Menczer Tamás leleplezte Magyar Péter LMBTQ-párti miniszterjelöltjét
Bódis Kriszta szerint helyes, ha a gyerekek kételkednek a nemükben.

Bódis Kriszta szerint helyes, ha a gyerekek kételkednek a nemükben.

A hónap elején teljesültek Lázár János első vállalásai.

Helyszíni tudosítás a keddi rendezvényről.
Bódis Kriszta szerint helyes, ha a gyerekek kételkednek a nemükben.

A hónap elején teljesültek Lázár János első vállalásai.

Helyszíni tudosítás a keddi rendezvényről.

Északra repültek a vasmadarak.

A négymilliárd forintos program keretében a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben lesz lehetőség a lakosság digitális kompetenciájának javítására.

Két szemtanú is látta.

A Kúria friss határozata tisztázta a helyzetet, ifj. Lomnici Zoltánt kérdeztük arról, hogy mi következhet most.

Porrá égett.

Közben a DK egyre békülékenyebb a Tisza Párt irányába.

Továbbra sem bírt magával az ellenzék, tüntetés a pride-ért, Szabó Bálint ismét fürdőzött a Dunában, de előkerültek régi, már megkopott arcok is a demonstráción.

Eddig több mint 1,417 millió beteg kapott ügyeleti ellátást.

Azóta folyamatosan vizsgálják, mi történhetett.

Honfitársaink elsöprő többsége ért egyet a kormány kábítószerügyi politikájával.

A baloldali városvezetés az alapvető szolgáltatásokat sem biztosítja.

Azt is tudni, mikor kerülnek a végső nyughelyükre.

A kétéves kislány Zalaegerszegről tűnt el.

Meglepődött, amikor lekapcsolták.

Szerdától vasárnapig lehet számítani a fővárosban szakaszos lezárásokra.

Varsóból jelentkezett Németh Szilárd.

Miközben a nem valódi vidéki munkahelyekről beszél a Tisza Párt elnöke, ő maga alig jár be az európai parlamenti munkahelyére, ahol ráadásul a magyar gazdák érdekeivel ellentétes javaslatokat terjeszt elő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tanyi György több mint tíz év után szabadult.

Ma érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés.

Több fontos út is elkezdett bedugulni.

A brüsszeli vezetőknek el kellene gondolkodniuk a saját felelősségükön.

A lépés a nyomozás előrehaladásához kapcsolódik.

A honvédelmi miniszter szerint a képlet egyszerű: megvédtük a rezsicsökkentést, hiszen megszűntek az amerikai szankciók.

Az Audi körülbelül 200 km/órás sebességgel csapódott több fába.

Az örmény válogatott tudja: a magyarok elleni mérkőzés az utolsó esélye a vb-selejtezőn.

Az év utolsó két hónapjában és a jövő év elején még tovább lassulhat a pénzromlás.

Gary Anderson nagy sorozata a 18. Grand Slam of Darts tornáján szakadt meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.