- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Röviden
Risztov Éva medencében is visszatért

Röviden

Risztov Éva medencében is visszatért

Roma gyerekek: már születéskor hátrányban
Bár óriási a különbség a roma és a nem roma gyerekek iskolai teljesítményében, ennek kizárólag társadalmi okai vannak, nincs etnikai eredete – állítja tudományos felméréseikre hivatkozva két magyar kutató. Szerintük a roma gyerekeknek már születésükkor r

Bíróságon Szabó Zoltán gyanús ügyei
Szabó Zoltán volt MSZP-s országgyűlési képviselő, Erzsébetváros korábbi jegyzője és a közterület-felügyelet egykori igazgatója ügyével folytatódott tegnap a Hunvald-per. A szocialista politikus több mint hatmillió forintnyi közpénzt telefonált el, autójár

Kevesebb keleti út
Dübörög a kínai gazdaság. Az európai országok és Amerika is egyre jobban felfigyel a távol-keleti óriásra. A 2008-ban kitört gazdasági világválságban Kína be is bizonyította, hogy új nagyhatalom van a világtérképen. Európából és az USA-ból egyre többen

Amerika: a fehérek túlsúlya megszűnik
Véget ért Amerikában az a korszak, amikor a társadalomban élők többsége WASP-nek, azaz fehér angolszász protestánsnak nevezhette magát. Amerikai népességkutatók már évekkel ezelőtt megállapították, hogy 2050-re megfordul a többség-kisebbség arány, egy mos

Több ezer munkahely kínai cégektől

Felgyorsítják az ír gázoló tárgyalását
A gyorsított eljárást igénylő esetek listájára került az ír gázoló átadási pere az ír legfelsőbb bíróságon. Bár továbbra sem tűzték ki Francis Ciarán Tobin tárgyalásának időpontját, várhatóan egy éven belül döntés születhet az ügyben.

Túl a második akadályon
Tegnap is az időjárás alakította a programot az angol nyílt teniszbajnokságon. Az eső háromszor is megeredt, ezért Czink Melinda eredetileg délután fél négyre kiírt találkozója csak este fél nyolckor kezdődött, majd a magyar játékos vezetésénél félbeszaka

Hová tűnt Chávez?
Venezuelában már szóbeszéd tárgya a venezuelai elnök, Hugo Chávez egészségi állapota, mert hosszú napokig nem nyilatkozott. Csak megerősítette a találgatásokat az AFP francia hírügynökség hétfői bejelentése, amely tudatta, hogy az államfő betegsége bon

Ellenzékből csak ilyen jutott nekünk

Megbecsülés hazánknak
Orbán Viktor szerint a magyar EU-elnökség 98 százalékban elérte a maga elé tűzött célokat.

Indul a kivonulás

Örömzenélés a bánki tóparton

Karinthy-gyűrű Hadházinak
Hadházi László kapta az idén a Karinthy-gyűrűt. A humorista több mint tízéves rádiós karrier után vehette át a legnagyobb elismerést, amit ennek a szakmának a művelője kaphat ma Magyarországon. Hadházi László díjazásával egyszersmind jóváhagyó pont került

Vitatott trükk az utalvánnyal
Újabb adóelkerülő ügyeskedésnek minősülhet az egyik utalványforgalmazó cég ajánlata, amelyik jutalékért cserébe viszszavásárolná a munkavállalóktól a főképp élelmiszerekre beváltható papírokat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyértelműen törvényell

Ki kell törni az ördögi körből
Ma fogadják el Brüsszelben az európai roma keretstratégiát, amelynek kidolgozása a magyar EU-elnökség egyik prioritása és célkitűzése volt, s amely a romák társadalmi befogadását célzó tagállami stratégiák uniós kereteiről szól. A magyar romastratégia kez

A színész és az igazságérzet

Bulgária és Románia schengeni csatlakozása

Fontos híreink
A háborúpárti európai vezetők Ukrajna védelmét sürgetik

Hadházy Ákos hergelésre használt egy ünnepi eseményt a Mészáros Csoport szerint

Karácsony után sincs megállás: roham a boltokban, pörögnek a hitelek

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Frontális baleset történt a Ferihegyre vezető úton
Autó és kisbusz ütközött.

Érkezik a hidegfront, meghozza a telet
Száraz és hideg időre kell számítani.

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben
A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Hiába gáncsoskodott a Tisza-szigetként működő szervezet, a magyar tudomány előretörése megállíthatatlan
Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.
Külföldi híreink

Izrael elsőként ismerte el Szomáliföldet
Szoros együttműködésre törekszik a két ország.

Menczer Tamás: Magyarország nem lesz bevándorlóország
Biztonságos és békés országot akarunk – hangsúlyozta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Lángokban állt Kijev az éjszakai orosz támadás után + videó
Kigyulladt egy háromszintes épület, több ember megsérült.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Több pénz érkezik 2026-tól: így változik a GYED és a táppénz
2026 januárjától a minimálbér emelése miatt több fontos állami juttatás összege is nő.

Halálos tömegbaleset történt Japánban, sokan megsérültek
Több mint ötven autó rohant egymásba a jeges úton.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
