Sok víz lefolyt azóta a Dunán és a Szajnán, hogy – csaknem tizenöt éve, Nicolas Sarkozy személyében – Budapesten járt legutóbb valamely francia köztársasági elnök. Olyan pedig még soha nem fordult elő, hogy a Párizsból hozzánk látogató államfő azonos politikai oldalon állt volna az őt fogadó miniszterelnökkel. Ez most sem változott: Emmanuel Macron és pártja a liberálisokat erősíti Európában, míg Orbán Viktor és a Fidesz a bevándorlásellenes jobboldal szószólói. Ezzel együtt a londoni konzervatív hetilap, a The Spectator egyenesen Európa új hatalmi párosaként írt kettejükről. Mégpedig azt az európai átrendeződést értelmezve, amely jelenleg is zajlik a briteknek az unióból, Angela Merkelnek pedig a politikai színpadról való távozása nyomán. Macron most egyszerre készül több dologra is. Először is arra, hogy Merkel árnyékából kilépve Európa első számú tagállami vezetőjének tekintsék az új német kancellár, Olaf Scholz előtt, illetve arra, hogy ezt a szerepét az EU januárban kezdődő francia elnöksége is megerősítse. Az elnök azt szeretné, hogy országa a 2015-ös terrorhullámot, valamint feledhető elődjét, François Hollande-ot is kiheverve végre újra a grandeur és a gloire, a nagyság és a dicsőség fényében sütkérezzen. Persze az Élysée-palota lakójával az élen, akinek mindehhez egy további célkitűzése a legsürgetőbb – hogy újraválasszák áprilisban. Párizsban márpedig aligha értették félre az üzenetet, hogy Orbán Viktor az ősszel személyesen fogadta Macron két bevándorlásellenes ellenfelét, Éric Zemmourt és Marine Le Pent. Macron tegnapi programfüzetében pedig a hazai ellenzék is szerepelt. Mi is választunk jövő tavasszal.
Ez az Emmanuel nem a szerelem dalával indult a karmelita kolostorba – ellentétben a magyarul Gergely Róberttől ismert slágerrel. Hanem jól felfogott politikai érdekből, hogy találkozzon a visegrádi négyek vezetőivel, így a „kedves Viktorral”, ahogy a kormányfőt szólította. Mint kiderült, politikai ellenfeleknek, de egyszersmind európai partnereknek tekintik egymást. Aki élőben követte sajtónyilatkozatukat, annak számára a szóbeli gesztusokon túl a mimikából és a testbeszédből is nyilvánvalóvá vált, hogy véleménykülönbségeik dacára – olyan kérdésekben, mint a migráció vagy a jogállamiság értelmezése – a közös nevezőt is keresték. Ami összeköt, nem pedig elválaszt. A visegrádiak és Franciaország is erős Európában érdekeltek, a franciák pedig ugyanúgy nem akarnak felolvadni egy Európai Egyesült Államokban, amelyet föderális állam néven tűz ki célként az új német kormány. Ugyancsak a németekkel való szembehelyezkedést jelent közös kiállásunk az atomenergia mellett. Márciusban éppen Macron és Orbán kezdeményezte, hogy Brüsszel hagyjon fel a nukleáris energia hátráltatásával. A migráció – amely a magyar álláspont szerint a jogállamisági vitának is az eredője – továbbra is választóvonal. A bevándorlótársadalmat építő Franciaországba évente 4-500 ezer fő érkezik, de Macron szavaiból kitűnik, ebben is lehet elmozdulás. A lengyel–belarusz válság után Párizsban is látják az EU külső határőrizetének fontosságát.
Scholz a napokban Varsóba sietett – a jó német–lengyel viszony nélkül csak üres frázis a közös Európa. De akkor sincs sok, ha nyugat és kelet között túl mély a szakadék. Macron budapesti útja pedig újabb cáfolata annak az érvnek is, miszerint nem jönnek ide olyan vezetők, akik a kényes ellenzéki ízlésnek is megfelelnek. Látogatása egyszerre szólt hazánknak és a szerepnek, amelyet a visegrádi négyek betöltenek. Annak elismerése is: az országcsoport az évek során kivívta, hogy Közép-Európa mérvadó hangjának tekintsék.
Borítókép: Orbán Viktor és Emmanuel Macron (Fotó: Kurucz Árpád)
