Közös katonai erő a jemeni lázadók ellen
Közös katonai erő felállításának előkészítésében egyeztek meg az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei.
Közös katonai erő felállításának előkészítésében egyeztek meg az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei.
A szervezetnél „Roger” fedőnéven emlegették az illetőt.
A BZSH közgyűlése csütörtökön Ács Tamást választotta meg új elnökének, míg ügyvezető igazgatóként újraválasztották Kunos Pétert.
Közös katonai erő felállításának előkészítésében egyeztek meg az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei.

A szervezetnél „Roger” fedőnéven emlegették az illetőt.

A BZSH közgyűlése csütörtökön Ács Tamást választotta meg új elnökének, míg ügyvezető igazgatóként újraválasztották Kunos Pétert.

A skandináv SAS légitársaság heti négy járatot üzemeltet a két város között március végétől.

Együtt cáfolta az ukrán elnök és az általa menesztett Ihor Kolomojszkij milliárdos, hogy konfliktus lenne köztük.

Egyre több önkormányzat jelentkezik a Belügyminisztérium börtönépítési pályázatára.

Oroszország ukrajnai határának fokozott megfigyelésére adott parancsot Vlagyimir Putyin elnök az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határellenőrző részlegének csütörtökön.

Az előzetes letartóztatást a Budai Központi Kerületi Bíróság március 11-i végzésében rendelte el.

Az 1967-es hatnapos háború óta soha nem látott szintre emelkedett 2014-ben a megölt palesztin polgári személyek száma.

A vád szerint kirándulások alkalmával alkoholfogyasztást engedélyezett tanítványainak.

Kapcsolat lehet az emberkereskedelmet mozgató bűnszervezetek és az Iszlám Állam fegyveresei között.

A könyvszakmát nem lepte meg a Pécsi Direkt felszámolása. Kiadók úgy nyilatkoztak: törleszt a könyvterjesztő.

A csaknem egymilliárd forintos beruházás október végéig épül meg.

A temesvári helyi tömegközlekedési vállalat (RATT) a villamosokon, autóbuszokon dolgozó jegyellenőrök felfegyverzésére készül – közölte a Timis Online portál.

Egy új autó kifejlesztése rengeteg időt és pénzt vesz igénybe, kiváltképp, ha az alapoktól kezdik a mérnökök.

Meghalt Klenjánszky Tamás, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egykori igazgatója.

Beszünteti működését április 20-ától a Wizz Air Ukraine, a magyar vonatkozású diszkont légitársaság ukrán leányvállalata, helyette a Wizz Air Hungary nyit bázist Kijevben.

A helyszínen járva egymás szavába vágó romákkal és hallgatásba burkolózó rendőrökkel találkoztunk.

Illegális kárpótlási ügy miatt is kéri a bukaresti ügyészség az RMDSZ képviselőjének a letartóztatását.

Sűrű napja volt a Miniszterelnökséget vezető miniszternek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Na, akkor itt a lényeg, tömören, világosan, érthetően! Deák Dániel foglalja össze, aki nem érti, azon nehéz segíteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.