„Botrányosan áll az olasz labdarúgás a rasszizmus kérdéséhez. Azt mondhatjuk, hogy az olasz futball nem tanul. Sem a labdarúgó-szövetség, sem a klubok, sem a szurkolók. A legutóbbi Cagliari–Internazionale mérkőzésen ismét rasszista megnyilvánulások borzolták a kedélyeket. A legaggasztóbb az, hogy rendszeresen előfordul ez az olasz bajnoki találkozókon, azonban még sincs elegendő retorzió büntetés gyanánt.”
„Élő adásban használt rasszista kifejezést egy olasz újságíró, akit egy reklámszünet után el is távolítottak a stúdióból. A Telelombardia nevű televíziós csatorna elhatárolódott a kijelentésektől, és azonnali intézkedést jelentett be.”
„A francia labdarúgó-válogatottal 2018-ban világbajnok Samuel Umtiti könnyek között hagyta el a pályát csapata, a Serie A-ban szereplő Lecce–Lazio elleni mérkőzését követően, mivel a római szurkolók folyamatos rasszista abúzusának volt kitéve.”
„Giorgio Chiellini, a Juventus csapatkapitánya olaszként és toszkánként is szégyelli magát a Napoli játékosait ért rasszista szidalmazás miatt, pláne, hogy korábban volt a Fiorentina labdarúgója, amely csapat szurkolótáborából érkeztek a szidalmak.”
„Egy német férfit és két román drukkert tiltottak ki a Stadio Olimpicióból. Az előző hétvégén Lazio–AS Roma derbit rendeztek az olasz élvonalban. A mérkőzés nemcsak az 1-0-s végeredmény miatt maradt emlékezetes, hanem azért is, mert egy szurkoló egy Hitlerson88 feliratú Lazio-mezben látogatott ki a Stadio Olimpicóba.”
„Komoly felháborodást váltott ki a Serie A legújabb rasszizmusellenes kampánya az olasz fociklubokból. A bajnokság szervezői három kifestett majomról készült festménnyel rukkoltak elő hétfőn.”
„Sulley Muntari tüntetőleg lesétált a pályáról a vasárnapi Cagliari–Pescara olasz bajnoki mérkőzésen, miután a bíró sárga lapot adott neki, amiért panaszkodott a hazai szurkolók rasszista bekiabálásai miatt.”
Ehhez vegyük még hozzá, hogy az olasz huligánok verekedéseinek időnként halálos áldozatai is vannak. Így történt ez a leghíresebb, nagy vihart kavart szomorú esetnél, amikor egy Lazio-vezérszurkolót lőttek fejbe, de sajnálatos módon halt meg a közelmúltban egy milánói ultra is, egy verekedés során.
Az erőszakot néha importálják is az olasz huligánok, egy Liverpool BL-meccs előtt pedig tragédiával végződött egy ilyen támadás.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!