Jotischky László: A tiltakozástól a szabad rablásig
Az ipari termelés júniusi részletes adatait közli pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Péntek reggelig nem találták meg azt a három embert a Dunában, akiket csütörtök este láttak elmerülni a Hajógyári-szigetnél. A hírTV információi szerint a három fiatal a Sziget Fesztivál beléptető kapurendszerét akarta kijátszani, ezért nem az úgynevezett
Világszerte évente több millió kutyának kell elpusztulnia, mert az embereknek húsukra fáj a foga.
Az osztrák rendőrség egy ötvennégy éve eltűnt férfi holttestének maradványaira bukkant az Alpokban.
A Santos egyik vezetője szerint Neymar, a csapat és a brazil labdarúgó-válogatott egyik nagy tehetsége várhatóan mégsem lesz a Real Madrid játékosa.
Két tartálykocsiból szivárgott vegyi alapanyag, sztirol (UN-2055) a komáromi vasútállomáson, ahol le kellett állítani csütörtök délután a vonatközlekedést – tájékoztatta Kálmán Sándor megyei katasztrófavédelmi ügyeletes pénteken az MTI-t.
Zöld színű erős lézerfénnyel vakították el két, leszállásra készülő repülőgép pilótáit ismeretlenek csütörtök éjjel Vilniusban – közölte a litván rendőrség.
A szakszervezetek után az országos munkaadói érdekképviseletekkel egyeztet ma délelőtt az új Munka törvénykönyve tervezetéről a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).• Nem gyengüln
Alig változott a forint árfolyama péntek reggel az előző estéhez képest, a svájci frankot 253 forint körül, az eurót pedig 273 forint körül jegyezték 7 órakor.
Hízás miatt megfosztották címétől Mexikó szépségkirálynőjét és nem vehet részt a novemberi világszépe versenyen.
A mexikói hatóságok letartóztatták egy rettegett drogkartell vezetőjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy parancsára mintegy 600 embert lőttek agyon vagy fejeztek le az országban – közölte helyi idő szerint csütörtökön az ügyészség.
Soha nem féltem a haláltól, de most megtapasztaltam, hogy utolsó pillanataiban az ember mindent elkövet, hogy mentse az életét – írta internetes naplójában az a fiatalember, akit élve elástak az elmúlt napokban Csepelen. Az erdélyi származású, de jó ideje
Még el sem csitultak Dominique Strauss-Kahn korábbi valutaalap-vezér ügyének hullámai, Soros György személyében újabb nagy hatalmú nyugati pénzemberrel szemben merült fel a gyanúja nő elleni erőszak elkövetésének, ugyancsak New Yorkban.
Hiányolja a kormány intézkedéscsomagját a devizahitelesek megsegítésére, és értetlenül áll az Orbán-kormány cselekvésképtelensége előtt az MSZP – derül ki a párt tegnapi sajtóközleményéből. Remekül időzített megszólalás, alig pár órával előzte csak meg a
Az angliai öttusa Európa-bajnokság váltóversenyében előbb a nőknél a Tóth Adrienn, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, majd a férfiaknál a Marosi Ádám, Demeter Bence, Kasza Róbert összeállítású triónk is aranyérmes lett, így egyaránt megvédte az Eb-címét.
Az ENSZ dekolonizációs bizottságának éves találkozóján tizenhat gyarmat próbált sokadszorra szót emelni függetlenségéért. A bizottság ülései és erőtlen határozatai csupán az érintettek körében népszerűek, a gyarmattartók rozsdás láncai pedig még mindig
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
Marie Bjerre dán Európa-ügyi miniszter Magyarországot támadta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.