Azt mesélte nekem egy magyar uniós politikus, hogy néppárti kollégáival gyakran beszélgetnek az Orbán-kormányról. Szinte mindannyian azt mondják neki – egy-két jobboldalinak aligha nevezhető kakukktojás kivételével –, hogy mélységesen egyetértenek a szuverenista magyar állásponttal. Csakhogy – mondják ők – otthon, Németországban, Franciaországban, Ausztriában és ki tudja, még hol, darabokra szedné őket a sajtó, ha egyetlen szóval is méltatnák Orbán Viktort. Ráadásul egész egzisztenciájukkal, karrierjükkel fizetnének azért, ha néppárti politikusokként nyilvánosan hitet tennének a nemzeti önrendelkezés, a bevándorlás korlátozása, a keresztyén hit mellett. Így aztán – ezt már én mondom – a néppárti politikusok hallgatnak, hiszen a helyzet foglyai. Ami fontos volna számukra, régóta tiltólistán szerepel, ugyanakkor soha, egyetlen néppárti hatalmi tényező sem akadályozza meg abban őket, hogy Brüsszelben a szocialistákkal és a liberálisokkal kössenek nagykoalíciót.
Tegnap azt mondta Bécsben a magyar kormányfő, hogy új fejezet kezdődik Európában. Azt hiszem, éppen ideje az őszinte beszédnek. Lehetetlen állapot, hogy Csehországban, Ausztriában, Magyarországon és sok más országban a szuverenisták nyerik a választásokat, ők a legerősebbek országukban, de az Európai Parlamentben nem mondhatják el szabadon a véleményüket. A tegnap megalakított új frakció – amelyhez hamarosan újabb országokból érkezhetnek támogatók – ebből a szempontból valóban az igazság oldalán áll. Ráadásul nem idegenek, hanem régi barátok között köttetett a politikai frigy, Orbán Viktor legszorosabb szövetségeseivel igyekszik új tempót diktálni. Bármi is történjen, ebben a politikai családban, az új szuverenista frakcióban senki nem fogja megtiltani a másiknak, hogy olyasmiről beszéljen, amiről az európaiak többsége állandóan beszél.
A népképviselet mégiscsak arról szól, hogy a polgárok választott képviselőkre bízzák egyéni és közösségi jogaik védelmét. Aki erről elfeledkezik, aligha végez hasznos munkát az uniós intézményekben. Persze 2004-ben még abban bíztunk, hogy uniós csatlakozásunk politikai, gazdasági és kulturális javakkal gyarapít bennünket. Ehelyett mára kiépült egy tervutasításos, akarattalan, szabadságellenes monolittömb, amelynek saját intézményei, saját törvényhozása, saját szókészlete, saját érdekrendszere van. Kapcsolati hálójukban mindenkit üldöznek, aki ragaszkodik választói felhatalmazásához, valamint nem hódol be a globalista parancsuralomnak.
Mindeközben az európaiak világosan kifejezték néhány héttel ezelőtt, hogy nem kérnek az egyenlősítő fedősztorikból, inkább a szuverenista politikára szavaztak. Európa nem kér a bevándorlásból sem. Valamint azt sem szereti, amikor a nemzeti önrendelkezés, az állam, az önkormányzat, a hadsereg, az egyházak, a civil társadalom elpusztítandó maradvánnyá silányul a globalisták számára. És ha valakik valahol igyekeznek azt az illúziót kelteni, miszerint az európai átlagember önként együtt akarna élni idegenekkel. Olyanokkal, akik eltérő civilizációs-kulturális mintákat követnek, akik eljöttek ugyan hozzánk, de sorba állni nem hajlandók, akik még a többség anyanyelvét sem tanulják meg, de politikai-vallási indíttatásból a pusztításra esküsznek. Ebből nem kérünk: sem Ausztriában, sem Franciaországban, sem Szlovákiában. A jövőnkért mi magunk felelünk, és arra soha nem adtunk felhatalmazást az unió intézményeinek, hogy egyéni és közösségi szabadságjogainkat korlátozzák.
Illúziók helyett nagy reményekkel tekintünk a valóban jobboldali, valóban nemzeti, valóban európai frakcióra. Valóban elkezdődött egy új fejezet…
