– Két fontos választással a hátunk mögött (országgyűlési és EP) mennyiben az állandóság és mennyiben a változás a jellemzője a hazai politikai rendszernek?
– Alapvetően kiszámítható a hazai politikai rendszer, mivel mindkét politikai oldal sikere attól függ, hogy melyik tud egységes maradni. Korábban a baloldal volt egységesebb egy nagy szocialista, valamint egy kisebb liberális párttal. Többek között azért is tudtak nyerni, mert ez a két párt jól kiegészítette egymást a szavazatvonzásban. 2002 óta a Fidesz egyesíteni tudta a jobboldali tábort, míg a baloldal fragmentálódott 2010-et követően. Azt láthattuk a mostani európai parlamenti választáson is, hogy a jobboldal egységesen lépett föl, míg a baloldali szavazatok több erő között oszlottak meg.
– A Fidesz–KDNP 2006 ősze tartó győzelmi sorozatát egyesek úgy értékelik, hogy valóban létrejött a centrális erőtér, sőt olyan megjegyzések is elhangzottak, hogy a mostani pártpolitikai felállás nagyban hasonlítható a Tisza Kálmán-i, vagy éppen a Bethlen István-i korszakhoz. Helytálló-e bármihez is hasonlítani a mostani politikai rendszert?
– Tisza és Bethlen kormányzása inkább a tartalom felől közelíthető meg, mivel azok nem voltak demokratikus rendszerek, és az ellenzéknek nem volt lehetősége arra, hogy a kormányt leváltsák, így azok egyértelműen domináns egypártrendszereknek tekinthetők. Most egy demokratikus szisztéma van, mivel az ellenzék le tudja váltani a kormányt, ráadásul 2012 nyarán a jelenlegi választási rendszer mellett még kétharmados győzelemről álmodozott a balliberális tábor. A centrális politikai erőtér is inkább a tartalma felől közelít a Tisza-, Bethlen-, vagy éppen a Wekerle-időszakhoz, ugyanis a magyar hagyományoknak megfelelően a Fidesz rájött arra, hogy olyan politikát kell folytatni, ami a patrióta gazdaságpolitikán és egy igazságos tehermegosztáson alapul.
A centrális erőtér sikere, hogy a tehermegosztás olyan módon történik, hogy a gyengébb vállakra kisebb, míg az erősebbekre súlyosabb teher nehezül. Az állam szerepét is átértékelte a mostani kabinet, míg a neoliberálisok minimális államban gondolkoztak, amely a bankokat és multicégeket részesítette előnyben, addig a centrális politikai erőtérben egy olyan államot próbálnak megvalósítani, amely az emberek oldalán áll. Így sikerült a Fidesz–KDNP-nek a politikai riválisait a két szélsőség irányába ellöknie.
A Jobbik „könnyű álmot” ígér megvalósíthatatlan gazdasági intézkedésekkel, amely a türelmetlen emberek számára lehet vonzó, míg a baloldalon Gyurcsány Ferenc határozza meg a napirendet – szintén szélsőséges ígéretekkel (homoszexuálisok házassága, Európai Egyesült Államok). A bukott miniszterelnök abban sikeres, hogy hajtja maga előtt a baloldalt ezekkel a radikális követelésekkel. Éppen így tud középen maradni a Fidesz, mivel olyan gazdaságpolitikát folytat, amely egyezik az emberek érdekeivel, és igazságérzetével. A kormánypárthoz képest a két szélsőségesség egyébként pont emiatt nem tudott leváltó hangulatot generálni idén áprilisban.
– Milyen újabb elemek bevitelével tehető fenntarthatóvá a tehermegosztás politikája?
– Érdemes visszatekinteni a dualizmus korára, amikor a Habsburgok árulták ki és adósították el az országot, míg most a baloldal. Akkor Baross Gábornak, vagy éppen Wekerle Sándornak abban rejlett a sikere, hogy az állam erős szerepvállalásával sikerült növekedő pályára állítaniuk a gazdaságot, ami az első világháború kezdetéig működött is. Napjainkban a nonprofit-közműszolgáltató cégek létrehozása teremtheti meg a rezsicsökkentés fenntartását. Egyébként ez sem új dolog, mivel Németországban az energiaszolgáltatók már 100 éve így működnek, de ott a haszon nem kerül külföldi bankok kezébe, hanem azt fejlesztésre és az árak alacsonyan tartására lehet fordítani.
