„Egy kis világ maga”
Kortárs képzőművészek kiállítása nyílt Tatán, a török kori átjáróban.
Kortárs képzőművészek kiállítása nyílt Tatán, a török kori átjáróban.

A Sjáli Izlandilovas Parkban, a Magyar Izlandilovas Egyesület székhelyén jártunk.

Magyar versenyző ért el történelmi sportsikert.

A három kérdésben rendezett helyi népszavazáson túl kevés aláírás gyűlt össze.

Százhuszonöt éve, 1897. július 24-én este fél kilenckor a világon elsőként Tatán gyulladtak fel utcai acetilénlámpák.

Hadtörténész által megtervezett, látványos ütközetekkel, katonai táborokkal, életmód-bemutatókkal várják Tatán az érdeklődőket.

Tavaly öt saját kastély és két konzorciumi partnerségben fejlesztett létesítmény nyitotta meg a kapuit, a legnépszerűbb a tatai Eszterházy-kastély volt.

Nincs olyan országos mesterlövész-bajnokság, ahol Debreceni Tibor ne végezne előkelő helyen.

Az 1945-től kórházként üzemelő, majd 1996-ban bezárt, pusztulásra ítélt műemlék most nem pusztán külsőleg kapta vissza eredeti formáját.

Emlékművet avatnak az Omega-alapító Benkő László idézetével október 1-jén Tatán, novemberben egy emlékpadot is elhelyeznek a tiszteletére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meghátrált a helyi baloldal, nem tartják vissza tovább a kormány által már januárban átutalt több száz millió forintot.

Jövő héten jöhet a megállapodás.

Péterfalvi Attila kijelentette, hogy a Tiszának biztosítania kellett volna, hogy a szimpatizánsai adatai ne szivárogjanak ki.

Az amerikai–orosz megegyezés nem lehetetlenült el, mutatott rá a kormányfő.

Nem meglepő, hogy Magyar Péter és szövetségesei minden erejükkel igyekeznek támadni az elért eredményeket.

Magyarország számára egyedülálló módon nyílt meg az a lehetőség, hogy szisztematikus előkészítő munka után komplex, stratégiai megállapodáscsomagot kössön az Egyesült Államokkal – közölte a miniszterelnök politikai igazgatója.

Meredeken nőtt a menedékkérelmek száma.

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.

Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.

Senkinek a nyugdíja nem ér kevesebbet ma, mint 2010-ben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.