Mindkettejükre áldozatként kéne tekintenie például Nagy Ervinnek, Szily Nórának, Kovács Józsinak és Szabó Margitkának is, akik a színházban tapsolnak, mert az erkölcsi minimum azt jelenti, hogy ha egy nőt – és teljesen és tökéletesen mindegy, hogy kire szavaz, miben hisz, mi a foglalkozása és melyik politikai oldalhoz húz – bántalmaznak, abuzálnak, kényszerítenek, zsarolnak, fenyegetnek vagy agresszívan lépnek fel vele szemben, meg kell védeni. A támadóját pedig minimum el kell ítélni erkölcsileg, társadalmilag és mindenhogy. 

És lám, Nagy Ervin és én ebben tökéletesen egyet is értünk, hiszen a színész úgy fogalmazott a posztjában: „– Aki bánt vagy gyaláz egy védtelen nőt, az a komplett közösség megvetését vívja ki!” Az erkölcsi minimum éppen ezt kéne hogy jelentse: bár engem és Nagy Ervint az égvilágon semmi nem emel közös nevezőre, értelmes, gondolkodó emberek lévén mégis vannak dolgok, amiben egyetértünk, egyet kell hogy értsünk! Ha normális társadalomban szeretnénk élni…

Mert a színész még a nyilvánosság előtt is elmondta, hogy ő ráteszi Magyar Péterre a civil pecsétet (köszönjük szépen), és bizony a helyében még sokkal több titkos hangfelvételt készített volna a feleségéről, amivel aztán később sakkban lehet tartani. 

Sajnos azzal, hogy Nagy Ervin, és még sokan mások, akiknek messzire hallatszik a hangja, „Magyar Péterre nyomták a civil pecsétjüket” (megjegyzem csendben, maga Borbély Alexandra is), Varga Juditot és a vele megtörtént borzalmakat pedig egyenesen jóváhagyják, megerősítik, azt mondják ki: a nők nem esnek egyenlő elbírálás alá a gondolkodó emberek fejében, mert ha nekem nem tetszik a munkád és a politikai hovatartozásod, akkor bánthatlak is. Fenyegethetlek, zsarolhatlak, falhoz lökhetlek, bezárhatlak a szobába, eljátszhatom, hogy öngyilkos lettem, halálra rémíthetem a gyerekeinket, terrorban tarthatlak évekig – mert te annak a kormánynak dolgozol, akivel én nem értek egyet. 

Ugye milyen szürreálisan hangzik? Pedig, kedves emberek, ez történik. Amikor Nagy Ervin Magyar Péterre nyomja a civil pecsétet, azzal azt mondja, hogy az erőszak csak akkor erőszak, ha olyasvalakivel teszed, aki nekem (valamiért) fontos. Ha olyan embert bántasz, aki nem az én politikai közösségem tagja, akkor bátor vagy és követendő, és az nem is erőszak, sőt meg sem történt! Tegyünk úgy!

Mert Józsi bácsi és Margitka nem fogja ezt átgondolni ilyen akkurátusan, ők levonják azt a következtetést, hogy Magyar Péter esetében a cél szentesíti az eszközt. Ezt az apróságot nézzük el neki! De ha neki szabad, akkor nekünk is! A jobboldali sajtó munkatársait, ha nők, ha férfiak, lehet lökdösni, rugdosni, fenyegetni. Varga Juditot és a kormány női tagjait úgyszintén. Bárkit, akire Magyar Péter ráirányítja a lézert. Ha ő megteheti, én is megtehetem, mert Orbánt le kell váltani, így vagy úgy. 

A felelősség azonban éppen azért nehéz súly, mert következetesség nélkül csupán annyi, mint bekötött szemmel lövöldözni arra, aki éppen az utamba áll. 

Ez tett a magyar társadalomban már olyan sok embert igazán naggyá, és ennek súlya alatt csuklott össze már legalább ennyi, magát oly nagyra magasztaló hordószónok, mint a bicska. 

Szívből sajnálom, hogy Borbély Alexandrával az történt, ami. És minden egyes nőt, aki hasonlót élt át. A felelősség azonban éppen ott keresendő, ahonnan sokan védelmet remélnek. A legkétszínűbb helyzet, amit elképzelni lehet.