Völner az Európa Tanács mögött is Sorost látja
Az igazságügyi államtitkár szerint nem a civiltörvénnyel, hanem a javaslatot támadó civilekkel van baj.
Az igazságügyi államtitkár szerint nem a civiltörvénnyel, hanem a javaslatot támadó civilekkel van baj.
Kilátástalanság és nyomor: itthon legalább 330 ezer gyerek fekszik le korgó gyomorral.
Andrej Kiska szerint a halászlé finom volt, a szlovák–magyar kapcsolatok pedig kiválóak.
Az igazságügyi államtitkár szerint nem a civiltörvénnyel, hanem a javaslatot támadó civilekkel van baj.

Kilátástalanság és nyomor: itthon legalább 330 ezer gyerek fekszik le korgó gyomorral.

Andrej Kiska szerint a halászlé finom volt, a szlovák–magyar kapcsolatok pedig kiválóak.

Az önkormányzat egy parkoló használati díját akarta behajtani, a cég válaszul kerítést épít.

A Párbeszéd szóvivője bemászott a képviselet területére, és „Állítsuk meg Moszkvát!” matricákat ragasztott az épületre.

A szakember szerint erkölcstelen eltörölni a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek felmentését.

Sokan maguk sem hiszik el, milyen fontos munkát végeznek, pedig a teljesítményük gyakran elképesztő.

A szerb határ mentén lévő magyar települések vezetői semmiféle konkrétumot nem tudnak. Az Amnesty szerint rettenetes ennek az üzenete.

A fogorvosok és a háziorvosok sem haraptak rá a letelepedési támogatásra.

A Raoul Wallenberg Egyesület szerint az egykori kormányzó több százezer magyar haláláért felelős.

Az ellenzéki párt szerint a CÖF „egyedüli tevékenysége a fröcsögő gyalázkodás”.

A tiltakozók a Műegyetem rakparton találkoznak majd, ahonnan a Kossuth térre mennek.

Adóssággal küzd a kormánypárt.

Egy miniszterelnöki tanácsadó médiatulajdonosnak tűrnie kell, hogy plakáton mutogatják.

Dührohamot kapott egy férfi a Kálvin téren csütörtökön, mert angolul szólt hozzá egy pizzás fiú.

Középszinten 15 863, emelt szinten pedig 2227 tanuló ad számot tudásáról.

Elektronikus rendszer vagy adat jogosulatlan felhasználása miatt lépett a szervezet elnöke.

A rabbi úgy véli, a magyarok 20 százaléka szélsőségesen, 16 százaléka visszafogottan antiszemita.

A Závecz Research közvélemény-kutatása szerint az abszolút többséget zavarják a kormány levelei.

Több megyére is figyelmeztetést adtak ki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.