Motorost gázoltak halálra Győrben
Halálra gázolt egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfit egy autó csütörtökön Győrben – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Halálra gázolt egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfit egy autó csütörtökön Győrben – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Elfogadta Sopron közgyűlése csütörtökön a megyei jogú város 2014-ig szóló gazdasági programját, amely kisebb, hatékonyabb és olcsóbb önkormányzati rendszer működtetését, ugyanakkor a bevételek „ésszerű növelését” tűzi ki célul.
Történelmi pillanatnak nevezte csütörtöki nyilatkozatában Ratko Mladics őrizetbe vételét William Hague brit külügyminiszter. Az Amnesty International (AI) szerint ugyanakkor a még szökésben lévő másik gyanúsítottat, Goran Hadzicsot is fel kell kutatni.
Halálra gázolt egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfit egy autó csütörtökön Győrben – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Elfogadta Sopron közgyűlése csütörtökön a megyei jogú város 2014-ig szóló gazdasági programját, amely kisebb, hatékonyabb és olcsóbb önkormányzati rendszer működtetését, ugyanakkor a bevételek „ésszerű növelését” tűzi ki célul.
Történelmi pillanatnak nevezte csütörtöki nyilatkozatában Ratko Mladics őrizetbe vételét William Hague brit külügyminiszter. Az Amnesty International (AI) szerint ugyanakkor a még szökésben lévő másik gyanúsítottat, Goran Hadzicsot is fel kell kutatni.
A kormány után Farkas Flórián is cáfolta csütörtökön azt a hírt, mely szerint a hátrányos helyzetű, elsősorban roma családok alanyi jogon lakáshoz jutnának.• Történelmi esélyt
Az idén 40-60 ezer forintos tonnánkénti búzafelvásárlási árra számít Lakatos Zoltán, az Országos Gabonaszövetség gabonafeldolgozók tagozatának elnöke. A búza átlagos vetésterülete korábban 1,1 millió hektár volt Magyarországon, de jelenleg csupán 900 ezer
Jelentős forrásokra számíthatnak az idén az állattenyésztők, ezen belül is az abrakfogyasztó állatok – sertés, baromfi – tartásával foglalkozók – mondta Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakm
Javult a múlt héten Afganisztánban megsérült katonák állapota, a konvojbaleset legsúlyosabb sérültjét a Honvéd kórház intenzív osztályán kezelik, a másik sérült hétfőn sikeres gerincstabilizáló műtéten esett át – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM
Mintegy harminc romát küldtek haza Kárpátaljára a nyugat-ukrajnai Csernyivciből az ukrán rendőrség különleges alakulatának közreműködésével.
Írásbeli figyelmeztetést kapott Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház vezérigazgatója pénteken Réthelyi Miklóstól, a nemzeti erőforrás minisztertől; a teátrum vezetője a posztján marad.
A Der Spiegel beszámol a német védelmi miniszter álláspontjáról, aki elveti a liberális javaslatot és nemet mond a katonai elhárítás megszüntetésére. A Tages-Anzeiger Svájcnak az atomenergiáról történő lemondásának költségeit ismerteti.
A Gazprom japán vállalatokkal közösen cseppfolyósított földgáz előállítására alkalmas üzemet létesít Vlagyivosztokban – közölte csütörtökön egy magát megnevezni nem kívánó Gazprom-forrás. Az üzem – amelynek megépítése hozzávetőleg hétmilliárd dollárba f
Fürdőzés közben meghalt egy 61 éves helyi férfi csütörtök délután a Balatonban Zamárdinál – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
Megérkezett a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz Alföldi Róbert. A Nemzeti Színház főigazgatóját Réthelyi Miklós tárcavezető hallgatja meg múlt heti, orális szexszel kapcsolatos kijelentése miatt.
Az új magyar alkotmány államalkotó tényezőknek tekinti a nemzeti kisebbségeket, amelyeket kollektív jogok illetnek – jelentette ki Kövér László csütörtökön Ljubljanában, a szlovén parlament elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón.
A pécsi önkormányzat átütemezné az OTP-től felvett hiteleit az év második felétől, és meghosszabbítaná folyószámlahitelkeret-szerződését; a város közgyűlése csütörtöki ülésén felhatalmazta a polgármestert a tárgyalások megkezdésére.
Pokorni Zoltán sem oktatási államtitkár, sem miniszter nem kíván lenni, az oktatási bizottság elnökeként él azzal a lehetőséggel, hogy megfogalmazza álláspontját – erről a Fidesz alelnöke csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek annak kapcsán, hogy Hoffmann Ró
Több mint egy évtized alatt sok milliárd forintos idegenforgalmi fejlesztés is megvalósulhat Gyulán, ha kedvező lesz a befektetői hangulat, s kiépül egy régóta tervezett gyógyászati, rekreációs, üdülő- és szórakoztatóközpont – közölte a város polgármester
A rendszerváltás tapasztalatait is értékeli Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken Varsóban, a közép- és kelet-európai államfők találkozójának első napján – mondta Vajna Márton, a Köztársasági Elnöki Hivatal külügyi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője
2014-től több milliárd euróval csökkentenék a szocialisták a közös agrárpolitika kereteit. Tegnap az Európai Parlament különbizottságában a többség ugyanis, a korábbi kompromisszum ellenére, elfogadott egy olyan szocialista módosítást, amely több milliárd
Katonai tiszteletadás mellett, családtagok, rokonok, katonatársak és barátok jelenlétében vettek végső búcsút az Afganisztánban hősi halált halt Dálnoki András posztumusz hadnagytól csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírmeggyesen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Viszont máris megtalálták a pótlást.
A katonák fele nem hadra fogható.
A főpolgármester különleges jogszabályokat akar elfogadtatni Rákosrendező ügyében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.