Hollerung Gábor: Önmagammal kellett konfrontálódnom
A karmesterrel hetvenedik születésnapja alkalmából beszélgettünk.
A karmesterrel hetvenedik születésnapja alkalmából beszélgettünk.
Két, számára fontos mű hangzik el a Müpában.
Zenés világkörüli utazásban volt részünk.
Sok stílus és műfaj megtalálható a kínálatukban.
A Zempléni fesztivál egyik különleges előadását Saint-Saëns műve, Az állatok farsangja ihlette.
Sokszínű programot kínál a Zempléni fesztivál augusztus 11. és 19. között.
Az idei eseménysorozat augusztus 11. és 19. között mintegy negyven helyszínen, több mint ötszáz művész fellépésével valósul meg.
Kilenc ország harminc kórusa vesz részt a 18. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen.
Placido Domingo, fiával, a Virtuózok győzteseivel a Budafoki Dohnányi Zenekar kíséretében lépett fel az MVM Dome-ban.
Balázs János zongoraművész, a Cziffra-emlékév művészeti vezetője ImprovisArt című műsorából ad válogatást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mongólia sportjáról keveset tudunk, de az ország első olimpiai bajnokának története mindenkit megrázott.
Gál András információink szerint elsők között kezdte követni tavaly februárban Magyar Pétert. Szinte a kezdetektől együtt építkeztek, Gál hozta be Nagy Ervint is Magyar mellé.
A FELSZÍN ALATT – A Green Deal nem más, mint a brüsszeli elit öngyilkossági kísérlete.
A baloldali kormány vitatja a statisztika megalapozottságát.
A társadalmi nyomás sikeresnek bizonyult, visszavonulót fújtak Magyar Péter elvbarátai.
A katonai segélycsomag keretében az ukrán vadászpilóták is kiképzést kapnak.
Huszonnyolc kezelésen van túl.
Reviczky Katalin új könyve visszarepít bennünket a századforduló budapesti és bécsi kávéházainak világába.
A társadalmi nyomás sikeresnek bizonyult, visszavonulót fújtak Magyar Péter elvbarátai.
A katonai segélycsomag keretében az ukrán vadászpilóták is kiképzést kapnak.
Huszonnyolc kezelésen van túl.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.