Ilyen adottságok mellett a hazai beruházások visszafogottsága külső kényszerként adódik. 

 a beszállítói láncokon és más közvetett csatornákon keresztül érvényesülő áttételes hatásokat is figyelembe véve. Az autóipar gyengélkedése következtében az állam bevételei 1200–1400 milliárd forinttal maradtak el a várttól a vállalati és munkavállalói adók, valamint a fogyasztáshoz kapcsolódó bevételek terén. Ez világosan mutatja, hogy a növekedési fékek döntően kívülről érkeznek.

A magyar gazdaságpolitika mozgástere ebben a környezetben ott nyílt meg, ahol a külső sokkok kevésbé érvényesülnek, mégpedig a belső keresletnél. A fogyasztás felértékelődése persze nem egy új, hosszú távú, ideális növekedési modellként jelent meg, sokkal inkább stabilizációs funkciót kapott. Rendkívül sikeresen: 

Érdemes felidézni a jellemzően posztkeynesiánus ihletésű megközelítést, amely szerint a gazdaság dinamikája bizonyos esetekben bérvezérelt (wage-led) lehet: ilyenkor a bérhányad növekedése a fogyasztás élénkítésén keresztül pozitívan hat a kibocsátásra. A 2010-es évektől a közgazdasági gondolkodás ehhez mindinkább hozzáteszi a hiszterézis és a potenciális kibocsátás „megmentésének” gondolatát, vagyis azt, hogy tartósan gyenge kereslet mellett nemcsak a tényleges kibocsátás marad el, hanem a később elérhető termelési szint is alacsonyabbá válhat a készségek erodálódása, a kapacitások leépülése, valamint a beruházások és az innováció elmaradása miatt.

Magyarul, a válság nem pusztán átmeneti veszteséget okoz, hanem maradandó sebeket is hagyhat a gazdaság növekedési pályáján. Olyan ez, mintha a gazdaság a válságban „elfelejtené”, hogyan kell növekedni. Ebben a keretben az átmeneti keresletélénkítés segíti a feszes munkaerőpiac fenntartását – nem esnek ki tömegek tartósan a munkából, a cégek pedig nem vesztik el a már betanított munkaerőt –, és erősíti a matchinget, vagyis azt, hogy az álláskeresők és a betöltetlen állások gyorsabban és hatékonyabban találjanak egymásra. E logikába illeszkedik a magas nyomású gazdaság koncepciója is, amely szerint a feszes munkaerőpiac és az erős bérdinamika – az inflációs kockázatok megfelelő kezelése mellett – a kínálati oldal teljesítőképességét is támogatja. A keresletvezérelt növekedés keretében a reálbér-növekedésre épülő fogyasztásbővülés nemcsak a ciklust simítja, hanem a gazdaság hosszabb távú növekedési képességét (potenciálját) is megőrzi.

A jelenlegi magyar gazdaságpolitika védelmi logikája több, egymást erősítő irányban épül fel, és kifejezetten arra törekszik, hogy a külső sokkok ne tudjanak belső gazdasági és társadalmi válsággá alakulni. 

A jövedelemnövekedés különösen az alacsonyabb keresetűeknél volt gyors, amit a minimálbér és a garantált bérminimum emelése is támogatott, így a fogyasztás bázisa nem szűkült, hanem szélesedett.

Ezt erősíti az anyák szja-mentességének kiterjesztése és a családi adókedvezmény megduplázása, az otthonteremtési és -felújítási támogatások, a rendvédelmi dolgozók részére kifizetésre kerülő fegyverpénz, egyes ágazati bérfejlesztések, a közszolgálati dolgozók otthontámogatása vagy például az Otthon Start program, amelyek közvetlenül növelik a rendelkezésre álló jövedelmet, és tompítják az inflációs sokkok hatását. Ehhez szervesen kapcsolódik a nyugdíjasok védelme is: az inflációkövető és egyéb korrekciók vagy az élelmiszer-utalványok, miközben 2026-tól megkezdődik a 14. havi nyugdíj fokozatos bevezetése, amely tovább erősíti a vásárlóerőt. 

