Demszky és Horváth, a főváros árnyai
Írország mai kritikus helyzetének kialakulásához hozzájárult az is, hogy az eurózóna tagjaként nem alakíthatta igényeinek megfelelően az uniós valuta kamatszintjét – állítják a lapunknak nyilatkozó elemzők. Szakértők szerint az ír példa is arra inti hazán
Írország mai kritikus helyzetének kialakulásához hozzájárult az is, hogy az eurózóna tagjaként nem alakíthatta igényeinek megfelelően az uniós valuta kamatszintjét – állítják a lapunknak nyilatkozó elemzők. Szakértők szerint az ír példa is arra inti hazán
Több mint ezer méhész érkezett az ország minden részéből tegnap Tatabányára, hogy a méhlopások ellen tüntessenek. Közös petíciójukat – amelyben egyebek mellett egy speciális, méhlopásokra szakosodó rendőri csoport életre hívását kérik – Michl József polgá
Ha a polgári kormánynak sikerülne hatalmon maradnia, az csodaszámba menne – jegyezte meg svéd ismerősöm a választási kampány idején. És lám, a csoda – disszonáns felhangok kíséretében – mégiscsak bekövetkezett. Némi gondot okoz azonban a jobboldalon, hogy
Néhány napja hatósági állatorvosok kommandósok segítségével csaptak le egy engedély nélkül működő, kínai büféket élelmiszer-készítményekkel ellátó cégre, ahol több tonna kétes eredetű húst foglaltak le. Vajon milyen veszélyeknek vagyunk kitéve, ha egy
A jövő hét elején derülhet ki, hogy szükség van-e az energiaipari, valamint a telekommunikációs cégek különadójának bevezetésére – derült ki Orbán Viktor nyilatkozatából. Az elvonás azon múlik, hogy a szeptemberi adatok szerint tartható lesz-e a kitűzö
Több tízezer ember tüntetett tegnap Brüsszelben a nemzetközi gazdasági válság miatt az Európai Unió tagországaiban bevezetett gazdasági megszorítások ellen. Európa-szerte, így Görögországban, Olaszországban, Írországban és Lettországban is hasonló jellegű
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az európai szociálpolitikai rendszerek hosszú ideje próbálnak ideológiai semlegességet hirdetni, de Birher Nándor legújabb tanulmánya szerint ez az út zsákutcába vezethet. A professzor úgy véli: a gondoskodáspolitika nem csupán gazdasági és adminisztratív kérdés, hanem mélyen emberi és spirituális feladat, amelyben a vallási és erkölcsi normák újra helyet kell kapjanak – különben a demográfiai és szociális válságok tovább mélyülhetnek.
A Chelsea 2-0-ra nyert a Los Angeles FC ellen a klubvilágbajnokság D csoportjában játszott meccsen.
Az iráni televíziót élő adásban érte izraeli légitámadás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.