Mostanra pedig kiderült, hogy ez az itt élők többségének egyáltalán nem tetszik, nem akar senki feloldódni a sárga-kék masszában, hogy nemzetiség nélküli „lakosság” legyen.
Igen, fontos a pénz, a jólét. De az élet ennél sokkal több. Biztonság is kell, jövőkép is kell, nemzeti büszkeség és erős közösség. Haza kell, amely nem az a hely, ahová befizetjük a tb-t. Az olyan Európa, ahol az országok a függetlenségük feladása nélkül képesek együttműködni, valóban működőképes lehet. Az idők szavára pedig figyelni kell, a posztmodern demokrácia a nyugati jóléti államokban a kormányozhatatlanság határára sodorta a kontinens egykori „boldogabb” felét, és ma már kétszer is meg kell gondolni, ki is a boldogabb és ki járt rosszabbul. Nyugaton minden választást politikai válság követ, osztozkodás a háttérben, pofozkodás a sajtóban, az ország irányítását futballszurkolói bunyó szintjére süllyesztve, ahol mindenki abban bízik, hogy hamar írják ki a következő voksolást.

Orbán Viktor egyszerűen átlátta, hogy milyen kihívásokkal kell megküzdenie Európának, és minek mi lesz a következménye. A migrációs válság hibás kezelésének lesz következménye. A téves energetikai lépéseknek szintén, az orosz–ukrán háborúban való részvételnek is, ezek mind-mind előre látható hibák, tévedések. Orbán Viktor úgy döntött, hogy nem vesz részt az Európai Parlament rémisztően alacsony színvonalú kutyakomédiájában, nem lesz a Fidesz egy megtűrt, meghunyászkodó párt a nagy és bölcs Európai Néppártban, hanem megkeresi azokat, akikkel meg lehet reformálni az ­Európai Uniót. Ez államférfihoz illő feladat, és csak nagyon kevesek képesek ilyen manőverre Európában. Nem is véletlen, hogy a magyar miniszterelnök neve már igazodási pont világszerte, az amerikai elnökválasztás során is előkerül, ki miként vélekedik Orbán Viktorról.
Ettől Magyarország persze nem lett világhatalom, de a jövőnek nem elszenvedői, hanem irányítói lehetünk.