Sok jel arra mutat, hogy nagy baj van Magyarországon. Szakértők szerint a mutyizás jogi hátterét megteremtő közbeszerzési, valamint a költségvetési törvény már megtörtént és egyelőre csak belengetett módosításai is elősegítik az úgynevezett haveri kapitalizmus erősödését. Ez azt jelenti, hogy a kormány a hozzá közeli erős emberekből építi fel a „nemzeti burzsoáziát”. Méghozzá annak az – állami önrésszel együtt – mintegy tízezermilliárd forintnyi EU-s pénznek a segítségével, amely a 2004-es csatlakozásunk óta becslés szerint az országba áramlott. Ez a felállás pedig a Transparency International szerint
hosszú távon kifekteti a magyar gazdaságot – de rövid távon is fájhat.
Hogy hová tűnik az a rengeteg pénz, arról valamiféle képünk már a napi hírek böngészésekor is kialakulhat: felváltva olvashatunk szocialista offshore-lovagokról és állítólag főmaffiózóknak asszisztáló fideszes polgármesterről. Máig nem tudjuk, mi van az eurómilliókkal megkent BKV-vezérekkel, a milliárdos csúszópénz miatti kitiltási ügyben pedig még csak nem is indul új nyomozás. Heti rendszerességgel kerülnek napvilágra politikusok földmutyijai, s ezek fényében nem lehetnek illúzióink afelől sem, hogyan választják majd ki a szerencsés nyerteseket a több ezermilliárdos paksi bővítéshez. És még sorolhatnánk.
###HIRDETES###
Eközben özönlenek a szakértői kritikák: a Transparency szerint Magyarország az unió legkorruptabb részéhez tartozik. A világ összes országából az 50. helyezés a miénk, Szlovákia mellett Szaúd-Arábia és Bahrein társaságában. Ezen belül az állami intézményrendszer átláthatósága is rémes, és tovább romlik: 2001-ben még a 26.-ak, 2015-ben már a 97.-ek voltunk a sorban a 140 vizsgált országból. A talán legfontosabb mérőszámok tekintetében még rosszabbul állunk:
a közpénzek illetéktelen felhasználása és a kormányzati politika átláthatósága terén a 119., a kormánytisztviselők részrehajló döntései terén a 125. helyen állunk.
Ez sok más tényező mellett annak is következménye, hogy „a 2010-es kormányváltás után a hatalom kiiktatta a fékeket és ellensúlyokat, az állami intézmények a kormány ellenőrzése helyett annak eszközévé váltak” – ahogy a szervezet elnöke januárban fogalmazott.
A Business Insider ráadásul nemrég fogta a Transparency számait, és új szempontok alapján új listát tett közzé. Ezen csak az úgynevezett fejlett országok sorakoznak, tehát a nagyon szegény vagy kiugróan hiányos intézményrendszerrel bíró államok, például a Közel-Kelet háborús övezetei, illetve az afrikai féldiktatúrák kimaradtak.
Magyarország itt is siralmas helyezést ért el: az ötödik legkorruptabb országként kerültünk fel a listára,
Szlovákiával holtversenyben. A legkirívóbb adat pedig a tanulmány szerzői szerint az volt, hogy a lakosság 92 százaléka szerint teljesen természetes dolog hálapénzt adni az orvosoknak.
A számok tehát megdöbbentőek, a trend ijesztő. Az viszont ritkán kerül szóba, hogyan is történik a mérés, milyen jelenségekre mutatnak rá, valójában mit üzennek ezek a listák, illetve mi lenne a teendőnk ezzel az egésszel. És egyáltalán: mi az, hogy korrupció? Erről beszélgettünk Léderer Sándorral, a K-Monitor igazgatójával. Ő rögtön leszögezte: sokféleképpen lehet a korrupciót mérni, de absztrakt, teljes képet egyik módszer sem ad. Használnak percepciós, azaz az emberek korrupcióérzékelését mérő indexeket – ilyet a Transparencyé is –, üzletemberekkel készített interjúk vagy a lakosság körében végzett kérdőívezés segítségével. Az így nyert tapasztalatokhoz aztán hozzáadják az ország versenyképességét és sok más mikroindexet is.