A vállalkozások oldalán a védelem kulcsa a kiszámítható finanszírozás és az adóteher mérséklése: a Széchenyi-kártya-program fix háromszázalékos kamatozású hitelei és a Demján Sándor-program egyéb pontjai stabil likviditást biztosítanak egy magas kamatkörnyezetben, miközben a munkáltatói járulékok 2010 óta kevesebb mint felére csökkentek, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatai alapján elfogadott 11 pontos adócsökkentési csomag is érdemben tovább mérsékli a vállalkozások költségeit.

Makroszinten mindezt egy tudatos, jól célzott, rugalmas költségvetési védekezés egészíti ki, ahol a magasabb hiány nem általános osztogatásra, hanem kamattámogatásra, jövedelempótlásra és a gazdaság működőképességének fenntartására szolgál, miközben a lakossághoz kötődő adóbevételek stabilan teljesülnek. 

Végül, de nem utolsósorban az infláció kezelése szintén a stabilizáció része volt. Az árréskorlátozások és az önkéntes árkorlátozó vállalások jelenleg mintegy 1,5 százalékponttal mérséklik az inflációt, amelynek éves átlaga 3,6 százalék körül alakulhat 2026-ban. Mindez közvetlenül erősíti a reáljövedelmeket és a belső keresletet, ezzel párhuzamosan a fogyasztói bizalmi index 2025 közepe óta emelkedő trendet mutat, ami azt jelzi, hogy a háztartások egyre inkább tervezhető jövőképpel rendelkeznek.

A kormányzati gazdaságtámogató intézkedések annak ellenére is hatékony védelmi vonalat tudnak képezni, hogy a monetáris környezet nem feltétlenül növekedéstámogató: a monetáris kondíciók összességében szigo­rúak maradtak, a kimagasló reálkamat a hitelkeresletet és a beruházásokat is fékezi. Emellett az erősödő forintárfolyam az export szempontjából hat kedvezőtlenebbül.

A kritikusok által gyakran emlegetett gazdasági „stagnálás” így valójában egy sikeres védekezésből származó pozitív belső dinamika és egy erős külső fék eredője. 

 De egy olyan időszakban, amikor az Európában zajló háború és a gyenge uniós vezetés átgondolatlan gazdaságpolitikai döntései miatt a német gazdaság strukturális válságban van, az európai autóipar leépít, az energiaárak magasak és a beruházások halasztódnak, a belső keresletről való lemondás nem fegyelem, hanem gazdaságpolitikai öngyilkosság, a jövő feladása lett volna.

A fogyasztásvezérelt növekedés hosszú távon nem fenntartható gazdasági modell, azonban a gazdaság alapszövetének megóvása miatt szükséges: hiszen megőrizte a foglalkoztatást, a jövedelmi bázist és a belső piac működőképességét egy rendkívül kedvezőtlen külső környezetben. 

A mostani pálya természetesen nem a végállomás. A következő időszak arra teremt lehetőséget, hogy a magyar gazdaságpolitikai filozófiát megőrizve egy megújult növekedési modellt alakítsunk ki. Az energiaválságok és geopolitikai konfliktusok jelentette fenyegetés továbbra is fennáll, az importigényes ágazatok sérülékenyek, miközben szinte teljes a foglalkoztatottság. Így a következő növekedési korszak a termelékenység javítására, a magasabb hazai hozzáadott értékre, a tudásintenzív ágazatokra és a méretugrást végrehajtani képes hazai vállalkozásokra épülhet. Ehhez azonban minden eddiginél stabilabb társadalmi és gazdasági alap szükséges, valamint az is, hogy távol tartsuk magunkat a szomszédunkban zajló háborútól – ez a gazdasági tétje a tavaszi választásoknak. Sokat segítene az is, ha Trump elnöknek sikerülne elérnie, hogy végre befejeződjön a háború.

A szerző Magyarország nemzetgazdasági minisztere