Két súlyos következménnyel jár, hogy Sinner feladta az Alcaraz elleni döntőt Cincinnatiben
Carlos Alcaraz akár még az idén letaszíthatja a világranglista éléről Sinnert.
Carlos Alcaraz akár még az idén letaszíthatja a világranglista éléről Sinnert.
Betegség miatt az olasznak fel kellett adnia a meccset.
Szinte lehetetlen a küldetés, a rendhagyó vegyes páros miatt.
A világelső korábbi barátnője kivételezésről beszélt Cincinnatiben.
A spanyol teniszező tele volt negatív érzésekkel a cincinnati mestertornán, és ugyanazt emelte ki, mint az olasz világelső.
A világelső visszavette csapatába az erőnléti edző Umberto Ferrarát.
A világelső ellen, hazai Grand Slam-tornán búcsúzhatott volna. Ő inkább ellenséges hangulatban, a világranglista-156. játékos mellett köszönt el végleg.
A már visszavonult Andrea Petkovic egy nagy különbséget lát a férfi és a női csúcsjátékosoknál.
Jannik Sinner és Iga Swiatek közelmúltjában is volt kellemetlen eset.
Gyakorlatilag lemosta a pályáról Jannik Sinnert Wimbledonban, majd vasárnap néhány óra különbséggel újabb két pofont kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kiderülhet, ki robbantotta fel az Északi Áramlatot.
Hazai hírességek is szurkolnak a súlyos balesetet szenvedett Kossuth-díjas énekesnek.
A magyar bajnok az Európa-ligában sem számíthatna könnyű menetelésre.
Az amerikai konzervatívok is felháborodtak az ukrán csapáson, amely a Barátság olajvezeték megrongálásával Magyarország és Szlovákia energiaellátását sodorta veszélybe.
A Tisza Párt elnöke évekkel korábbi fotóval próbálta alátámasztani állításait.
Izgalmas vonalvezetés sok kanyarral, szép táj, jó minőségű aszfalt. Íme, a kedvenc motorostúra-helyszíneink.
Kedden hirdet keretet a magyar nemzeti csapat szövetségi kapitánya.
A Magyar Nemzet alapító-főszerkesztője a szerkesztőségi szobában is hazájának, nemzetének tanítómestere maradt.
A Tisza Párt elnöke évekkel korábbi fotóval próbálta alátámasztani állításait.
Izgalmas vonalvezetés sok kanyarral, szép táj, jó minőségű aszfalt. Íme, a kedvenc motorostúra-helyszíneink.
Kedden hirdet keretet a magyar nemzeti csapat szövetségi kapitánya.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.