Budaházy vitaminhiányos?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 484,91 pontos, 2,24 százalékos csökkenéssel, 21133,02 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 11,0 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek a múlt pénteki záráshoz képest.
Nehéz helyzetbe került a Szombathelyi Képtár. Az intézmény a költségvetési elvonások miatt már korábban is csökkentett nyitva- tartási idővel üzemelt, július 15-én pedig a képtár igazgatója, Gálig Zoltán művészettörténész bejelentette, ősztől nem rendezne
Nem tartotta megalapozottnak, ezért elutasította a Katonai Főügyészség Gergényi Péter panaszát, amelyet meggyanúsítása miatt terjesztett elő – értesült lapunk. A volt budapesti rendőrfőkapitány ellen a 2006. őszi eseményekkel összefüggésben indult bünt
A Millenáris fittyet hány az őszies nyárra: a szervezők minden hétvégén háromnapos szabadtéri programsorozattal várják a látogatókat. A Millenáris-piknik részeként a csütörtök az irodalom, a péntek a tánc, a szombat a zene napja a park területén.
Augusztus végéig borítékolhatóan beszédtéma lesz a Forma–1-ben a Magyar Nagydíj, és ezt nem csak azért merjük kijelenteni, mert a vb-sorozatban most három és fél hetes szünet következik. Bár az eseménydús mogyoródi futamon Sebastian Vettel a második helyé
A válság által leginkább sújtott tagországokat az uniós pénzek gyorsabb kifizetésével segítené egy tegnap ismertetett brüsszeli javaslat. Az Európai Bizottság becslése szerint ez 81 milliárd forintos megtakarítást eredményezne Magyarországnak, de a sza
Két dolgozó nem mehet egyszerre szabadságra egy osztályon a Tesco áruházaiban – derült ki a multinacionális vállalat egyik úgynevezett Hardlines Managerének lapunk birtokába jutott leveléből. Mindez alátámasztani látszik azt a régi, Tescóval szemben me
A Fidesz–KDNP kormánytöbbség „tulajdonképpen növelte” az Alkotmánybíróság jogkörét, ettől függetlenül nem jó, hogy bizonyos hatásköröket elvontak a testülettől – mondta Sólyom László. A volt államfő kijelentette: hibájának tartja, hogy Gyurcsány Ferencet
Tervezője, Galamb József tiszteletére egy 1919-ben gyártott Ford T-modellt vásároltak és újítanak fel Makón. A csaknem százéves jármű várhatóan már ősszel végiggurulhat a világhírű mérnök szülővárosának utcáin. Később azonban a szakemberek meg akarják sze
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
Marie Bjerre dán Európa-ügyi miniszter Magyarországot támadta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.