Az embereknek azt kell érezniük, hogy az állam mellettük, és nem a bankok vagy multicégek oldalán áll. míg a balliberálisok a devizahitelek problémáját azzal hárították el, hogy csupán az árfolyamra kell figyelni, addig a mostani kabinet bevonja a helyzet megoldásába a bankokat is. Ehhez kellett a politika is, amely megfelelő mértékű nyomást fejtett ki ezen üzleti körökre, amelyek maguktól nem vállaltak volna szerepet és áldozatot a válság megoldása során.
– Képes lesz-e elég innovációra a kormányon lévő Fidesz–KDNP, hogy a jövőben is megismételje a mostani sikereit?
– A mostani választásnak az volt a fő tanulsága a Fidesz számára, hogy a gazdasági eredményeket még inkább érezhetővé kell tennie, minél szélesebb társadalmi rétegek számára. Az, hogy nem volt kormányváltó hangulat, nyilván annak is köszönhető, hogy a nyugdíjak megőrizték a vásárlóértéküket, a közmunka perspektívát mutatott a mélyszegénységben élőknek, valamint azt is látjuk, hogy az egykulcsos jövedelemadóval és a családi adókedvezményekkel a gyermeket nevelő családok jártak jól. Ezek azok az üzenetek, amelyeket ha kiszélesítenek, és tartósan érezhetővé válnak, annak komoly eredményei lehetnek a gazdasági növekedésre nézve is.
Most az egyszázalékos növekedés az uniós fejlesztéseknek köszönhető, de még vannak kihasználatlan lehetőségek. Ilyen például, hogy míg korábban a nemzeti bank vezetése nem működött együtt a kormánnyal, addig most lényegesen jobbak a kapcsolatok, a paksi atomerőmű bővítése is sokat segíthet a növekedésen, s a belső fogyasztás erősödése is plusz impulzusokat adhat. Ha sikerülne a 2-3 százalékos növekedést fenntartani, akkor könnyebben lehet finanszírozni az államadósságot is, így Magyarország sokkal vonzóbb célpont lenne a külföldi befektetők körében. A stratégiai megállapodások is bővíthetik a gazdasági mozgásteret, amelyben a szerződő cégek azt vállalták, hogy nem csalnak adót, növelik a hazai beszállítók arányát és az itt megtermelt haszon egy részét visszaforgatják a magyar nemzetgazdaságba. Ezek azok a lépések, amelyek ha jól működnek, akkor az egyszázalékos növekedés magasabb is lehet.
---- Mi lesz a balliberálisokkal? ----
– A hazai baloldal meglehetősen mély kátyúban van, van-e innen kiút, vagy pedig a következő években is a stagnálás lesz a jellemző rájuk? Megszabadulhatnak-e 2006 örökségétől?
– A baloldal egyrészt nem tud kilépni Gyurcsány árnyékából, aki 2006-ban azzal az ígérettel nyert, hogy a középosztálynak nem fog pénzbe kerülni a szegények fölemelése. Ezzel szemben sem a szegények nem érezték úgy, hogy fölemelték őket, míg a középosztály sem úszta meg a méltánytalan és igazságtalan terheket. Ilyen szempontból a baloldal elveszítette az alsóbb rétegek és a középosztály támogatását. A Fidesz ezeket a széles szavazói rétegeket sikeresen tudta integrálni, és nagy részüket még most is meg tudta tartani. A baloldal a neoliberális politika foglya, bár a Mesterházy-féle vezetés próbált visszatalálni a klasszikus szociáldemokrata útra. A liberálisok fő célja, hogy megszerezzék az MSZP bázisát, mivel önállóan nem tudnának győzni, a szocialisták pedig megszabadulnának a neoliberális politikától, de mivel ezek a törekvések pont ellentétesek egymással, ez a küzdelem fog folytatódni 2017–2018-ig.
– Az MSZP tragikus május 25-ei szereplése elindíthatja-e a pártot a teljes eljelentéktelenedés útján, vagy pedig meg tudnak kapaszkodni, és legalább az Együtt-höz és DK-hoz távozott szavazóikat vissza tudják szerezni?