Szokás még korrupciós tapasztalatot felmérni, jórészt ezen nyugszanak az Eurobarométer uniós közvélemény-kutató számai. Szemtanúk, elszenvedők, például közbeszerzésen induló vállalkozók élményeit szedik össze. Az amerikai Rand intézet viszont például azt veszi górcső alá, mekkora anyagi kárt okoz a korrupció. Az EU belügyi biztosa egyébként az unióra vonatkoztatva százhúszmilliárd eurós számot mondott, a Rand viszont csaknem ezermilliárdot mutatott ki. Gyengíti az efféle kutatások hitelességét, hogy óriási a szórás, Magyarország esetében például néhány százmilliárdtól néhány ezermilliárdig lengenek ki a becslések.
Ez nem meglepő hiszen nem csak az óriási látencia nehezíti a becslést, hanem a korrupció okozta közvetett költségek is (például balesetek rossz közvilágítás miatt, lassabb közlekedés rossz útburkolat miatt, vagy nem megfelelő minőségű berendezések, szolgáltatások miatti károk hatásai).
Legtöbbször a Transparency International kutatásaira szokás hivatkozni, mert számos országot felölelő kutatásában mindenütt hasonló módszertant alkalmaz – tudtuk meg az igazgatótól. Ugyanakkor épp emiatt éri sokszor bírálat őket és a hasonlóan standardizált mérőkkel kutatókat, hiszen így ugyanazt a nyugati korrupciófelfogást alkalmazzák egymástól teljesen különböző gazdasági fejlettségű és kultúrájú országokban. A regionális sajátosságok pedig fontosabbak, mint hinnénk. Egyes törzsi kultúrákban például egyenesen családellenes bűnnek számít, ha egy magas polcra jutott ember nem hozza helyzetbe a családtagjait, másutt pedig szokás ajándékot vinni, ha az ember valamilyen ügyet próbál elintézni egy hivatalban.
Ez Magyarországon persze nem a Lánczi András-féle nemzeti burzsoáziaépítésnek feleltethető meg,
sokkal inkább a hálapénzhez hasonló kulturális sajátosság. A borravaló intézménye is hasonlóképpen működik – az ember kényelmetlenül érzi magát a pultnál vagy a pizzafutár előtt, ha nem ad. A törvényi és etikai alapok azonban Nyugat- és Közép-Európában ugyanazok, így a két régió országai minden további nélkül összehasonlíthatók – azaz hazánk is a többi EU-taggal.
A listák másik nagy problémája azonban nehezebben kerülhető meg. Ez a jelenség korrupcióexportnak nevezhető, és például ott érhető tetten, hogy a multicégek becstelenségeinek hatása az eseménynek helyet adó országban csapódnak le, s így az ottani adatokat torzítják, rontják. Magyarán ha egy amerikai olajvállalat lefizeti a nigériai hivatalnokot, az Nigéria korrupciós helyezését rontja. Ezért volt értelme elkülöníteni a fejlett országokat a Business Insider részéről.
A harmadik bökkenő a percepciós méréseknél jelentkezik. A relatíve szabad sajtójú országokban, mint amilyenek az EU-tagok is, a csapból is a vélt vagy valós mutyik folynak, ezért nyilván jobban tudatosul a korrupt gyakorlatok gyakorisága az emberekben, mint kontrolláltabb médiájú helyeken.
Léderer szerint egzakt, pontos adatokkal nem szolgálhatnak a különféle kutatóintézetek, ezért fenntartással kell kezelni az eredményeiket. Ugyanakkor valóban nem légből kapott számokat közölnek, az országok rangsora és a hosszabb távú időbeni tendenciák mérésére alkalmasak. Ezt jól mutatja Grúzia példája, amely az elmúlt hat-tíz évben rengeteget tett a korrupció megfékezéséért: szinte a teljes rendőri és részben a hivatalnoki állományt is lecserélték, szigorú törvényeket vezettek be, és valóban javult is pozíciójuk. A Transparency listáján 2015-ben a 48. helyezést érték el, azaz Magyarország előtt járnak.
A listák célja tehát elsősorban az, hogy a polgárok valamiféle körülbelüli képet kapjanak saját országuk korrupciós helyzetéről. Ez aztán optimális esetben a végrehajtó hatalmat is motiválhatja a számok javítására. A Transparency jelentései nyomán a kormányok rendszerint állásfoglalást szoktak közzétenni, vérmérsékletük szerint. Vagy örvendeznek a jó eredménynek, vagy elkenik azzal, hogy már dolgoznak az ügyön, vagy pedig kijelentik, hogy az egész mérés humbug.
