Lekapcsolták a „röszkei müezzin”-t
Aludni sem tudtak a röszkeiek, végül kikapcsolták a kerítésnél a bevándorlókat tájékoztató hangszórókat.
Aludni sem tudtak a röszkeiek, végül kikapcsolták a kerítésnél a bevándorlókat tájékoztató hangszórókat.
Utoljára a Gyurcsány-kormány idején emelkedtek az ösztöndíjak, a panaszok szerint „nem éri meg tanulni”.
Még nem tudni, mikor és mennyiből készül el az V. kerület kiemelt beruházása.
Aludni sem tudtak a röszkeiek, végül kikapcsolták a kerítésnél a bevándorlókat tájékoztató hangszórókat.

Utoljára a Gyurcsány-kormány idején emelkedtek az ösztöndíjak, a panaszok szerint „nem éri meg tanulni”.

Még nem tudni, mikor és mennyiből készül el az V. kerület kiemelt beruházása.

A Fidesz alelnöke a Kálvin téren bántalmazott nő esetéről mondta azt, hogy az Soros-féle provokáció.

Két és félszer akkora összeg áll majd rendelkezésre, mint idén – jelentette be Novák Katalin

A műsorvezető nem kampányol, mert nincs rá szüksége, hiszen őt állítólag mindenki ismeri.

Orbán és Erdogan Pekingben találkoztak és hívták meg egymást kölcsönösen.

A kormánypárti lap lényegében terroristák finanszírozásával vádolja az ír pénzküldő céget.

AZ MSZP miniszterelnök-jelöltje így maga mondhatná meg, ki felelős a 2010-es kudarcért és ki nem az.

A magyarországi Telenor is érintett, de állítólag ezt az ügyfelek nem veszik észre.

A figyelmeztetés szinte az ország egész területére vonatkozik, csak négy nyugati megye kivétel.

Nemrég elérhetetlenné vált a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján a támogatásokat tartalmazó adatsor.

Harmincmilliárd forinttal magasabb ajánlatok érkeztek a megállók felújítására kiírt tendereken. A főváros hallgat.

Kilenc kérdésből egyre sem tudott értelmezhető választ adni, az LMP feljelentette a NAV elnökét.

21 éves kortól a buli kedvéért is lehessen marihuánát szívni, javasolja a liberális politikus.

Kovács Zoltán azt mondta: pénteken átlépte az 1,3 milliót a visszaküldött kérdőívek száma.

Senki sem figyel arra, hogy mi történik a föld alatt, állítja az aluljáró népe.

Rengeteg pénz ment el, ismerős cégek is sokat kaptak, de egyelőre össze sem lehet számolni a formátum miatt.

Eddig nem is tudtuk, mi az a civilitika és milyen a táplálkozásbiológiailag korszerű komplettált étel.

Viszlát, Kálmán, helló, Noel! Már megtekinthető a leggyakrabban anyakönyvezett nevek jegyzéke.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.