– Úgy áprilisban, mind májusban az MSZP láthatóan nem kampányolt, Mesterházy a radar alatt repült, szemben Gyurcsánnyal, vagy Bajnaival. A szocialisták átengedték a terepet a kisebbik balliberális formációknak. Természetesen látni kell, hogy a későbbiekben hogyan alakul a DK, vagy éppen az Együtt–PM támogatottsága, amire nem sok alkalmunk lesz, mivel ősszel mindenképpen szövetséget kell alkotnia a baloldalnak az önkormányzati választásokra, mert ennek hiányában a Fidesznek még a XIII. kerülethez hasonló baloldali fellegvárakban is lenne esélye a győzelemre, ahogyan azt a május 25-ei voksoláson láthattuk.
Az a probléma a baloldalon, hogy a választási rendszer logikája az összefogás felé tereli a szereplőket, de azt nem tudják eldönteni, ki legyen a vezető, mivel több dudás is van a csárdában. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok: ha külön indulnak, lehet ugyan saját frakciójuk, de aligha tudnak majd polgármestereket adni. A jobboldal számára a baloldal megosztottsága egy olyan kegyelmi állapot, amely nem tart örökké. Ma még azon veszekednek, hogy ki integrálja a többi baloldali erőt, ám 2018-ra, vagy 2022-re talán az egyik formáció felülkerekedik. Az MSZP-nek – eddig legalábbis – jó esélye volt a vezető szerepre, ami az EP-eredmény után már egyáltalán nem ilyen egyértelmű.
– Mennyiben hoz új helyzetet Mesterházy távozása?
– Mesterházy mögül láthatóan elfogyott a támogatottság, Budapest is kihátrált mögüle, amiből az következhet, hogy az az irány, hogy egy önálló MSZP maradjon a baloldal legerősebb pártja, talán megbukott. Sokkal inkább az várható, hogy Bajnai és Gyurcsány megpróbálja az MSZP szavazóit kannibalizálni, pontosan azért, hogy a nagyjából másfél milliós baloldali tábort egy zászló alatt egyesítse 2018-ra. Most Bajnai és Gyurcsány ezt egymással szemben próbálja megcsinálni, de ha sikerült ezt végrehajtani, akkor a protestszavazatokkal kiegészítve négy év múlva már elérhetőnek tűnhet a kormányváltás. Ezt a forgatókönyvet próbálják most megvalósítani, ami a szocialista párti vezetőválsággal kiegészülve könnyen az MSZP eljelentéktelenedéshez vezethet.
– A Jobbik EP-választáson megszerzett második helye mennyiben áll stabil alapon? Az áprilishoz képest veszteségeik elég jelentősnek tűnnek.
– A Jobbiknál körülbelül 400 ezer törzsszavazót látok, így a legnagyobb kérdés, hogy a protestvoksolók közül mennyit tudnak maguk mellé állítani. Ha megnézzük a mostani eredményüket, akkor a törzsszavazói réteg jelent meg az urnáknál. A Jobbik második helye egyértelműen a baloldali külön indulásnak köszönhető. Ha az októberi választáson a baloldal közös listán indul, a radikális párt nagy valószínűséggel már nem lesz a második helyen.
A Jobbik 2009-ben és 2010-ben annak köszönhette a sikerét, hogy a népszerűtlen balliberális kormánypártok őket szidták, így ha a parlamenti erők továbbra is ellenük lépnek föl, akkor a protest egy nagy része mellettük maradhat. A Pásztor Istvánt ért inzultus, valamint Kovács Béla kémgyanúja sok Fidesz-szavazót tántorított el az átszavazástól.
– A parlamenten kívüli erők gyakorlatilag felszívódtak 2014-ben, van-e esélye bárkinek teljesen új szereplőként fellépni a mostani politikai környezetben?
– Egy tendenciáról beszélhetünk, mivel 1990 óta folyamatosan csökkent az egy százalék fölött, de öt százalék alatt teljesítő pártok száma. Például az MDF és az SZDSZ is csak közösen haladta meg 2010-ben az egy százalékot. Azt szoktam mondani, hogy ez olyan, mint a sivatag, amelynek a felszíne roppant száraz, de ha néha jön egy eső, akkor kivirágzik. Ilyen volt a helyzet 1990-ben, vagy éppen most, amikor a finanszírozási feltételek könnyítésével több tucat új alakulat szállt ringbe, de hatékony infrastruktúra nélkül nem tudnak sikert elérni. Azért jó ezeknek az erőknek a felbukkanása, mert rámutatnak olyan társadalmi rétegek problémáira, amelyek egyébként nincsenek a szemünk előtt.
