Fenyő-gyilkosság: Portik nem mondta, hogy „letettük a fenyőfát"
Egy el nem hangzott mondat miatt 2018-ban Gyárfás Tamást Fenyő János meggyilkolása felbujtásának gyanújával le akarták tartóztatni.
Egy el nem hangzott mondat miatt 2018-ban Gyárfás Tamást Fenyő János meggyilkolása felbujtásának gyanújával le akarták tartóztatni.

Zsótér Ferenc, a Fenyő-gyilkosság egykori nyomozója ma már alig emlékszik valamire, arra igen, nem küldte Portik Tamást Gyárfás Tamásra, és nem volt kint irodája falán Gyárfás fotója.

Egy rendőri jelentés említi mindössze, hogy a Gyárfás Tamás és Portik Tamás között lezajlott beszélgetések során elhangzott, „letettük a fenyőfát”, azaz kivégeztük Fenyő Jánost.

Mások mellett az MSZP volt tagozatvezetője, Dósa I. András is tanúskodik ma a Fenyő-gyilkosság miatt zajló perben.

Miloš Kaštan az Aranykéz utcai robbantásról tudott, a Fenyő János elleni merényletről azonban nincsenek információi.

Gyárfás Tamás és védője, Zamecsnik Péter kérdésekkel sorozta meg a tanúkat, a szavahihetőségüket is firtatva.

Még négy tárgyalási nap és néhány tanú van hátra a Fenyő-gyilkosság miatti perben, majd májusban jöhet az ítélet.

Portik Tamás a Fenyő-gyilkosság ügyében eddig egyszer tett vallomást, akkor azt mondta: feladatul kapta, zsarolja meg Gyárfás Tamást, Princz Gábort és másokat.

Májusnál korábban nem zárulhat le a bizonyítási eljárás, így legkorábban csak akkor várható az elsőfokú ítélet.

Negyedik évébe lép január 1-jén a Fenyő János meggyilkoltatása miatt zajló per a Fővárosi Törvényszéken.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szerelvényen közel százan utaztak.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Meglepő javaslat.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Az elődöntőben rekordot döntő angol tini a döntőben is megállíthatatlan volt.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.