A NATO Kijev mellett áll
A politikus azt ígérte, hogy a szövetség felgyorsítja a rakétaszállításokat, és még „éveken át” kitart Ukrajna mellett.
Rutte hangsúlyozta, hogy a NATO és partnerei dolgoznak a rakétaszállítások felgyorsításán, erre a célra „eurómilliók” érkeznek támogatásként Ukrajnába.
Elmondása szerint 2025 nyara óta ily módon érkezett az Ukrajnának szállított rakéták 75 százaléka a frontra, és a légteret védő rakéták 90 százaléka is.
Tisztában vagyunk vele, hogy még nagyon sokra van szükség és gyorsan. Ezt tudjuk, és folyamatosan dolgozunk azon, hogy ezek megérkezzenek – a PURL mechanizmuson és más csatornákon keresztül is
– mondta el Rutte.
A Néppárt is határozottan a háború mellé állt
Az Európai Néppárt január végén Zágrábban tartott kétnapos vezetői találkozót. A tanácskozáson résztvevők megerősítették elkötelezettségüket Ukrajna további támogatása mellett, és felvetették az uniós döntéshozatal átalakításának szükségességét is, vagyis elvennék a tagállamok vétójogát, hogy egy ország se állhasson a brüsszeli tervek útjába.
A talákozón ott volt Friedrich Merz német kancellár, Ursula von der Leyen bizottsági elnök, Donald Tusk lengyel miniszterelnök és Manfred Weber az EPP vezetője is.
A zágrábi csúcstalálkozón elfogadott néppárti zárónyilatkozat világossá teszi a brüsszeli nagykoalíció politikai irányát: a dokumentum támogatja a szabályozott és irányított migrációt, továbbra is lehetőségként tekint a tömeges bevándorlásra, és ezért következetesen erőlteti a migrációs paktumot.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!