Schwezoff túl sok érdeket sért
Különös körülmények a Dohány utcai zsinagóga beléptetőrendszerének pályázatánál.
Különös körülmények a Dohány utcai zsinagóga beléptetőrendszerének pályázatánál.
Nagy István szerint bővíteni kell a földműves fogalmát, és pontosítani az elővásárlási jogosultak körét. Interjú.
A fóka- és a pingvinmedence benépesítésével folytatódik a veszprémi állatkert eddigi legnagyobb szabású fejlesztése.
Különös körülmények a Dohány utcai zsinagóga beléptetőrendszerének pályázatánál.
Nagy István szerint bővíteni kell a földműves fogalmát, és pontosítani az elővásárlási jogosultak körét. Interjú.
A fóka- és a pingvinmedence benépesítésével folytatódik a veszprémi állatkert eddigi legnagyobb szabású fejlesztése.
Átlépte az ötven százalékot a magyar tulajdonosi arány, amely Európa több országához képest így is alacsonynak számít.
Kormánypártiak szerint sem volt megfelelő egyeztetés az átalakításról.
Megannyi esküvő okozott örömet 2014-ben, volt aki nagydobra verte, és volt aki teljes titokban tartotta.
Tavaly ilyenkor Mata volt a legnagyobb fogás.
A Gripen-szerződés megkötésének előzménye és utóélete is figyelmeztet az Egyesült Államok fenyegető lobbimódszereire.
Miniszteri biztos felügyeli a végrehajtókat.
A Kossuth téri „maratoni” demonstráció szervezője most Gyurcsány Ferenc híve.
Új világbajnokot avattak dartsban. A skót Gary Anderson pályafutása első vb-győzelmét aratta, a döntőben a játék élő legendáját, a tizenhatszoros nyertes angol Phil Taylort múlta felül hihetetlenül szoros meccsen, 7–6-ra. Anderson 2015 első világbajnoka a
Félek, a kormánypártok vezetői is figyelemmel kísérték az Opera előtt tartott pénteki évnyitó demonstrációt.
Néhány nappal 104. születésnapja előtt, újév napján elhunyt a francia Gery Leuliet.
Több mint negyvenezer szurkoló köszöntötte vasárnap a Vicente Calderón Stadionban Fernando Torrest, aki hét év után tért vissza az Atlético Madrid labdarúgócsapatához.
Kihagyta a Barcelona a lehetőséget.
Meghalt egy jégszörfös a Balatonon vasárnap Örvényesnél – közölte az MTI-vel a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) szóvivője.
Irán nem fejlődhet elszigeteltségben, és a külföldi befektetőket nem szabad fenyegetésnek tekinteni – mondta az elnök.
A volt cseh államfő szerint az ukrajnai válság kiéleződéséért nem Oroszország, hanem a Nyugat viseli a felelősséget.
Valamennyien a Pesterzsébeti Jégcsarnokban, egy szombati hokimeccs után lettek rosszul.
Világválságról van szó. Kétségkívül nehéz időszak vár ránk, de sikerrel járhatunk – mondta az ENSZ illetékese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.