Mi folyik a világban a kartonfalakon túl?
„Terjedőben volt az a nézet, hogy az ember vagy aktív »baloldali«, vagy rossz író.” (Orwell)
Pajzsodat, öt haza hőse gyanánt hordozza, Szabadság! Szép leckénk, hogy ezért ötszörösen – magyarabb! Illyés Gyula: Hunyadi keze
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Ha még akarunk valamit is, helyre kell állítanunk a politika értelmébe vetett bizalmat.
Félő, hogy az ingyenpénz kiöli az emberekből a kezdeményezőkészséget.
A britek eljárása csak tovább szítja a feszültséget a NATO és Oroszország között.
A jelszó lesz az új útlevél, az emotikon pedig a XXI. századi lingua franca?
A vámháború-fenyegetéssel önkéntes exportkorlátozásra szeretnék kényszeríteni Pekinget.
A csalás sosem csak annyi, hogy felénk lejt a pálya. Amikor visszaélünk az erőfölényünkkel, mi is csúszni kezdünk.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Valószínűleg a telefonját nézte, és azért nem vette észre, hogy megáll egy kamion a sávjában.
Benedek Szabolcs könyvet írt arról a magyar futballedzőről, aki negyven évvel ezelőtt kapitányként irányította a magyar labdarúgó-válogatottat Mexikóban a világbajnokságon.
A miniszter szerint a terv drágább, kiszámíthatatlan forrásokra kényszerítené az országot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.