Luxusvillák, tengeren ringatózó jacht, milliós órák, versenyzongora a nappaliban, Bentley a garázsban, szicíliai esküvő. Ha nem okozott volna hatalmas botrányt az ügy, álmainkban sem gondoltuk volna, hogy egy olyan ember attribútumai ezek, aki a budapesti közművekkel foglalkozik, például a fűnyírással vagy a szemétszállítással. Mártha Imre a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. fényűzésben élő vezérigazgatója azóta ikonná vált, kifejezi mindazt, ami a Karácsony Gergely-féle városvezetés lényege, bár a „szakember” legalább nem leplezi, hogy komoly vagyonra tehetett szert az elmúlt években a baloldal egyik „megoldóembereként”.
Nem úgy a főpolgármester, aki titokban osztogat 8-10 milliós, mesés prémiumokat a fővárosi közlekedési vállalatok és egyéb közpénzzel gazdálkodó szolgáltatók felső vezetőinek (köztük Márthának is), akik eközben nem restek egyre jobban megsarcolni a budapestieket, vagyis azokat az adófizetőket, akiknek ezeket a pluszjuttatásokat köszönhetik.
A BKV vezetője nem sokkal azután kaphatott milliókat, miután döntött a buszjegyek drasztikus emeléséről.
Mártha munkáját Karácsony szintén elismerte egy nagy összegű apanázzsal, miközben egy időben még annak a veszélye is fennállt, hogy a kukások tiltakozása miatt leáll az egész budapesti szemétszállítás. Ha ilyenek voltak a vállalások, akkor köszönjük nekik szépen, bár kötve hiszem, hogy ezért bízták meg a választók Karácsonyékat Budapest vezetésével.
További A Helyzet híreink
És most itt van az újabb botrány, az ötmillió forint feletti fővárosi kifizetésekről szóló dokumentumok egyikéből ugyanis kiderült,
a főként kampányízű, Budapestet népszerűsító közösségi programok szervezésére szakosodott Budapest Brand Nonprofit Zrt. legalább másfél milliárd forintot fizetett ki külsős vállalkozóknak idén augusztusig, miközben nem is olyan rég Karácsony Gergely még azzal fenyegetőzött, hogy ha a kormány nem segít, le kell állítani a villamosokat a Nagykörúton.
De ami a lényeg, és amit már a Mártha nevű báró kapcsán is említettünk, hogy a kifizetési listán kik is szerepelnek és milyen megbízásokkal. Természetesen megtaláljuk a megbízottak között az olyan szakembereket, mint a Momentum és Márki-Zay Péter bukott baloldali miniszterelnök-jelölt egykori kampánytanácsadóját. Nyilván azért kapott megbízást tanácsadásra ez a személy a fővárostól is, mert Márki-Zay kampánya rendkívül jól sikerült.
De a kifizetési listán szerepel Karácsony Gergely egykori munkaadója, a Medián is, amely mi másra fordította volna a milliókat, mint közvélemény-kutatásra, ami Hann Endréék esetében sok esetben puszta manipuláció. Emellett szerveztek bulikat a XXII. kerületi momentumosoknak is a fővárosi cég forrásaiból a Duna-parton, vagy vezettek sétafikálást a fővárosban egy külsős szervezet finanszírozásával.
Emellett négyszázmillió (!) forintról kötöttek az adófizetők pénzéből keretszerződést úgynevezett médiavásárlás címén egy társasággal, amelyben tavaly év végén írd és mondd egy személy alkalmazott dolgozott, maga az ügyvezető.
Miközben tehát a baloldal harsányan kiabál arról, hogy szerintük a kormány közpénzből kampányol, maga lépett erre az útra és nem mostanában, csak azt adja, ami a lényege évtizedek óta. Karácsony Gergely pedig jól beilleszkedett strómanként ebbe a sorba, a gyanú szerint nemcsak a haverokat és az elvtársakat eteti milliókkal, hanem félmilliárd forintnyi „adományt” át is moshatott és el is tüntethetett egy álcivil szervezeten keresztül. A fővárosi Városháza pedig az irányítása alatt baloldali kifizetőhellyé vált, még jó, hogy nem adták el Bajnaiék a feje fölül.
További A Helyzet híreink
Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke (Fotó: Kurucz Árpád)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Birodalmi gőg
A régi nagyok nem hajlandók haladni a korral, saját magukat örökös vezetőknek tekintik, megrendíthetetlen monolitoknak, igazodási pontoknak.

„Látó” Péter új konteója
Önök szerint előfordult már olyan a magyar politika történetében, hogy egy párt letagadta a teljes gazdasági programját? (Nem néhány elemet – az egészet!)

Diplomáciai aprómunka
Azt a biztonságot, amelyet Orbán Viktor Donald Trumppal a Fehér Házban tárgyalva elért, csak diplomáciai aprómunkával lehet elérni.

Karácsony, a csődember
Karácsony Gergely főpolgármester nem csupán a kormánynak, a jobboldali polgároknak üzent hadat, hanem egyszersmind a racionalitásnak is.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Erdő Péter: Csatlakoznunk kell a béke üzenetéhez, tanításához
A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

Békeprojekt
Európa fegyverekre költi az adófizetők pénzét, miközben Németország kancellárja „társadalmilag kötelezővé” tenné a sorkatonaságot a fiatalok számára.

Tortavillamosok
Karácsonyék és a tiszások megalkottak egy törvénytelen költségvetést, megszavaztak pénzszóró beruházásokat, miközben folyamatosan növelték Budapest adósságát.

A tisztképzést is átalakította a háború
Az orosz–ukrán háború tapasztalatait is be kell építeni a kutatásba és az egyetemi képzésbe – nyilatkozta lapunknak Kovács László vezérőrnagy, az NKE tudományos rektorhelyettese.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Birodalmi gőg
A régi nagyok nem hajlandók haladni a korral, saját magukat örökös vezetőknek tekintik, megrendíthetetlen monolitoknak, igazodási pontoknak.

„Látó” Péter új konteója
Önök szerint előfordult már olyan a magyar politika történetében, hogy egy párt letagadta a teljes gazdasági programját? (Nem néhány elemet – az egészet!)

Diplomáciai aprómunka
Azt a biztonságot, amelyet Orbán Viktor Donald Trumppal a Fehér Házban tárgyalva elért, csak diplomáciai aprómunkával lehet elérni.

Karácsony, a csődember
Karácsony Gergely főpolgármester nem csupán a kormánynak, a jobboldali polgároknak üzent hadat, hanem egyszersmind a racionalitásnak is.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!