Röviden
A sor végén kullog Magyarország a 2007 óta járó uniós támogatások elköltésében. Az elmúlt három évben a rendelkezésre álló összeg alig 9 százalékát fizették ki a pályázóknak. Tavaly ráadásul megnégyszereződtek a szabálytalanul elköltött pénzek – derül ki
Bekövetkezik-e tartós fordulat a Nyugat és Oroszország biztonságpolitikai viszonyában? – ez a geostratégiai kérdés lebeg a NATO tegnap kezdődött liszszaboni csúcsértekezletén részt vevő állam- és kormányfők feje felett. Magyarországot a kormányfő vezet
Van-e értelme hajléktalanokat akupunktúrával kezelni, egyáltalán van-e értelme bármiféle küzdelemnek értük? Dr. Eőry Ajándok szerint csakis ennek van értelme. Tizenöt éve dolgozik a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál az ország egyetlen főállású hajléktala
Jogerősen egy év és tíz hónap, illetve öt év közötti szabadságvesztéssel sújtotta tegnap a Szegedi Ítélőtábla annak a társaságnak az irányítóit, akik több száz millió forinttal károsították meg az Osztrák Megbékélési Alapot a második világháború során Aus
A gazdasági kormányzásról, Románia és Bulgária schengeni, illetve Horvátország uniós csatlakozási kilátásairól, az uniós agrárpolitikáról, a lisszaboni szerződés esetleges módosításáról, illetve a magyar soros uniós elnökség alatti feladatokról tárgyalt N
Visszanyerte szabadságát a múlt hét végén az évek óta házi őrizetben tartott ellenzéki politikusnő, Aung Szan Szú Kji. Vajon a változás első jele ez, vagy a junta újabb, jól kiagyalt tréfája? A politikusnőtől világszerte azt várják, hogy fogja össze hazáj
Nehéz eldönteni, vajon arról van-e szó, hogy Kovács Ádámnak, a Celladam nevű csodaszer megalkotójának az ötletei sosem voltak igazán életképesek, vagy arról, hogy a világ változott akkorát hazánkban az elmúlt évtizedben, hogy ez idő alatt a szépreményű üz
Karrierépítési projekt, új ösztöndíj, illetve együttműködés az Iparművészeti Múzeummal – ezekkel a lehetőségekkel igyekszik segíteni tehetséges hallgatóit a Zeneakadémia.
Hány milliós „munkahadseregről” álmodott Gerő? Mennyit keresett egy sztahanovista? Ezeket a kérdéseket feszegeti hétfőn a Hír Tv Ősök tere című műsora.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem hagyta annyiban a The New York Times amerikai napilap vádaskodását a. milliárdos.
A fiatal kapus sikere túlmutat önmagán, derült ki a Puskás Akadémia tehetséges védőjének történetéből.
Gulyás Piroska gyermekvédelmi szaknyomozóval beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.