Orbán–Trump-csúcs: Washingtonban tárgyal Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke is
Jászai Gellért, a 4IG elnöke szerdán, egy nappal a delegáció előtt érkezett az amerikai fővárosba, ahol már megkezdte hivatalos megbeszéléseit.
Jászai Gellért, a 4IG elnöke szerdán, egy nappal a delegáció előtt érkezett az amerikai fővárosba, ahol már megkezdte hivatalos megbeszéléseit.

A XXI. Század Intézet elemzése.

„Minden idők legnagyobb Békemenetével a hátam mögött” – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcsra érkezését követően.

A miniszterelnök gondolatait elemezte podcastműsorunkban Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója.

Sántha Xénia 25 évesen az első magyar nő és a legfiatalabb magyar, aki elérte a magaslatot.

A „kis Kokó" volt a japán extraklasszis, Naoye Inoue vasárnapi ringháborújának a bírája.

Kovács Attila szerint a fiatal magyar vágtázók kitűnő edzőkkel készülhetnek.

Napok kérdése és Klein Dávid elindul Nagy Mártonnal.

Publicistánk legfrissebb blogbejegyzése.

A miniszterelnök szerint illúzió Oroszország elszigetelése, európai–orosz csúcsra van szükség. A kormány közben társadalmi vitára bocsátotta a tízéves fejlesztési tervet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az adatszivárgási botrány kapcsán nincs olyan mondata a Tisza Pártnak, amelyet ne cáfoltak meg napokon belül vagy ők maguk, vagy a napvilágra kerülő tények.

Felvetődött, hogy az ukrán hadsereg szándékosan nem védi megfelelően az energetikai infrastruktúrát azért, hogy később nagyobb helyreállítási összegek érkezzenek.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

Max Ferrari olasz politikai szakértő az Orbán–Trump-találkozó kapcsán azt mondta: a magyar miniszterelnök megmutatta, hogy világos elképzelésekkel, következetességgel, bátorsággal és akaraterővel még a kis nemzetek is kiérdemelhetik a tiszteletet.

Japán katonai választ mérlegelhet.

A döntés nyomán a burgaszi olajfinomító, a benzinkúthálózat, a repülőgépüzemanyag-gyártó és az adóraktárak működése 2026. április 29-ig zavartalan maradhat.

Mircea Lucescu szövetségi kapitány még sosem látott a zenicaihoz hasonló körülményeket, egy játékos kórházba került.

November 15-én volt 10 éve, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra. Kvízünk kitöltésével tesztelheti, mennyire emlékszik az akkor történtekre.

1993-ban a világ egyik legjobb csapata hihetetlen körülmények között maradt le a vb-ről – a felét már „megcsinálták” a portugálok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.