„Fontos emlékeznünk arra, hogy a transznemű nők is nők.” Innen indultunk, erre is fontos emlékezni. Nem egy LMBTQ-aktivista, még csak nem is egy politikus, hanem Richard Budgett, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi és tudományos bizottságának igazgatója fogalmazta meg eme kinyilatkoztatást tavaly nyáron, a tokiói nyári olimpia idején, amikor az olimpiai család visszafojtott lélegzettel várta addig nem látott tagja bemutatkozását. Laurel (született Gavin) Hubbard, az olimpiák történetének első deklaráltan transznemű indulója legalább akkora, ha nem nagyobb sztárja volt a játékoknak, mint az ötszörös aranyérmes, e napokban Budapest vendégszeretetét élvező amerikai úszó, Caeleb Dressel. Túloznék? Nos, nem volt olyan úszódöntő a japán fővárosban, amelyre ne jutottam volna be, ellenben a női súlyemelés ólomsúlyú kategóriának versenyére hiába kérvényeztem belépőt, a hatalmas érdeklődésre tekintettel magyar kollégáimmal egyetemben elutasíttattam.
Ez az evolúció, ami folytatódik. Minden különböző csoport felé kinyújtjuk a kezünket, s megkezdjük velük a konzultációt az eljárásról. Ez voltaképpen mindenkinek az érdeke. A különböző érdekek kiegyensúlyozása.
Íme, egy másik gyöngyszem ezúttal Christian Klaue, a NOB kommunikációs vezetője megfogalmazásában. S ha még ez sem lenne elég, íme, az Új-zélandi Olimpiai Bizottság kommunikációs igazgatójának, Ashley Abbottnak akkori ömlengése: „Példaképekre azért van szükség, mert új utakat nyitnak meg. Lauerel Hubbardöt nagyszerű látni Új-Zélandnak, ahogy az egész világnak.”
Nem nő, nem evolúció, nem példakép. A sportéletben legalábbis semmiképpen. Vasárnap óta ezt is tudjuk. Helyesebben tudtuk ezt mindig, de olyan világot élünk, hogy ezt határozatban kell rögzíteni. A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA tette meg ezt a szívességet valamennyi sportágnak, amikor budapesti közgyűlésén kimondta, transznemű nők a jövőben nem indulhatnak a nők között a szervezet égisze alá tartozó versenyeken. Az LMBTQ-szervezetek tiltakoznak diszkriminációt kiáltva, de nem káros megkülönböztetés ez, hanem az igazság védelme.
Kapaszkodjanak meg, tudományos vizsgálatot kellett folytatni annak igazolására, hogy a férfiként serdült transzneműek előnyt élveznek a biológiai nőkkel szemben, mert a korábbi magasabb tesztoszteronszint később, gyógyszerekkel leszorítva is előnyt jelent. De legalább a világ nem hibbant meg annyira, hogy a kutatás azzal az eredménnyel járt volna, miszerint a transzneműek hátrányt szenvednek el…
További A Helyzet híreink
Láncreakció indult be.
A FINA-t követve több nemzetközi sportszövetség máris eddigi szabályozása felülvizsgálatát ígéri, s a FIFA is visszatáncol korábbi elképzelésétől.
Kis, mégis roppant fontos lépés a normalitás irányába. Egyszer talán odáig is eljutunk, hogy a túlhajszolt emancipáció nem egyenlősdi, hanem gyakran a női nem megcsúfolása, a homoszexualitás nem büszkeség, hanem magánügy, s a művésznek nem kell boszorkányüldözést elszenvednie, ha a nők princípiumaként a gyermekáldást nevezi meg. A multinacionális vállalatoknak pedig nem az a dolguk, hogy szivárványos chartát erőszakoljanak a társadalmakra, hanem hogy minőségi termékekkel, szolgáltatásokkal örvendeztessék meg fogyasztóikat. Mert persze a transgender-őrület meghonosítása a sportban ugyancsak nem alulról jött kezdeményezés, hanem a szponzorok elvárásait lihegő talmi buzgalom.
Okos taktika, hogy az egyik legnépszerűbb sportágban, az úszásban mondták ki: eddig s ne tovább. A többieknek nincs más dolguk, mint beletaposni a fékbe, rükvercbe kapcsolni és kitolatni a zsákutcából.
Borítókép: Lia (született: Will) Thomas női versenyeken vesz részt, könnyű győzelmeket aratott. (Fotó: Flickr)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Holnap
Ennek a háborúnak is vége szakad egyszer.

Hazugságcunami
A szomszédban háború tombol, brüsszeli „barátaink” pedig évek óta a magyar kormány megdöntésén melóznak.

Ígéretorgia a Tiszától
Attól még nem lesz népszerű egy párt vagy egy politikus, mert különböző, külföldről patronált és kistafírozott cégek egybehangzóan azt állítják.

Cinkosok a némák
A NATO-tagállam és uniós tag Magyarország energiaellátása és infrastrukturális biztonsága ellen támadást intézett Ukrajna, amely egyik csoportosulásnak sem tagja.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Hollandia aggasztó kormányozhatatlansága

Éljen gusztus 20., kotmányunk ünnepe!

Orbán Viktor De Gaulle szerepében

A sokszínűség idiótái
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Világcsúcs! Ronnie O’Sullivan: Még soha nem játszottam ilyen jól
Ronnie O’Sullivan egy napon két 147-es maximális bréket lökött Chris Wakelin ellen.

Alcaraz cserben hagyja a választottját? Ezzel nem kalkuláltak a US Open szervezői
Egyre többen lépnek vissza a nagy dérrel-dúrral beharangozott vegyes páros versenytől.

La Liga: regisztrációs káosz és pénzügyi feszültség a rajt előtt
A klubok attól félnek hogy a spanyol bajnokság menthetetlenül lemarad a Premier League mögött.

Megsérült Fazekas Máté a vb-n, az édesapja a helyszínre sietett
Az U19-es magyar kézilabda-válogatott Németország ellen játssza a vb-negyeddöntőt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Holnap
Ennek a háborúnak is vége szakad egyszer.

Hazugságcunami
A szomszédban háború tombol, brüsszeli „barátaink” pedig évek óta a magyar kormány megdöntésén melóznak.

Ígéretorgia a Tiszától
Attól még nem lesz népszerű egy párt vagy egy politikus, mert különböző, külföldről patronált és kistafírozott cégek egybehangzóan azt állítják.

Cinkosok a némák
A NATO-tagállam és uniós tag Magyarország energiaellátása és infrastrukturális biztonsága ellen támadást intézett Ukrajna, amely egyik csoportosulásnak sem tagja.