Bizalom a jövőben
Minszk bízik abban, hogy a magyar uniós soros elnökség, majd az ezt követő lengyel hozzájárul az európai politika keleti vektorának erősítéséhez. Ezzel csak nyerhet Belarusz, az Európai Unió, Oroszország és a posztszovjet térség más országai is. Szintén k
Minszk bízik abban, hogy a magyar uniós soros elnökség, majd az ezt követő lengyel hozzájárul az európai politika keleti vektorának erősítéséhez. Ezzel csak nyerhet Belarusz, az Európai Unió, Oroszország és a posztszovjet térség más országai is. Szintén k
Az MSZP és az LMP élesen, a Jobbik finomabban kritizálta tegnap a parlamentben a médiatörvény-koncepciót. A javaslat elfogadásával lezárul az a folyamat, amelynek során a kormányoldal teljesen átalakítja a sajtót érintő jogi szabályozást.
A múlt hét óta tartó mélyrepülés után jelentkeztek a korrekció tünetei a Budapesti Értéktőzsdén: a részvényindex 652,20 pontos, 3,16 százalékos emelkedéssel, 21 291,84 ponton zárt tegnap. A forintot az euró erősödése húzta magával.
Nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki az Interpol a kiszivárogtatott amerikai diplomáciai iratokat nyilvánosságra hozó WikiLeaks oknyomozó portál alapítója, Julian Assange ellen tegnap hajnalban.
Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a fővárosi Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget-projekttel kapcsolatban Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos tegnapi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az ügyben Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Ver
Az Európai Unión és a visegrádi csoporton belüli együttműködés és az egymást váltó 2011-es magyar és lengyel EU-elnökség prioritásai voltak a fő témái Orbán Viktor magyar és Donald Tusk lengyel miniszterelnök tegnapi varsói tárgyalásainak. A megbeszélé
Tegnap a parlament kulturális bizottsága meghívott szakemberektől kért tájékoztatást a kulturális fesztiválok helyzetéről. A Magyar Fesztivál Szövetség elnöke, Márta István szerint fontos, hogy a kormány fogalmazza meg, mit vár el a magyar fesztiváloktól,
Vizsgálatot folytat a szakállamtitkárság, hogy az Országos Mentőszolgálat és a külön cégként működő légi mentők közötti szervezési anomáliák miként befolyásolták a sérültek ellátását. A tervek szerint összevonnák a földi és a légi mentést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Robert Lewandowski mesterhármast szerzett az Alavés otthonában.
A litván vámhivatal munkatársai több csomagot is lefoglaltak a Kalinyingrádból Moszkvába tartó vonatokon.
Feltárulnak a Galimberti házaspár művészetének titkai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.