Annak idején, a történelemórának álcázott marxista szemináriumokon meg kellett tanulnunk, hogy a munkásosztály kétféle módon védekezett a kapitalista kizsákmányolást jelképező iparosítás ellen. Egyrészt a dolgozók eleinte lerombolták a gépeket (gondolom, fejszével vagy kisbaltával), ilyetén módon jelezve ellenállásukat. A géprombolásnál azonban haladóbb módszernek tűnt az önszerveződés, amely végül a szakszervezeti mozgalomban csúcsosodott ki – így szólt legalábbis a tanmese. Hogy a létező szocializmusban nem lehetséges géprombolás, már akkor is megértettük, de hogy a szakszervezeti mozgalom miért alakult át nonstop párttaggyűléssé, arra nem adott választ a történelemtanárunk.
Azért jutott eszembe mindez, mert újabban klímaaktivisták tűntek fel géprombolóként. Mindez persze csak áthallás, utalás, hiszen ők valójában már nem gépeket rombolnak, hanem a művészetnek üzentek hadat. A minap két ilyen emberszabású klímaaktivista például Van Gogh egyik festményét öntötte le levessel, nyilván ettől remélve, hogy Oroszország vagy Kína nem szennyezi tovább a természetet.
Persze hogy miért nem Oroszországban vagy Kínában cirkuszolnak egy múzeumban, tökéletesen érthető. A klímaaktivisták ugyanis annyira merészek, hogy megvasalt rabként nem szeretnének tíz évig orosz vagy kínai börtönben éldegélni, ami egyrészt tökéletesen érthető, másrészt világosan bizonyítja, hogy valójában micsoda gyáva férgek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!