idezojelek

Szabó Tímea botrányosan viselkedett

Szomorú hír a baloldalnak: ezúttal neki volt igaza.

Felhévizy Félix avatarja
Felhévizy Félix
Cikk kép: undefined

Felhévizy Félix igazi csapatember. Soha nem merült fel benne, hogy annak az adott csapatnak, legyen az egy focicsapat, egy baráti társaság vagy egy munkahely, rosszat tegyen. Mindig azon a véleményen volt, hogy a problémákat házon, öltözőn belül kell rendezni, az nem tartozik senkire, főként nem a mindenkori ellenfélre. Ez a hozzáállás egy filozófia része, amelyben az erkölcs és a becsület is előkelő helyen szerepel. Azonban sokan sajnos nem követik ezt a filozófiát, annak ellenére sem, hogy látják, a bőrükön érzik: azzal, hogy pont az ellenkezőjét cselekszik, csak maguknak ártanak. A magyarországi baloldal a legjobb példa erre. Hosszú évek óta a saját hazájuk ellen dolgoznak a Brüsszelbe küldött képviselőiken keresztül. Minden eszközt megragadnak, hogy a Magyarországnak járó pénzek megérkezését szabotálják, gátolják. Maga Gyurcsány Ferenc fecsegte ezt ki korábban, a Spirit FM-nek adott interjúban:

„Ez úgy megy, hogy a mi elképesztően aktív európai parlamenti képviselőink, azok iszonytató mennyiségben tárgyalnak és elvégzik a dolgukat, az Európai Parlament és az Európai Bizottság embereivel folyamatosan. Megpróbálják megértetni, mi történik Magyarországon. Ebben sok munka van.”

Ezek szerint tehát a Demokratikus Koa­líció EP-képviselői arra használják az Európai Parlamentet, hogy mindent megtegyenek a saját hazájuk, a saját honfitársaik ellen. 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az pedig a napnál világosabb, hogy Gyurcsány a főnök az ellenzéki térfélen, ezért kijelenthetjük, hogy a teljes magyar baloldal a magyar emberek ellen dolgozik folyamatosan. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a szomszédunkban dúló háborúba is belerángatnák hazánkat. Egész egyszerűen érthetetlen az egyszerű halandók számára, hogy miért nem vált stratégiát az ellenzék, hiszen látják, megtapasztalták, hogy nem mennek ezzel a politikával semmire, maximum a Facebook-rajongóiktól zsebelnek be pár lájkot, akik aztán szép csendben leszavaznak a kormánypártra. De nemhogy stratégiát nem váltanak, még tovább rombolják a saját népszerűségüket különféle agresszióba hajló tüntetésekkel, a törvényes rend fenntartása érdekében tett rendőri intézkedéseket kifogásolva. Melyek után még a józan gondolkodású baloldali emberek is fejcsóválva nyilatkoznak, lásd Schiffer András napokban elhangzott szavait:

„ami kedden történt, az nem a pedagógusbér-emelésről, nem az óraszámemelésről szólt, hanem klasszikust megidézve, hogy készüljenek k…rva jó képek arról, hogy a rendőrség gyerekeket ver. Erre ment ki a játék, hogy a világsajtó, a BBC, CNN azzal legyen tele, hogy az orbáni diktatúra rendőrsége gyerekeket ver!”

A Republikon Intézet tartott a napokban egy fórumot politológusok és baloldali politikusok részvételével a budapesti Magvető Caféban, talán pont az ellenzék kiútkeresésének apropóján. Ahogy az Index fogalmazott a tudósításában, újra egy asztalnál volt az ellenzék. 

A rendezvény főcíme az volt, hogy Félúton a két választás között, az egyik alcíme pedig, hogy Új kihívások előtt az ellenzék. Sokan felszólaltak, de két rövidke véleményt szeretnék csupán kiemelni, amely mindennél jobban jellemzi a magyar baloldal helyzetét. 

 A kormánypártisággal nem vádolható Böcskei Balázs, az Idea Intézet kutatási igazgatója a következőt mondta:

„A politika egyértelmű ismérve a támogatottság, a jelenlegi ellenzéki struktúra fenntarthatatlan.”

Jó, jó mondhatjuk azt, hogy ő egy politológus, ő mondhat mindent és mindennek az ellenkezőjét is, majd a végén, ha nem úgy alakul a dolog kimagyarázza. Azonban a legmeglepőbb kijelentést Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője tette, aki a tőle megszokott, végtelenül egyszerű módon a következőt mondta:

„Egészen borzalmasan állunk.”

A jegyzet elején megfogalmazott gondolatot, miszerint a meglévő gondokat, problémákat először a csapaton belül kell megbeszélni, Szabó Tímea bizony keményen felrúgta. Tehát ilyen szempontból botrányosan viselkedett, mert kiborította azt a bizonyos bilit. Azonban, ha jobban belegondolunk, most az egyszer olyan történt, amit talán még soha az életemben nem írtam le, de még csak nem is gondoltam, Szabó Tímeának igaza volt, bizony borzalmasan áll a baloldal. De ez legyen az ő gondjuk – elmélkedett magában Felhévizy és felhívta néhány barátját, hogy emlékeztesse őket a szokásos vasárnap esti ultipartira.

Borítókép: Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. március 10-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán) 

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.