Oldószer

Mikor kiállsz a tömeg elé, akkor bizony mondani kell valamit. Nem lehet csendben ácsorogni, ott az a sok ember arra vár, hogy hallja az igét, amely felvillanyozza őket, lehet helyeselni vagy tiltakozni, tapsolni, füttyögni – ez egy ilyen műfaj. De nem lehet csendben állni. No és persze ezt az ember előre jól átgondolja, akár el is próbálja, abban bízva, hogy az ő fejében élő gyújtó hangú szónoklat az ezerfejű tömeget is ugyanúgy felpaprikázza, mint ahogy az az ábrándképben történik. Majd mikor eljön a pillanat, a szónok azt mondja: „F…szom.”

Ihletett pillanat. Az 1956-os forradalom ünnepén egy gimnazista lány ezzel az üzenettel lelkesíti az összegyűlt fiatalságot, ők pedig hujjogva és éljenezve ünneplik a trágár kislányt, akinek szavazójoga még ugyan nincs, az ő erkölcseit védik a hatályos jogszabályok, megóvandó törékeny lelkét, s mégis úgy beszél, hogy azt bármely kocsis megirigyelné. 

Mert állítólag tanulni akar, és kiáll az oktatói mellett, ahogy mindenki, aki együtt ugrál a válogatott trágárságok hallatán. A beszéd nem felemel, hanem a mocsokba lök, a szőke lány meghempergeti hallgatóságát az utcai vécék padlóján összegyűlt undormányban, az pedig boldogan tobzódik ebben a fertőben. No nem arról van szó, hogy a felnőtt ember tiltakozik az ifjúság neveletlenségén. Ez stílus kérdése. Ez mondanivaló.
Mert igenis, mondani kell valamit, ha az embernek erre lehetősége van. Nem csapkodni és nem mocskolódni. Nemcsak azok hallják ugyanis ezeket a szavakat, akik mindenben egyetértenek veled, hanem az ellenoldal is. Aki pedig érdeklődik az iránt, mit is akarnak a diákok, jó eséllyel megdöbben, hallgatva a trágárságokat. A tömeg tartja a transzparenseit, amelyeken pontosan olyan szavak olvashatók, amelyeket itt nem lehet leírni, hiszen valóban nem bírja a nyomdafesték. A szónok és a tömeg egymásra talál, s együtt igazolja a feltevést, hogy az oktatási rendszerben súlyos hiányosságok vannak.

Ez pedig egyéni felelősség is. Mert a fiatal pécsi diáklány a tüntetésen megalázta tanárait, iskoláját, családját, s leginkább önmagáról mutatott be szegénységi bizonyítványt. Jónak és fiatalosnak tartotta az ocsmányságot, büszkélkedett a rejtegetni való torzulással.

Felmondta az ezerszer megrágott és minden fórumon öntött liberális maszlagot mint valami újdonságot, csak szellem és ötlet, elegancia és meggyőző erő, az hiányzott belőle. Egy újabb trágár diáklány, olyan, mint a hírhedt Nagy Blanka, s feltehetően nem is az utolsó. Igen, az iskolapadban ülni kényelmetlen, sokkal jobb a fűben ücsörögni a haverokkal és csevegni mindenféléről. Minden tantárgyról be lehet bizonyítani, hogy sose lesz rá szükségem, minden óra értelmetlenség, ha úgy csavarjuk a szót. De épp ez a beszéd, a trágár transzparensek, az ötlettelen, féktelen gyűlölködés mutatja, mennyire fontos volna ennek a sok fiatalnak felismernie önnön korlátait. Történelmi bűn a teljesen torz és üres ideológiát ünneplő fiatalokra támaszkodva politikai pecsenyét sütögetni, mint teszi azt az összes baloldali párt. Mindenki közös felelőssége, hogy ilyen szégyen ne történhessen meg, ne legyenek újabb meg újabb trágár fiatalok, akiket ünnepel a hasonszőrű tömeg, s ne szentesítse az eszközt a cél.

A szellem persze már rég kiszabadult a palackból, ha Greta Thunberg nemzetközi környezetvédő szupersztár lehetett, akkor bármi megtörténhet. 

Angliában ugyanilyen srácok a múzeum falához ragasztják a kezüket, miután megrongáltak egy kulturális remekművet, hogy rámutassanak, közel a klímakatasztrófa. Hatalmas szerencse, hogy a mentők tudják, mi a pillanatragasztó oldószere.
Borítókép: Az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által a pedagógusokért meghirdetett szolidaritási tüntetés résztvevői vonulnak (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)