyzést azonban idéznék szó szerint egy bátor hölgytől (istenem, idáig süllyedtünk, hogy a normalitáshoz bátorság kell), akinek a posztjához valószínűleg számolatlanul érkeznek majd a röhögő fejek szeretetország zsoldosaitól. Mert az a helyzet állt elő a virtuális valóságban, hogy már nem feltétlenül szükséges politikai állásfoglalást tenned, elég, ha hozzáírsz valamit egy recepthez, egy lemezhez vagy egy fotográfiához, és a súlyosan frusztráltak serege máris előbújik a lyukakból. Na de jöjjön akkor egy tiszta hang.

„Ahonnan én nézem, vele most a párbeszéd halhatott volna meg. Nem influenszer volt, mert nem az online tér volt a fő terepe. Aktivista volt, erős jelenléttel az online térben is. Járta az egyetemeket, ahol nyitott kérdéseket tett fel, testtartása, gesztusai, reakciói mind azt bizonyították, hogy meg akarja érteni azt a generációt és annak a generációnak a jellemző hitrendszerét. Felesleges az esetét összehasonlítani bármivel. Helytelen rendőri intézkedés áldozatával, iskolai tömegmészárlásban meghaltakkal, diktatúrában kiiktatott ellenzéki politikusokkal, a világ bármely pontján háború áldozataival. Vele a párbeszéd halhatott volna meg. Amikor kedvenc válóperes ügyvédem, James J. Sexton magából kikelve könyörög a magukat progresszívnek mondó liberálisoknak, aminek egyébként ő is tartja magát, hogy hagyják abba azt a viselkedést, amit Charlie Kirk halálával kapcsolatban tanúsítanak, az egy felkiáltójel. Az pedig, hogy van meleg influenszer a TikTokon, aki most egy külön hetet szentel neki és videókat oszt meg róla, majd reagál azokra, akár úgy, hogy kifejezi ellenvéleményét intelligens módon, azt mutatja, hogy a párbeszédet nem lehet megölni. Csak akkor lehet megölni, ha hagyjuk. De nem hagyhatjuk. Legyünk liberálisak vagy konzervatívak. Nem hagyhatjuk.”

Ennyi. Lehet szégyenkezni, tanulni, tovább hörögni, képességek és mentális állapot szerint.

Más. Olvasom, hogy Roger Ekirch amerikai történész elmélete szerint a középkortól egészen a XVIII. századig nem hét-nyolc órát aludtak egyszerre, ahogyan azt mostanság ajánlják, hanem először úgy négyet-ötöt, aztán egy kis időt ébren töltöttek, és utána még néhányat. És hogy ez a szokás akkor maradt abba, amikor feltalálták a mesterséges világítást, és az éjszaka fogalma új jelentést kapott. Addig az alvásszünetekben olvasgattak, imádkoztak, beszélgettek és akár a szomszédhoz is átnéztek.

Nos, néha magam is megidézem az ősök szellemét, és a bipoláris alvásom alatt előfordul, hogy bekapcsolom a tévét. És mivel semmi nem történik véletlenül, gyakran kincsekre bukkanok. 

A minap hajnalban például Mészáros Márta Anyám levelei Sztálin elvtárshoz című 2015-ös dokumentumfilmjére. A rendező édesapjának történetét ismerjük a Naplóból, de ezúttal édesanyja, Kovács Vilma nyomába ered, Kirgíziá­ba. Aki férje letartóztatása után magára maradt három kicsi gyerekkel és sorra írta a leveleket Sztálinnak, annak holléte iránt érdeklődve. Mit sem tudva arról, hogy a férfit a hatóságok már régen megölték. Szívbe markoló film hűségről, szerelemről és arról, hogyan működött egy valódi diktatúra a harmincas évek Szovjetuniójában és utána még évtizedekig, majd az egész megszállt keleti blokkban.

Ha rajtam múlna, levetíteném az összes gimnáziumban, hátha enyhülne kissé az a fogalomzavar is, ami mostanság a fejek némelyikében a diktatúrával kapcsolatban tetten érhető.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.