Amerikában a profi sport működése más, mint Európában. Ott a cél az, hogy a legmagasabb szinten kiegyenlítsék az erőviszonyokat, így a fiatal tehetségek közül a liga leggyengébb csapata választhat legelőször, a győztes pedig utoljára. Ez a draftjog, amelyet persze lehet adni-venni-cserélni, izgalmas móka ez a holtidényben. Valami ilyesmi foroghat baloldali fejekben a magyar választás kapcsán is. Mintha a parlamenti választás végeredménye egy erőfelmérő lett volna, s ott nem emberek kerültek be az Országházba, hanem erőcsatárok, centerek vagy irányítók. A parlamenti mandátum pedig egy olyan cetli, amely átruházható, adható-vehető-cserélhető. Amolyan jó móka a holtidényben, amíg fel nem áll az új Országgyűlés.
Ez nem csupán egyszerű zavar a fejekben, hanem szégyen, a demokrácia megcsúfolása. A parlamenti mandátum nem csupán nagyon értékes portéka, de hatalmas felelősség is. Nem véletlen, hogy nem lehet ma már polgármester parlamenti képviselő is, hiszen látható, másfajta munkára van szükség a két hivatalhoz, más embert kíván a feladat, és nem lehet egyszerre jól csinálni. Gy. Németh Erzsébet feltehetően univerzális vezetőnek tartja magát, hiszen egyszer pártvonalon sürgölködik, aztán a főváros élén végez nélkülözhetetlen munkát, majd a parlamenti választások eredményeképp – és a pártok kompromisszumának köszönhetően – ölébe hullott egy mandátum. Ő pedig azt választotta.
