Németországban újra bevezetik a sorkötelezettséget – itt vannak a részletek
A törvénytervezetet várhatóan 2026 elején szavazhatja meg a Bundestag.
A törvénytervezetet várhatóan 2026 elején szavazhatja meg a Bundestag.

A színész sofőrjét besorozták egy ellenőrző ponton.

A kijevi vezetés egyre kétségbeesettebb, de még mindig akad, aki könnyedén megússza a frontot.

Az odesszai embervadászat folytatódik.

Embervadászat zajlik Ukrajnában.

A brutális kényszersorozás nem áll le.

Egyre többen állnak ellen a kényszersorozásnak.

Több nőjogi csoport és politikai párt is felszólalt.

Hirtelen fontos lett az átláthatóság.

Nagy vitákat váltott ki a Boris Pistorius által készített törvényjavaslat, amely a hadsereg önkéntes és hivatásos állományi létszámát is radikálisan megnövelné.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vége a kakaduhajszának.

Már a tiszások is elismerik a kormány sikereit, miközben Magyar Péter csak gyalázkodni tud – mondta lapunknak Deák Dániel.

Deák Dániel politikai elemző három szempont alapján hirdetett végeredményt.

Már a Tisza ukrán fejlesztőivel tárgyal.

A hólapát és a szánkó is előkerült.

A sikeres diplomáciai lépések mérséklik a lakosság rezsiterheit, miközben stabilizálják a kormányfő politikai pozícióját.

Ismeretlen „állami művelet” borzolja a kedélyeket.

A belgák szélsője, Jérémy Doku a kifogások keresése helyett tiszta vizet öntött a pohárba.

Nem véletlenül alakult ki pánik a szomszédos országban.

Doberdó a magyar lélek számára a nagy háború talán egyik legfájdalmasabb hadszíntere.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.