Többrendbeli rágalmazás a vád Vida feljelentése nyomán
Kiegészítették Vida Ildikó André Goodfriend elleni feljelentését.
Kiegészítették Vida Ildikó André Goodfriend elleni feljelentését.
Sediánszky Nóra úgy érkezik Velencébe, ahogy bizonyára sok olvasója is. Éjszakai buszjárattal. Csak ő megírja.
Elindult a nagyvilágba, aztán ott is ragadt.
Kiegészítették Vida Ildikó André Goodfriend elleni feljelentését.
Sediánszky Nóra úgy érkezik Velencébe, ahogy bizonyára sok olvasója is. Éjszakai buszjárattal. Csak ő megírja.
Elindult a nagyvilágba, aztán ott is ragadt.
Eddig 17 felsőoktatási intézmény jelezte, hogy duális képzést indítana a következő tanévben.
Nevet kaptak a világ eddig egyetlen életben maradt panda hármas ikrei.
Ha valaki együtt akar működni Magyarországgal, akkor mi arra nyitottak vagyunk – mondta a miniszterelnök.
Továbbra is az intenzív osztályon ápolják az Aranycsapat legendás labdarúgóját.
A rendőrség a Twitter-oldalán azt írta, hogy 32 ultrát vett őrizetbe Madridban, Ávilában és Toledóban.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2,10 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.
A fogyasztói árak színvonala az idén 0,2 százalékkal csökken, jövőre az infláció 0,9 százalék lesz.
„Ok Google, növeld a hőmérsékletet 23 fokra!”
Eldöntött tény, hogy összevonják a Budapest Bankot (BB) és az MKB Bankot – írja szerdai számában a Világgazdaság.
Az antibiotikum-rezisztens baktériumok rohamos terjedése miatt komoly kihívások várnak az emberiségre.
Összegyűltek az aláírások az MSZP által az útdíj kapcsán kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésnap megtartásához.
A román miniszterelnök a Bukaresti Tudományegyetem rektorának írt levelében jelezte döntését.
A 35 éves futballista sorozatban harmadszor érdemelte ki az olasz bajnokság legjobb játékosának díját.
Írásunkban az elsődleges magas vérnyomás és a vesebetegség összefüggését ismertetjük.
Radnóti Miklós verseit zenésítette meg a Bojtorján együttes frontembere, Pomázi Zoltán.
Nem segítenek az olyan nyilatkozatok, amelyek magyar állampolgárokat, kormányzati tisztségviselőket vádolnak.
Kérészéletű volt a rubel erősödése a dollárhoz képest, hiába jelentett be az orosz jegybank drasztikus kamatemelést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.